2016. febr. 26.

Mindenütt jó, de legjobb otthon...

Ó, de rég írtam már könyvvárós posztot, most is csak azért ragadtam billentyűzetet az influenza kellős közepén, hogy veletek is megosszam - ezt a remélem nem csak számomra hatalmas örömhírt -, hogy hamarosan megjelenik Danielle Paige Dorothynak meg kell halnia című regénye. Ami azért is zsongatott be annyira, mert az egyik kedvenc mesém az Óz, imádom a szivárványon túl elterülő mágikus birodalmát, és a film legendás betétdaláért is teljesen odavagyok, nem is tudom, hogy hányszor láttam már filmen és színházban is egyaránt ezt a csodás mesét (tuti, hogy egy kezemen nem tudnám megszámolni), úgyhogy innentől kezdve egyértelmű, hogy ezt a könyvet nekem muszáj lesz elolvasnom!
Már csak azért is, mert mindenképp tudni akarom, hogy ebben az igencsak eltorzított és kitekert világban mi késztette Glindát, a Déli Jó Boszorkányt arra, hogy átálljon az erő sötét oldalára. :)


Én nem kértem ezt.
Nem akartam hős lenni.
De amikor az egész életedet – veled együtt – elsöpri egy tornádó, nincs más választásod, mint menni, amerre visz, nem igaz?
Persze hogy olvastam a könyveket. Láttam a filmeket. Ismerem a dalt a szivárványról és a boldogság kék kismadarairól. De azt sosem hittem volna, hogy Ózfölde ilyen. Az a hely, ahol a jó boszorkányban nem lehet megbízni, a gonosz boszorkányokról kiderülhet, hogy ők a jók és a szárnyas majmokat kivégezhetik lázadásért. A sárga téglás út még megvan – de már az sem a régi.
Mi történt itt? Dorothy történt.
Azt mondják, sikerült visszatérnie Ózföldére. Magához ragadta a hatalmat és a hatalom a fejébe szállt. És már senki nincs biztonságban.
Amy Gumm vagyok – egy másik lány Kansasből.
Beléptem a Gonoszok Forradalmi Rendjébe.
Kiképeztek a harcra. És küldetésem van: eltávolítani a Bádog Favágó szívét. Ellopni a Madárijesztő agyát. Elvenni az Oroszlán bátorságát.
Dorothynak pedig meg kell halnia.

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Dorothy Must Die
Fordította:Turcsányi Jakab
Oldalszám: 436
Várható megjelenés: 2016.03.07.

Úgyhogy szerintem az alább látható idilli képet nagyon gyorsan el is lehet felejteni ....


és helyette inkább a könyv megjelenéséig valami hasonlóval tessék hangolódni.


És amíg el nem felejtem, sajnos vagy sem - ez majd az első rész után kiderül - trilógiáról van szó. Íme a repertoár:

1. Dorothy Must Die
2. The Wicked Will Rise
3. Yellow Brick War




2016. febr. 21.

Dorothy Koomson: Az utolsó csepp

Ezt a könyvet már nagyon régen olvastam, mégis csak most jutottam el addig, hogy a vázlataimat kicsit gatyába rázva veletek is megosszam a véleményemet róla eme röpke kis posztban.

A történet két tizenéves lányról szól, akiket azzal vádoltak, hogy megöltek egy tanárt, aki a szeretőjük volt. Ám csak egyikük került börtönbe a gyilkosság miatt, a másikuk szabadon élhetett tovább.

A 15 éves Poppy és Serena egyazon férfiba szerettek bele, aki egyébként Serena tanárja is volt egyben és aki koránál fogva, akár a lányok apja is lehetett volna. Marcus kedves volt és jó megjelenésű férfi, rögtön sikerült elhitetnie a lányokkal, hogy szereti őket és a lányok is elhitték, hogy viszont szeretik őt. De a férfinak volt egy sötét és szadista oldala, ami csak később került a felszínre.
Poppy és Serena nem voltak barátnők, valójában soha nem is ismerték egymást Markus volt az, aki bemutatta őket egymásnak. Csak annyi volt a közös bennük, hogy fülig szerelmesek voltak a férfiba, aki nemcsak lelkileg, de fizikailag is terrorizálta és manipulálta őket... Míg egy éjjel betelt a pohár.

A tragikus esemény után természetesen a lányok voltak az elsődleges gyanúsítottak, akiket a sajtó kíméletlenül meghurcolt és megrágalmazott. A média fagyis lányoknak nevezte el őket, mert a tárgyalás során előkerült róluk egy olyan közös fotó, amin épp együtt fagyiznak. Számomra furcsa mód a tárgyalást követően csak az egyiküket ítélték el, Poppy volt az, aki Marcus megölése miatt börtönbe került, míg Serena szabadon élhette tovább az életét. Sok évvel később, amikor Poppy kiszabadul a börtönből felkeresi Serenát, azzal a céllal, hogy kicsikarja belőle az igazságot, hogy mi is történt valójában azon az éjszakán, de Serena - aki azóta családot alapított és aki még a férje előtt sem fedte fel bűnös múltját - nem emlékszik pontosan a történtekre ennek ellenére magabiztosan állítja, hogy nem ő volt a tettes.


A történet, amit a két lány szemszögéből ismerhetünk meg előre-hátra siklik az időben, így a múlt és jelen történéseit egyszerre követhetjük nyomon, mely írói megoldást én mindig is nagyon szerettem, mert szerintem ez egy tökéletes eszköz arra, hogy az olvasót folyamatos feszültség alatt tartsa. A események többsége főleg a jelenben játszódik, de a két nő visszaemlékezéseiből az olvasó is részletesem nyomon követheti a Marcusszal való találkozásuk folyamatát, hogy hogyan lettek belé szerelmesek, hogyan csábította el majd később hogyan tartotta fizikai és lelki terrorban őket a férfi, aminek a vége tragédia lett.

Sajnos a könyv olvasása közben végig úgy éreztem, hogy az írónőnek nem sikerült maradéktalanul kidolgoznia a sztorit, mivelhogy volt néhány hézag az elbeszélésben. Például elég nehéz volt elhinnem, hogy egy 15 éves lánynál a szülei nem veszik észre, ha eltörött egy-két bordája, vagy épp zúzódásokkal és kék-zöld foltokkal tér haza. Aztán az is furcsa volt számomra, hogy Marcus korábbi áldozatai miért nem voltak jelen a tárgyaláson csakúgy, mint az exfelesége sem, akit számomra érthetetlen mód a bíróság nem is idézett be meghallgatásra. Tulajdonképpen az egész tárgyalásról alig tudtunk meg valamit, csak a végeredményt, hogy Poppyt bűnösnek ítélték és több évre börtönbe zárták. Persze tudom, hogy ebben a könyvben nem ezen volt a hangsúly, ettől függetlenül mégis úgy érzem, hogy mivel igen felszínesen érintette az író ezt a témát meglehetősen sok megválaszolatlan kérdés maradt a végére.


Mindezektől függetlenül élveztem a könyv olvasását, annál is inkább, mivel ez egy nagyon erős hangulatú és letaglózó történet volt, melyben az író egy rendkívül izgalmas és hátborzongató képet festett a szereplők elveszett gyermekkoráról és ártatlanságáról, a manipulálásukról és a szűnni nem akaró bűntudatukról.

Őszintén szólva nagy hatással volt rám ahogyan Koomson megjelenítette a történtek utóhatásait a két nő gondolatain és érzésein keresztül, ahogyan bemutatta, hogy hogyan hatott az életükre és a családjaikra mindaz, ami a múltban történt velük. És hiába is éreztem mindezek miatt lelkileg kissé fullasztónak és megrázónak a történetet egyszerűen nem tudtam letenni és muszáj volt tovább olvasnom, hogy megtudjam mi lesz a vége.

Úgyhogy összességében a hibái ellenére is jó kis izgalmas regény volt ez, melynek egészen a légvégéig magam sem tudtam, hogy a két lány közül, melyikük volt a hunyó, tényleg csak találgatni mertem, de mint később kiderült teljesen feleslegesen, mert az utolsó oldalakon sikerült szépen pofára hullanom.



Dorothy Koomson

Kiadó: Kulinária
Eredeti cím: The Ice Cream Girls
Fordította: Komáromy Rudolf
Oldalszám: 300



2016. febr. 17.

Mary Robinette Kowal: Üvegbűbáj ~ Bűbájoló történet #2

Mivel a bűbájoló történetek első részét nagyon különlegesnek találtam anno, így kíváncsi voltam a folytatásra, melyben ismét elmerülhettem a már jól ismert, nagyon bájos és hamisítatlan austeni miliőbe, egy olyan világba, ahol a mágia a mindennapok része, és ahova érdekes mód (persze csak számunkra) varázslatkén érkezik a csillogás, mely lehetővé teszi a tehetséges felhasználók számára, hogy gyakorlatilag bármilyen illúziót létre tudjanak hozni. A mese pedig ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért, Jane férjhez ment és Vincenttel együtt boldog bűbájolásban élnek míg meg nem halnak, de mielőtt mindez még megtörténne immár fiatal házaspárként rengeteg új kalandban lesz részük, kimagasló bűbájoló tehetségüknek köszönhetően pedig az életük is tovább bonyolódik.

Időben 1815-ben járunk, Napóleont száműzték Elba szigetére, melynek köszönhetően már a brit alattvalóknak is biztonságossá vált a kontinensre való utazás. Hőseink is épp ezért döntenek úgy, hogy elfogadják Vincent egy régi barátjának meghívását és Belgiumba utaznak nászútra. Az út kellemesen telt és a kis városkában töltött idő is gyorsan repült, Jane és Vincent sok időt töltenek bűbájolással és a technikájuk fejlesztésével, egészen addig, míg a bukott császár visszatérésének híre pánikot keltve hozzájuk is el nem jut. Innentől kezdve felpörögnek az események, hőseink veszélybe kerülnek, Jane-re pedig hatalmas feladat vár, meg kell mentenie a férjét a börtöntől vagy ami még ennél is rosszabb, a haláltól.


Aki olvasta az első részt az tudja, hogy ott a bűbájolást még csak amolyan díszítgető – ide egy ráncot, oda egy fodrot  – funkcióra használták, míg a folytatásban már sokkal komolyabb hangsúlyt kapott, sőt szerves részét képezte a cselekménynek. Itt már nem csak esztétikai szempontból lehettünk tanúi a mágia felhasználásának, hanem a politikai és katonai jelentőségére is fény derült, mely tulajdonképpen a későbbi bonyodalmakat okozta.


Sajnos kissé csalódás volt számomra a könyv, túl lassúnak és bizony meglehetősen unalmasnak éreztem a történet elejét, ráadásul Jane kissé butácska és kisebbségi komplexussal küszködő karaktere is hihetetlenül fel tudott idegesíteni, bár azt is be kell valljam, hogy ennek ellenére maximálisan fejet tudtam hajtani a kitartása és azon bátor cselekedete előtt, amit a férje megmentése érdekében vitt véghez.

Amit igazán szerettem a regényben az a kor hangulata és az írónő elbeszélésének finom és gördülékeny stílusa volt, ami rám nézve tulajdonképpen végül is megtette a hatását, mert a kötet végére érve, ami egyébként még némi izgalmat is tartogatott a számomra kellemesen lelassított és kikapcsolt.

Illetve ami még mindenképp a könyv javára írható, hogy ebben a részben sokkal többet tudhattunk meg a mágia gyakorlásának különböző technikáiról és alkalmazásáról, és bár hiányzott a romantika, és a szereplők közötti pezsgés, helyette most valami egészen mást kaptam (amit nem feltétlenül érzek jó cserének): időnként felbukkanó feszült házastársi kapcsolatot, melyet a szereplők közötti bizalomhiány és a nem megfelelő információáramlás okozott.

Őszintén szólva az első rész nekem sokkal jobban tetszett. Ennél a kötetnél valahogy irtó nehezen tudtam ráhangolódni a történetre, ami talán annak tudható be, hogy mostanában sokkal több tempósabb és izgalmasabb regényt olvastam, vagy ha épp nem olyat, akkor pedig mindenképp romantikusat, mely jellemzők közül az Üvegbűbájra sajnos egyik sem volt mondható.

Szóval a fentiekből látható, hogy nem igazán voltam elragadtatva a könyvtől, de mivel a harmadik rész már itt csücsül a polcomon, így mindenképp folytatni fogom.

Első mondat:
"Ezen a világon nagyon kevés dolog van, ami olyan örömet és olyan szomorúságot okozhat az embernek, mint egy elegáns, az előírások és szokások szerint lezajló vacsora."


Kiadó:IPC
Eredeti cím: Glamour in Glass
Sorozat:  Glamourist Histories 
Fordította: Szántai Zsolt
Oldalszám: 432


A sorozat eddig megjelent kötetei:

1. Shades of Milk and Honey ~  Tünékeny illúziók
2. Glamour in Glass ~ Üvegbűbáj
3. Without a Summer ~ Sosemvolt nyár
4. Valour and Vanity
5. Of Noble Family



2016. febr. 11.

Anna Randol: A liliom bűne

Ahogy megláttam ezt a könyvet az új megjelenések között azonnal beleszerettem, és most kivételesen nem a szép borítója volt az, ami rögtön levett a lábamról.

Madeline-re és két társára Claytonra és Ianra évekkel ezelőtt bitófa várt volna, de életükért cserébe beleegyeztek, hogy Őfelsége kormányát szolgálják különleges képességükkel. Az idők során kiváló kémekké képezték ki őket, olyan emberekké, akik halálos fenyegetést jelentettek Napóleonra és annak szövetségeseire. A háború azonban véget ért, őket pedig a múltban elkövetett bűneikért felmentettek, így minden kötelezettség nélkül visszatérhettek a korábbi életükhöz. Ám ez azonban mégsem volt olyan egyszerű. Mivel a kormány már nem pénzelte tovább őket, így Madeline-nak szüksége volt egy tervre, amivel megalapozhatta a jövőjét, így gondolt egy nagyot és a legnagyobb férfiklubban árverésre bocsátotta a szüzességét. És, hogy senki ne próbálkozzon erőszakkal vagy esetleg olyan ajánlattal, ami mögött nincs megfelelő anyagi fedezet, felbérelte Gabriel Huntfordot, a jóképű, intelligens nyomozót, aki csak azért vállalta el az ügyet, hogy az árverező férfiak közelébe kerülve körbeszimatolhasson és olyan fontos információk birtokába jusson, amelyek segítségével felkutathatja húga gyilkosát.


Igazából nem voltak nagy elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, de őszintén szólva a végére igazi csemegévé vált számomra, mivelhogy mindent megtaláltam benne, amire szükségem volt ahhoz, hogy néhány óra önfeledt, és kellemes kikapcsolódásban legyen részem.  Már a könyv fülszövege bizsergető érzéssel hatott rám, mert ugye milyen nő lehet az, aki áruba bocsátja a szüzességét. És az is nagyon birizgálta a fantáziámat, hogy e döntésnek vajon mi lehetett az oka. És egyáltalán, hogyan kívánta  mindezt Madeline kivitelezni. Rengeteg kérdés merült fel bennem a témával kapcsolatban, és bár a könyvben jelentős szerepet kapott az árverés mégis a történet előrehaladtával egyértelművé vált számomra, hogy mindez csak a további események beindításához volt szükséges, katalizátorként működött.

forrás
Ami igazán tetszett az egészben, azok a főszereplők voltak, mivelhogy nem a szokványos naiv és butácska hősnővel és a gazdag és előkelő nemes úrral volt dolgom, hanem egyrészt egy igazi belevaló, erős és bátor, kivételes színészi képességekkel megáldott hősnővel, akinek a bujaság volt a fő fegyvere amivel bizony jó is sáfárkodott. Másrészt pedig egy törvénytelen születésű konok és tiszta szívű, rendkívül vonzó nyomozóval, akik ketten őszintén szólva egy cseppet sem voltak könnyű esetek, ám pont ennek köszönhetően nagyszerű párost alkottak. Frappáns párbeszédeiket öröm volt olvasni, és hát a közöttük lévő feszültség sem volt semmi, mondhatni szinte lángra kaptak a lapok olvasás közben. Az pedig, hogy az írónő a szenvedélyes és pirulós jeleneteket roppant ízlésesen és szépen fogalmazta meg, külön öröm volt számomra, tökéletesen egyértelmű tette, hogy a könyv szereplői minden kétséget kizáróan valóban összetartoznak.

Mivel a történetben keveredik a történelmi romantikus és a krimi műfaja, így azoknak aki szeretik az ilyen regényeket bátran ajánlom. Bár a rejtély csavaros volt, a krimi szál mégsem volt túl erős, hamar ki lehetett találni, hogy ki van a háttérben, de ez egy cseppet sem zavart mivel nem az izgalomért, hanem elsősorban az édes romantikáért vettem a kezembe a könyvet. Elárulom egyébként, hogy a feléig úgy gondoltam, hogy még a négy csillagot is nehezen tudom majd megadni rá - mert valahogy hiányzott nekem belőle valami, mintha nem lett volna lendülete az egésznek -, de amikor beindultak az események, engem is magukkal rántottak és kíváncsian vártam a sztori  alakulását. 

Nagyon élveztem és fura mód még üdítőnek is találtam azokat a komor témákat, amik felmerültek a történettel kapcsolatban – prostitúció, nemi erőszak, gyilkosság, botrányos fogadások -, hiszen ezek kicsit nagyobb betekintés engedtek a kor sötétebb oldalába, melyekkel egyébként nem sűrűn találkozik az ember ebben a műfajban, úgyhogy tetszett és összességében elégedett voltam a könyvvel, és kíváncsian várom a másik két kém, a titokzatos Clayton és Ian történetét is.



A trilógia részei:
1. Sins of a Virgin - A liliom bűne
2. Sins of a Ruthless Rogue
3. Sins of a Wicked Princess


Kiadó: Genera Press
Eredeti cím: Sins of a Virgin
Sorozat: Sinners Trio  
Fordította: Hajnal Gabriella
Oldalszám: 352

2016. febr. 4.

Principessa

forrás
 „– Halvány fogalmam sincs, ki írhatta a levelet. Szerinted válaszoljak? – kérdeztem, és tulajdonképpen egy »igen«-t szerettem volna hallani.
Ehelyett azonban Bruno a homlokát ráncolta, és valami konteós fejtegetésbe kezdett. Aggályos és rendkívül gyanús, hogy a levélíró nem fedi fel a kilétét, vélte. Névtelen levelekre az ember ne válaszoljon, azon nincs áldás.
– Ki tudja, miféle pszichopata az illető.
Összeesküvő pillantással előrehajolt.
– Ismered Audrey Tautounak azt a filmjét, amelyben megzakkant nőt játszik, aki a szerelmével üldöz egy rokonszenves nős hapsit, akinek a felesége gyereket vár, és a férfi a végén kerekes székben köt ki, mert Audrey, miután a pasas visszautasítja, fejbe vágja egy súlyos vázával?
Döbbenten megráztam a fejem. Ilyesmi eszembe se jutott.
– Nem – feleltem dermedten. – Én csak az Amélie csodálatos életét ismerem tőle, és az valahogy jól végződik.
Bruno elégedetten hátradőlt.
– Szegény barátom, én ismerem a nőket, és annyit mondok: vigyázat!”


A részlet Nicolas Barreau A világ végén megtalálsz című regényéből való, melyben egy fiatal galériatulajdonos egy nap szerelmes levelet kap egy titokzatos hölgytől, aki Principessa néven írja alá a leveleit. Vajon ki lehet ő? :)


2016. febr. 3.