2015. ápr. 23.

Chanda Hahn: Bűbájtalan (Balszerencsés tündérmese #1) - Röpke poszt (4)

Ez a könyv úgy került a kezembe, hogy valami nagyon könnyed, kicsit sem elgondolkodtató rövid és mesésen romantikus történetre vágytam, valami olyanra, ami nem veszi túlzottan igénybe az agytekervényeimet sőt, ha esetleg még kicsit pusztítja is őket, azt sem lett volna nagy baj, és hát mit is mondhatnék, Chanda Hahn regénye mindezeknek a kívánalmaimnak tökéletesen megfelelt.

Hősnőnk Mina Grime az iskola lúzere egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Azt viszont, hogy ezzel az akciójával a figyelem középpontjába kerül és nemcsak a suli diákjai, hanem olyan mesebeli teremtmények is felfigyelnek rá, akik elől az anyja mindeddig csak óvta és védte őt álmában sem gondolta volna. Ugyanis Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, akit egy olyan átok terhel, mely generációról generációra száll. Ez az átok ölte meg az édesapját és most Mina élete is veszélybe került, így hát rajta a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot. Ahhoz azonban, hogy mindez megtörténjen, meg kell szereznie egy könyvet, és végig kell játszania több mint 200 mesét.

A könyv alapötlete szerintem nagyon jó, a kivitelezés viszont elég gyatrára sikerült, sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a történetből, mint amennyit az írónak sikerült. A főszereplő lány - vagy inkább nevezzük kislánynak - borzasztóan idegesítő volt a számomra, ő tipikusan az a fajta szereplő volt, akinek az értelmi és érzelmi szintje kicsit sem volt összhangban a korával. A telefonmániás barátnője szintén zenész, lapozzunk. Brody és Jared: igazából miattuk adtam nagy jóindulattal három csillagot a könyvre, mindkettőjüket szerettem, ők tényleg olyanok voltak a regényben, mint a mesebeli hercegek, pontosabban csak Brody volt szőke és gazdag, Jared abból a bizonyos dögösen rosszfiú fajtából való volt. Mivel meséről van szó, így természetesen nem maradhattak ki az izgalmas és felettébb érdekes varázslények sem a sztoriból, akiknek az volt a feladatuk, hogy riogassák ezt a szegény Mina lányt és szerezzék meg tőle a varázskönyvet, de sajnos ezek a lények nemhogy félelmetesek nem voltak - képzeljétek, ilyen névvel futott az egyikük, hogy Szürke Farok, most komolyan? fetrengtem a röhögéstől - hanem még állati nevetségesek is.
Chanda Hahn
Sajnos a könyvről nem sok jót tudok írni, a történetevezetés elég foghíjas volt, a cselekmény pedig kidolgozatlan, ráadásul az egésznek a szellemi tápértéke majdnemhogy a nullához konvergált, de hogy őszinte legye ez most nem is igazán érdekelt, mert meglepő mód irtó könnyen csúszott és még szórakoztatott is, úgyhogy egyszeri olvasásra és vészhelyzet esetére nekem ez most tökéletesen megfelelt. A folytatásra viszont már egyáltalán nem vagyok kíváncsi, hiába imádom a meséket, és hiába oly gyönyörűek és hívogatóak ezek a csodás borítók, rajtam nem fog a varázsuk.



A sorozat eddig megjelent részei:
1. UnEnchanted - Bűbájtalan
2. Fairest
3. Fable
4. Reign
5. Forever


Kiadó: Maxim
Eredeti cím:UnEnchanted 
Sorozat: An Unfortunate Fairy Tale
Fordtotta: Stier Ágnes
Oldalszám: 256

2015. ápr. 19.

Kedvencek margójára

Úgy érzem, hogy nekem ezt a sorozatot nagyon rövid időn belül újra kellene olvasnom, mert annyira imádtam és mert kezdek ettől a sok napsütéses reggeltől, madárcsicsergéstől és virágbomlástól romantikus hangulatba kerülni.


“(...) két összebékíthetetlen csoport van Londonban, akik örökre éles szembenállásban maradnak, mert elsimíthatatlan érdekellentét áll fenn közöttük: az ambiciózus anyák és a megrögzött agglegények. Az ambiciózus anyáknak férjhez adandó lányaik vannak. A megrögzött agglegények nem akarnak megnősülni. A konfliktus lényegét mindenki megérti, akinek egy csöpp esze is van (...)”

Ui.: És igen, még mindig az 1800-as évek Londonjában az eseménydús báli szezonok, hercegek és vikomtok korában élnék a legszívesebben, de természetesen csak egy gazdag, nagyon gazdag család egyedüli sarjaként. És nem, kicsit sem érzem magam ez miatt önzőnek. 


2015. ápr. 18.

J. R. Johansson: Paranoia (Éjjeljárók #2) - Röpke poszt (3)

Az utóbbi időben kicsit elment a kedvem a blogolástól, ami nem azt jelenti, hogy bedobom a törölközőt, csak kicsit takarékra állítom magam és várom, hogy újra kisüssön a nap. Ennek fényében - vagy inkább árnyékában - a mostanihoz hasonló zanzásított posztokra lehet tőlem számítani, mondjuk erről a könyvről speciel épp nem is lett volna nagyon sok írnivalóm, azon kívül, hogy úgy tűnik, hogy egyre közelebb kezd kerülni a szívemhez e sorozat, de hát végül is ez is épp elég indok arra, hogy az összes nyűglődésem és tompa fásultságom ellenére mégiscsak említést tegyek róla, nem igaz? Úgyhogy minden előkészítés nélkül bele is vágok a közepébe.

Baromira ki voltam már éhezve erre a könyve, hogy miért, azt magam sem tudom pontosan, mivelhogy az első rész nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, ettől függetlenül mégis, ahogy megláttam a trilógia második kötetét az új megjelenések között, azonnal a magaménak akartam tudni. És, hogy őszinte legyek nem bántam meg, mert még mindig nagyon jó ötletnek tartom ezt az álomlátósdi dolgot, amit most talán mintha még jobban is élveztem volna, mint korábban. A történet természetesen tovább bonyolódik, és míg az első részben nem kaptunk semmi háttértörténetet itt most elég sok mindent tudhattunk meg az éjjeljárók világáról és azok három különböző fajtájáról. Sajnos az első száz oldal, ahol Parker a barátai elutazása miatt egyedül marad és ennek köszönhetően a sötétebb oldala a felszínre tör, nekem kissé lassúnak tűnt, ami nem azt jelenti, hogy nem tetszett és nem örültem annak, hogy közelebbről is megismerhetem Parker sötétebb és kellemetlenkedőbb oldalát, hanem egyszerűen csak arról van szó, hogy ez a rész nekem lassabban csúszott a többinél. Amikor azonban Parker barátai visszatértek és ismét körülvették, meghallgatták és támogatták őt a terveiben az események is - akár egy lassan felpörgő búgócsiga - kezdtek szépen beindulni.
Az előző részhez hasonlóan a szereplők még mindig nagyon szimpatikusak és normálisak voltak a számomra, amit azért is érezek fontosnak megemlíteni, mert nem egy olyan olvasmánnyal volt mostanában dolgom, ahol a tizenéves fiatalokat az író annyira idiótának vagy épp naivnak állította be, hogy az még a legjámborabb ember türelmét is próbára tette, de itt ilyenről szó sem volt, ugyanis a szerző a szereplők érzelemvilágát; barátság, féltékenység, szerelem és düh rendkívül jól ábrázolta csakúgy, mint Parker összetett karakterét, akinek a sötét oldalát a könyv végére biz' isten még meg is szerettem. Úgyhogy jó kis történet volt ez, és biztos vagyok benne, hogy annak, aki olvasta az első részt nem fog csalódást okozni.  Az pedig, hogy nem egy végeérhetetlen sorozatról van szó külön öröm a számomra.
A trilógia eredeti borítói
Hogy őszinte legyek nekem a könyv magyar borítói nem igazán jönnek be - és lehet ezzel a véleményemmel nem leszek túl népszerű, de úgy gondolom, hogy az eredeti az sokkal ütősebb és ennek köszönhetően jobban vissza is adja a könyv hangulatát. Sajnálom, hogy nem vette át a kiadó.


Kiadó: Fónix Könyvműhely
Eredeti cím: Paranoia
Sorozat:The Night Walkers
Fordította:Dr. Sámi László
Oldalszám: 278


2015. ápr. 9.

Charles Belfoure: A párizsi építész

Azt vettem észre, hogy mostanában egyre több könyv szól a náci korszakról, a történelem eme legembertelenebb időszakáról. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy eddig nem készült volna már számos írás és film erről a témáról, de a tavaly olvasott Asszonyok városa - mely igen nagy hatással volt rám - és most ez a könyv is valahogy más volt. Talán, mert mindkét esetben a történet középpontjában hétköznapi emberek és azok küzdelmei álltak, mely által sokkal kalandosabb, ember közelibb, és sokrétűbb módon nyerhettem betekintést a történelem e szeletébe - ki tudja - a lényeg, hogy mindkét könyv olvasását roppant mód élveztem és örülök, hogy rájuk találtam.

1942-ben járunk a német megszállás alatt álló Párizsban. Főszereplőnk egy igen tehetséges párizsi építész Lucien Bernard, akinek a karrierjét a háború kettétörte, ezért is örült nagyon, amikor egy gazdag gyártulajdonos munkát ajánlott neki. Manet azzal bízta meg Lucient, hogy az egyik lakásába egy zsidó ember számára olyan titkos rejtekhelyet tervezzen, amit még a legelszántabb német katonák sem tudnak megtalálni. Lucien első reakciója a megbízás elutasítása volt, mivel ő soha nem szimpatizál a zsidókkal - antiszemita környezetben nevelkedett - így nem sokat törődött a sorsukkal, mindig is csak az érdekelte, hogy a saját bőrét mentse. De amikor Manet annyi pénzt, és több olyan gyárépület - melyekben nem mellesleg a honfitársaik legyilkolását szolgáló hadianyagok termelése folyt -, megtervezésének a lehetőségét kínálta fel a számára, beadta a derekát. És bár kezdetben csak egy búvóhely tervezésébe egyezett bele, később azt mégis egy újabb követte, majd még egy és még egy...

Eleinte Lucien élvezte a kihívást, hogy túljárhat a nácik eszén, mivelhogy a mérhetetlen becsvágyának hála a megbízásaiban ő nem az emberek megmentésének a lehetőségét látta, hanem a tervezés művészetét. A zsidókat sújtó gyűlöletet és brutalitást azonban egy szörnyű tragédia után mégsem tudta figyelmen kívül hagyni és egyre személyesebbé kezdett válni számára a játszma. Nem tagadom, volt egy két olyan rész a könyvben, ami megdolgozta a lelkem, úgyhogy szívből drukkoltam Luciennek, hogy a tehetségét felhasználva minél több borsot tudjon törni a németek orra alá, de Lucien nem volt hős, még kevésbé filantróp, aki kiáll az elnyomottakért. Ő csak egyszerűen túl akart élni és házakat, gyárakat tervezve nagyokat akart alkotni, amiért én roppant mérges voltam rá, a gyávaságától pedig kifejezetten undorodtam. De aztán amikor a saját árnyékát átlépve megtörtént nála a pálfordulás, kicsit csitultak bennem ezek az érzelmek, de igazából soha nem múltak el.
És, ha már a szeret nem szeret kérdésnél tartunk, akkor furcsa mód egyik szereplő sem került közel a szívemhez - pedig volt ám belőlük bőven, nem volt okom panaszra -, melynek valószínűleg az lehetett az oka, hogy többnyire sztereotip módon bemutatott karakterekről volt szó, ami persze a legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy a szerző bemutassa a szereplői jellemét, de én inkább jobban szeretem az összetettebb és árnyaltabb típusú emberábrázolást.

Az író egyébként számos olyan csavarral és konfliktussal tűzdelte meg a történetet, melynek hatására nemcsak, hogy folyamatosan nőtt bennem a feszültség, de több helyen majd kiugrott a szívem a helyéről. Ott volt például Lucien új alkalmazottja, akinek a nagybátyja a Gestapo egyik fejese volt, és amiről Luciennek mindvégig sejtelme sem volt. Mint ahogy arról sem, hogy ez a fiú véletlenül rábukkant az egyik olyan rajzára, amin egy titkos rejtekhely tervei voltak és elkezdte követni őt - na ekkor jött rám igazán a nehéz légzés. Meg az Adele-ügynél, amikor Lucien szeretője -, aki egyébként a német tiszteket sem vetette meg - a náci partnerétől pont azt a házat kapta ajándékba, ahova Lucien rejtekhelyet tervezett, amire egy véletlen folytán rá is bukkantak. Vagy, amikor Lucient elkapták az ellenállás emberei és felszólították, hogy azonnal hagyja abba a németek haderejét erősítő gyárak tervezését - amivel egyébként már bőven átlépte a kollaboráció határát - és döntse el végre, hogy melyik oldalon áll.

Szóval izgalomból aztán tényleg nem volt hiány a kötetben, tetszett, hogy egészen a történet végéig a feszültség kellő mértékben volt adagolva, ami a könyv érdekes sztorijával nagyon jó elegyet alkotott - igaz a megvalósítással és a végével voltak némi problémáim, de ezeken hamar túl tudtam lépni, mert ez a könyv is azok közé a könyvek közé tartozik, melyeket gyorsan, szinte egyszerre el lehet olvasni, és bár az Asszonyok városához nem ért fel, mégis izgalmas kikapcsolódást nyújtott a számomra, úgyhogy akiket ez a korszak és ez a téma egy kicsit is érdekel, azoknak bátran ajánlom.
Charles Belfoure

A könyv egyébként félig valós eseményeken alapul, ugyanis Eredetileg I. Erzsébet korában egy bizonyos Nicolas Owen - aki egy jezsuita laikus testvér volt - „paplyukaknak” nevezett rejtekhelyeket épített a nemesi udvarházakban az üldözött katolikus papok számára. Sajnos Owent végül elfogták, és halálra kínozták – a katolikus egyház azóta is a hit nagy mártírjai közt tartja számon.


Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: The Paris Architect
Fordította: Getto Katalin
Oldalszám: 416


2015. ápr. 4.

Hírmorzsa kávé mellé

Nemrég jött velem szemben a neten ez a könyv, ami a náci korszakban játszódik, és amiről úgy gondoltam, hogy muszáj lesz nektek is megmutatnom. A regényt egy olasz származású író Luca Cognato írta, és elsősorban azért figyeltem fel rá, mert a Manó Könyvek gondozásában jelenik meg, és mint tudjuk a kiadó a fiatalabb korosztályt célozza meg a kiadványaival. És hát ezért is vagyok én tulajdonképpen roppant kíváncsi erre a könyvre, hogy miként is tudta az író szavakba önteni és átadni erről az időszakról mindazt, amit át kellett adnia - vagyis a kor hangulatát, az elveszett életérzését, a szereplők karakterét, a jó és a rossz küzdelmének harcát - a fiatal olvasók számára, ami egyébként nemcsak nekik, hanem nekünk, felnőtteknek is szól.

A borító rendkívül tetszik, egyszerre szomorú és reményt keltő főleg úgy, hogy tudom miről is szól a könyv. Nekem kicsit olyan Schindler listája-feelingje van az egésznek.

Luca Cognolato – Silvia del Francia: A láthatatlan hős

Ebben a fiataloknak szóló regényben megelevenedik a történelem egyik legembertelenebb időszaka: 1944-45.
Miközben a szovjet csapatok nyugat felé törnek előre, a fővárosban rekedt zsidókat az éhség és a hideg mellett a német és magyar nácik esztelen támadásai tizedelik. Ekkor egy olasz húskereskedő elhalasztja saját hazautazását azért, hogy annyi embert mentsen meg, amennyit csak tud. Amikor a spanyol nagykövet elhagyja a várost, úgy tűnik, a követség oltalma alatt álló zsidók számára elveszett minden remény. Nincs más hátra, Perlasca megpróbálja megmenteni őket, ehhez azonban egy utolsó, elképesztő, hihetetlenül kockázatos hazugságra van szükség…

Végül 5200 zsidót sikerült megmentenie. Budapesten.

Giorgio Perlascaról a fiatal olasz üzletember hőstettéről egyébként film is készült Perlasca - Egy igaz ember története címmel, amire természetesen nagyon kíváncsi vagyok csakúgy, mint magára a könyvre.

Kiadó: Manó Könyvek
Eredeti cím:L' eroe invisibile
Oldalszám: 200

Megjelenés: 2015. április 20.


2015. ápr. 1.

Márciusi beszerzések

Ámokfutó. Azt hiszem, hogy ez a legjobb szó, amivel jellemezhetem magam ebben a hónapban, mivelhogy teljesen és totálisan visszavonhatatlanul elszabadultak velem a pozitív indulatok könyvvásárlás terén. De még mielőtt valaki elkezdene sajnálni, az isten szerelmére ne tegye, mert én ezt a vadulást nagyon bírom. Imádok könyveket vásárolni. Imádom, amikor megérkeznek hozzám és a kezembe vehetem, átlapozhatom, megforgathatom és simogathatom őket. Imádom a könyvek birtokbavételének eme fantasztikus pillanatait, mely érzés semmihez sem fogható.... De azért nyugtassatok meg, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Mielőtt azonban tovább dicsőíteném a pénzköltés eme magasztos formáját, íme a márciusi szerzemények, melyek közül szerintem a legeslegolcsóbban (félpénzért) a Moyes könyvet sikerült beszereznem, bár Mazetti sem volt kutya, úgyhogy izgalomra semmi ok, kenyérre is maradt még némi apró a hónap végére.


Az áprilisi Könyvfesztiválra egyébként én már elkezdtem gyúrni. Sok olyan könyv van, amire biztos, hogy rá fogok mozdulni, ezek pedig A babaház úrnője, a Szárnyak nélkül szabadon, Az elvarázsoltak, a Madarak a dobozban.... és ez a lista még bővülni fog, érzem.

A fesztivál programjai közül pedig Iselin C. Hermann Dominó című regényének bemutatója érdekel a legjobban - az író neve annyira ismerős volt, de aztán hamar rájöttem, hogy miért; ő írta az Expressz ajánlott! című levélregényt, ami anno nekem nagyon tetszett -, úgyhogy a szombati programok közül ezt az egyet szúrtam ki magamnak, amire muszáj lesz elmennem, még akkor is, ha e kései időpontnak egyáltalán nem örülök. A könyvbemutató keretein belül egyébként beszélgetés lesz a skandináv női irodalomról a szerző és többek között az egyik kedvenc színésznőm Für Anikó közreműködésével, szóval tényleg jónak ígérkezi a műsor.

A program időpontja: 
20115. április 25.
15.30–16.30 Supka Géza terem

A Könyvfesztivállal kapcsolatos néhány tudnivaló:
Helyszín: Millenáris park
Jegyár: 500 Ft, amely bármelyik standnál levásárolható.
Nyitva tartás:
2015. április 23. (csütörtök)  12.00–19.00
2015. április 24. (péntek)      10.00–19.00
2015. április 25. (szombat)    10.00–20.00
2015. április 26. (vasárnap)   10.00–19.00 

A fesztivállal kapcsolatban bővebb információt a rendezvény honlapján és a molyon is találhatsz.