2014. nov. 30.

Karácsonyi gyerekkönyvajánló... vagy valami hasonló

Lassan közeleg a karácsony és vele együtt a tanácstalanság, hogy vajon mi olyat vegyek a gyerekeim számára, amit nem érzek felesleges pénzkidobásnak és ami karácsony után sem porosodik az idők végezetéig majd a polcukon. Persze mint mindig, az idén is a könyvek mellett kötöttem ki, amivel szerintem nem vagyok egyedül, biztos vagyok benne, hogy velem együtt sokan gondolják úgy, hogy egy könyv a fa alatt az mindig jó ajándék. És mivel én nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást, így már meg is rendeltem azokat a köteteket, amiket a család legkisebb tagjainak szántam. Persze nagyon nehéz volt a választás, rengeteg olyan könyvet találtam, amiről úgy gondoltam, hogy jó lehet a számukra (nevezetesen egy harmadik osztályos fiúnak, és egy első osztályos kislánynak), de persze az összes általam jónak ítélt könyvet mégsem vehettem meg nekik, így maradt az a pár darab, amik mellett végül is maradtam, nevezetesen:

Eric Elfman és Neal Shusterman: Tesla padlása (Akcelerátus-trilógia 1.)
12 éves kortól 
A tizennégy éves Nick Slate apjával és öccsével új városba költözik. Egy tragédia emléke elől menekülnek: néhány héttel korábban leégett a házuk, és a tűzben meghalt Nick édesanyja. Új otthonuk egy távoli nagynénitől rájuk maradt ház, amelynek padlása tele van különös, kacatnak tűnő tárgyakkal. Nick garázsvásárt rendez, és eladja a látszólag teljesen hasznavehetetlen tárgyakat, melyekről azonban szépen lassan kiderül, hogy nem akármilyen szerkezetek: mind valami különleges tulajdonsággal bír. Nick és újdonsült barátai kiderítik, hogy a tárgyak az egykori zseniális tudós, Nikola Tesla utolsó találmányai, és mind egy nagyobb terv részét képezik. A fizikusokból álló Akcelerátusnak éppen ezekre van szüksége a világuralom eléréséhez…
Kiadó: Tilos az Á Könyvek  Oldalszá:254

Ennek a könyvnek egyszerűen nem tudtam ellenállni és már tegnap este elkezdtem olvasni – tudom, tudom, nem magamnak vettem, hanem a gyereknek, de ha nem tudom, hogy miről szól, akkor hogy beszélgessek el majd vele róla? Per pillanat úgy a könyv felénél járok és azt kell mondja, hogy eddig egy remek történettel van dolgom, nekem legalábbis nagyon tetszik, remélem a kisfiamnak is fog!

A LasszeMaja Nyomozóiroda első két kötete már régóta megvan nekünk és nagyon szeretjük. A sorozat részei egy nap alatt kiolvashatóak, rövidek, izgalmasak és mint a címük is mutatja nyomozósak. Igazából ezzel kezdtük a kisfiamnál az olvasást, ez volt az első könyv, amit önállóan kiolvasott. Azóta is gyűjtjük őket, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ragaszkodik ahhoz, hogy az összeset a polcán tudhassa – hihetetlen ez a betegség örökletes? – úgyhogy egyértelmű volt, hogy az eddig megjelent részek mind-mind a kosaramban fognak landolni.


A kislányomnál biztosra mentem, hiszen Ursula Jones és Sarah Gibb nevét már korábbról ismertük - a Szépség és a Szörnyeteg című könyvük kapcsán, amit azóta is sűrűn lapozgatunk és szerintem ezekkel  sem lesz ez másképp. Egyébként meg kell hagyni, hogy ezek a könyvek aztán tényleg szégyentelenül lányosak, de nem baj, mert mi szeretjük őket és szerintem rajtunk kívül még sokan így vannak ezzel.


Aztán van itt még néhány olyan könyv, ami friss megjelenés és van olyan is, ami még csak várható, a lényeg, hogy mindegyiken igen erősen el kellett gondolkodom, hogy beszerezzem-e őket vagy sem, mert irtó kíváncsi vagyok rájuk, de azt hiszem, hogy meghagyom őket a szülinapokra, mert azok is nagyon hamar itt vannak ám. 

Anna Woltz: Száz óra sötétség 
12 éves kortól 
Emilia éppen úton van, New Yorkba tart, zsebében egy repülőjeggyel, apja hitelkártyájával és egy hamisított szülői hozzájárulással, hogy egyedül utazhat az Egyesült Államokba. A szabadság földjére. Miután ügyesen átverekszi magát a repülőtéri ellenőrző pontokon, és beengedik az országba, a szálláson kellemetlen meglepetés éri: a lefoglalt szoba címén nem a mosolygós indiai bérbeadó, hanem egy zárkózott tizenhét éves fiú, Seth és felvágott nyelvű húga, Abby várja. És ha ez a helyzet még nem lenne elég bonyolult: közeleg New York felé az évszázad hurrikánja, a Sandy. Seth és Abby befogadja Emiliát, és a hozzá csapódó kilencujjú, filmsztár külsejű Jimet, hogy aztán a három kamasz és a kislány együtt vészelje át szülők nélkül a sötétet, a víz hiányát és a hideget. A legjobb alkalom, hogy közel kerüljenek önmagukhoz, és más szemmel lássák eddigi életüket. Letehetetlen, sodró lendületű regény egy fiatal holland írónőtől, aki maga is átvészelte New Yorkban a sötét napokat a Sandy hurrikán tombolása alatt.
Kiadó: Tilos az Á Könyvek   Oldalszám:240  

Sonja Kaiblinger: Csapatban a szellem
10 éves kortól 
Emberek, én azt mondom, hogy kaszásnak lenni siralmas egy dolog! Egyedül kell melózni, a futószalag csak pörög, közben meg folyton csörög a telefon. Nincs megállás, be kell gyűjteni a lelkeket, hogy átsegítsük őket a túlvilágra. Halál uncsi az egész, nekem elhihetitek! Kevés a szabadnap, a fizetés meg temetni való! Kész szerencse, hogy megismerkedtem Ottóval és Emilyvel. Ők ugyan emberek, de nagyon jó arcok! Együtt harcolunk a gonosz ellen. vagy valami ilyesmi. Most mindenesetre ki kell derítenünk, ki volt az a megátalkodott, aki elrabolta Otto háziszellemeit!
Üdv, Harold
(kaszásember 520 éve)
Kiadó: Manó Könyvek  Oldalszám:240

Michael Ende: A sátánármányos parázsvarázs-pokolikőr-puncspancs-lódítóbódítóka
9 éves kortól 
Michael Ende neve fogalom a Momo és A Végtelen Történet óta. Ez az éppen huszonöt évvel ezelőtt született meseregénye groteszk humorával emelkedik ki az életműből.
A szilveszter éjszakáján játszódó, lidércesen pörgő történet percről percre követi végig egy szörnyű varázslópáros, dr. Lidérczy Belzebub és nénikéje, Tyrannja Vampiria fondorlatait. Éjfélig (hét óra alatt) ezer csapást akarnak az emberiségre zúdítani. Persze ehhez az Állatok Nagytanácsának is lesz egy-két szava...
A Kolibri Klasszikusok sorozatban Otfried Preuβler után újabb remek német szerző, Michael Ende művei látnak napvilágot.
Kiadó: Kolibri   Oldalszám:184  Várható megjelenés: ?  

Robert Paul Weston: Szörnyen Titkos Részleg
10 éves kortól 
Üdv ebben a csábosan csápos, szörnyesen szárnyaló világban!

Elliot és barátja, Leslie meg van győződve arról, hogy álmos városukban soha nem történik semmi. Csakis a DENKi-3000 üvegpalotájában zajlik az élet. Igen ám, de a világ ötödik legnagyobb elektronikai gyárának Kutatási és Fejlesztési Részlegébe senki emberfia nem léphet be. Kivéve Archie professzort...

A csillogó üvegtornyok között áll egy titokzatos, ódon ház. Úgy hírlik, innen ered a vállalat összes döbbenetes találmánya, többek közt a periszkalap, a rakétazokni és a transzcukorka. És azt is csak Archie bácsi tudja, mit rejt a ház folyosójának végén az utolsó előtti ajtó.
Egy nap azonban Elliot és Leslie meghívást kap a szörnyen titkos részlegbe! Ahol megismerkednek görnyedt, trollszerű lényekkel, apró szárnyas micsodákkal, amelyek szikráznak repülés közben. És találkoznak hatalmas, szőrös és szarvas nem-emberekkel meg hobkányokkal… Ugyanis ez a részleg telis-tele van bizarr és zseniális lényekkel!
Amikor bezárás fenyegeti a DENKi-3000-et, egyetlen lehetőségük marad: elő kell rukkolni egy új termékkel. De tetézi a bajt, hogy a cég egyetlen találmánya sem működik mostanában. Ráadásul Archie bácsi is eltűnik, így Elliotnak, Leslie-nek és a szokatlan, hm, „alkalmazottaknak” kell előrukkolniuk egy lélegzetelállító találmánnyal, ami megmenti a Szörnyen Titkos Részleget.
 (Ez a könyv világít a sötétben!)
Mi rejtőzik a folyosó végén az utolsó előtti ajtó mögött?
Igaz a pletyka, miszerint létezik Babrálda, Bíbelőlógia és a zseniális találmányokkal teli laboratórium?
Olvass bele a könyvbe, és megtudod! De siess, mert a DENKi-3000 féltve őrzött titka veszélybe került, és nincs vesztegetni való idő…
Vajon a gyárban dolgozó lények meg tudják menteni a szörnyen titkos részleget?
Kiadó: Kolibri, Oldalszám:336 Várható megjelenés: 2014.12.05.


Végezetül pedig néhány gyöngyszem a régiek közül, amiket többször is olvastunk már és a mai napig is nagyon szeretjük őket, úgyhogy ezeket nyugodt szível ajánlom kicsiknek és nagyoknak, egyszóval mindenkinek!



Varga Katalin: Kisbence vasárnapja (A legelső mesekönyvünk, illetve verses mesekönyvünk volt. Imádtuk!)
Vázsonyi Endre:Rémusz bácsi meséi (Megunhatatlan)
Sven Nordqvist: Pettson karácsonya (Megunhatatlan, csakúgy, mint az összes Pettsonos könyv)
Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt (Dettó)
Alexandra Fischer-Hunold: Rozália királykisasszony és a titkos recept (Olvasni tanuló gyerekeknek kitűnő ajándék)
Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék (Nemrég ismerkedtünk meg vele, mindkét gyermekem odavolt érte.)
Otfried Preuβler: Torzonborz, a rabló (A lányom és az én nagy kedvencem!:))

Ez a válogatás természetesen szubjektív és csak egy meghatározott korcsoportnak szól, de bízom benne, hogy lesz olyan olvasóm, akinek így is tudtam segíteni. Egyébként én úgy gondolom, hogy szinte mindegy, hogy mit olvasnak a gyerekek csak olvassanak, mert ahogy Péczely Dóra is mondta egy interjúban, ha olvasnak, akkor változik az ízlésük, és ennek következtében általában megnőnek az igényeik. Ha megnőnek az igényeik, akkor egyre több könyvet vesznek a kezükbe és így vonzza be egyik könyv a másikat.

2 megjegyzés:

  1. A Tilos az Á könyveket egyáltalán nem ismerem, és nagyon örülök, hogy felcsigáztál velük! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök, hogy tudtam újat mutatni neked.:)

    VálaszTörlés