2012. nov. 4.

Október havi beszerzéseim

Kicsit késve jelentkezem most ezzel a poszttal, de szerintem ez a kutyát nem érdekli, a lényeg, hogy itt van, és hogy ez a hónap sem telt el úgy, hogy ne kaptam vagy vettem volna könyveket. Na de először is egy nagyon kellemes élményemet szeretném megosztani veletek, amit egy könyves rendezvény kapcsán volt szerencsém átélni. 

A Park Kiadó, a Bookline és a XXI. Század Kiadó közösen egy bloggertalálkozóra invitált pár héttel ezelőtt, amit mondanom sem kell, hogy örömmel fogadtam el. Bevallom, nem kis szerepet játszott ebben az is, hogy végre lehetőségem adódott találkozni azokkal a bloggerinákkal, akikkel ezidáig csak az éteren keresztül volt szerencsém kommunikálni. Nem akarom túlspilázni a történetet, csak nagyvonalakban mesélném el, hogy kik voltak ott és hogy miről is szólt a találkozó.
A rendezvényen a kiadó szerzői mutatták be a már megjelent könyveiket és természetesen pár szót ejtettek a jövőbeni terveikről is. 
Ezen a képen láthatjátok, hogy kik voltak a vendégek...... balról kezdem a sort.

képre katt és nagyobb lesz
A beszélgetés irányítója Rényi Ádám a XXI. Század Kiadó társtulajdonosa volt. Mellette Papp Diána nevet felhőtlenül (arra már nem emlékszem, hogy min....), aki a Szerdán habcsók és a Bodza Bisztró könyvéről mesélt nekünk. Majd Török Andrást láthatjátok a Budapest könyv szerzőjét, aki többek között arról is beszélt, hogy mivel is lett több ez a könyv az előzőeknél, hogy miért írta és hogy kinek ajánlja, illetve megemlítette azt is, hogy ebben a kiadványban szerinte sok olyan műemlékkel és városrésszel fognak majd találkozni az olvasók, amiket ezidáig talán észre sem vettek - gondolt itt a pestiekre -, hiába mentek el nap, mint nap mellette vagy alatta. Majd Nagy Szilvia következik, akit muszáj együtt említenem a sorban üllő utolsó, szemtelenül fiatal hölggyel Szabó Anna Eszterrel, akik ketten az Egyetemista lány támogatót keres c. könyv szerzőpárosa, és akik nagyon kedvesek és közvetlenek voltak. Minden arcpirító kérdésünkre gondolkodás nélkül válaszoltak, és olyan, számomra is megdöbbentő dolgokat meséltek egy-két riportalanyukról, hogy azon magam is meglepődtem, pedig láttam én már karón varjút... nem is egyet. Aztán a képen nem látható, de mi a technika csodájának  köszönhetően (nevezzük csak skype-nak) láthattuk és hallhattuk is Kordos Szabolcsot, a Luxushotel, Hungary és a Taxisvilág, Hungary könyvek íróját, aki nem titkolta következő könyvének a témáját, amire erős a gyanúm, hogy szintén vevő leszek. Végül, de nem utolsó sorban Bárdos András zárta a beszélgetés hivatalos oldalát, aki Kern András - Ezt nem lehet leírni! című új könyvéről és magáról Kern Andrásról is mesélt néhány rövid és érdekes történetet, ami szerintem kivétel nélkül felkeltette mindenkinek az érdeklődését, aki ott volt a találkozón.
Szóval nagy élmény volt ez nekem, arról már nem is beszélve, hogy micsoda könyveső volt a rendezvény végén. Ezeket hoztam magammal.


A hónap elején még rukkoláztam is, de most már csak mint külső szemlélő figyelek rá. Utolsó happolásaim ezek...


A gyöngyháborút, pedig előrendelésben vettem és rettentő kíváncsi vagyok rá.


5 megjegyzés:

  1. De jó, hogy elmesélted ezt a találkozót! nagyon kíváncsi voltam rá!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lehetett:-) Sajnos az ember lánya ilyen eseményekről nem távozhat üres kézzel:-)
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  3. Szokás szerint szép termés! :) Örülök, hogy írtál a rendezvényről, szerintem nagyon érdekes élmény volt.

    VálaszTörlés
  4. Én is terveztem, hogy erről a hepajról, de annyira nem volt azóta időm rá. Tökre örülök hogy találkoztunk, nagyon szuper volt ez az este. Lesz mit olvasni idén (jövőre :D)!

    VálaszTörlés
  5. Roni: pár dolog azért kimaradt :)

    Zsuzsi: főleg, ha ilyen kedvesek a vendéglátók :)

    Nikkincs, Zakkant: én is nagyon jól éreztem magam és nagyon örültem, hogy személyesen is megismerhettelek benneteket! :)

    VálaszTörlés