2014. nov. 30.

Karácsonyi gyerekkönyvajánló... vagy valami hasonló

Lassan közeleg a karácsony és vele együtt a tanácstalanság, hogy vajon mi olyat vegyek a gyerekeim számára, amit nem érzek felesleges pénzkidobásnak és ami karácsony után sem porosodik az idők végezetéig majd a polcukon. Persze mint mindig, az idén is a könyvek mellett kötöttem ki, amivel szerintem nem vagyok egyedül, biztos vagyok benne, hogy velem együtt sokan gondolják úgy, hogy egy könyv a fa alatt az mindig jó ajándék. És mivel én nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást, így már meg is rendeltem azokat a köteteket, amiket a család legkisebb tagjainak szántam. Persze nagyon nehéz volt a választás, rengeteg olyan könyvet találtam, amiről úgy gondoltam, hogy jó lehet a számukra (nevezetesen egy harmadik osztályos fiúnak, és egy első osztályos kislánynak), de persze az összes általam jónak ítélt könyvet mégsem vehettem meg nekik, így maradt az a pár darab, amik mellett végül is maradtam, nevezetesen:

Eric Elfman és Neal Shusterman: Tesla padlása (Akcelerátus-trilógia 1.)
12 éves kortól 
A tizennégy éves Nick Slate apjával és öccsével új városba költözik. Egy tragédia emléke elől menekülnek: néhány héttel korábban leégett a házuk, és a tűzben meghalt Nick édesanyja. Új otthonuk egy távoli nagynénitől rájuk maradt ház, amelynek padlása tele van különös, kacatnak tűnő tárgyakkal. Nick garázsvásárt rendez, és eladja a látszólag teljesen hasznavehetetlen tárgyakat, melyekről azonban szépen lassan kiderül, hogy nem akármilyen szerkezetek: mind valami különleges tulajdonsággal bír. Nick és újdonsült barátai kiderítik, hogy a tárgyak az egykori zseniális tudós, Nikola Tesla utolsó találmányai, és mind egy nagyobb terv részét képezik. A fizikusokból álló Akcelerátusnak éppen ezekre van szüksége a világuralom eléréséhez…
Kiadó: Tilos az Á Könyvek  Oldalszá:254

Ennek a könyvnek egyszerűen nem tudtam ellenállni és már tegnap este elkezdtem olvasni – tudom, tudom, nem magamnak vettem, hanem a gyereknek, de ha nem tudom, hogy miről szól, akkor hogy beszélgessek el majd vele róla? Per pillanat úgy a könyv felénél járok és azt kell mondja, hogy eddig egy remek történettel van dolgom, nekem legalábbis nagyon tetszik, remélem a kisfiamnak is fog!

A LasszeMaja Nyomozóiroda első két kötete már régóta megvan nekünk és nagyon szeretjük. A sorozat részei egy nap alatt kiolvashatóak, rövidek, izgalmasak és mint a címük is mutatja nyomozósak. Igazából ezzel kezdtük a kisfiamnál az olvasást, ez volt az első könyv, amit önállóan kiolvasott. Azóta is gyűjtjük őket, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ragaszkodik ahhoz, hogy az összeset a polcán tudhassa – hihetetlen ez a betegség örökletes? – úgyhogy egyértelmű volt, hogy az eddig megjelent részek mind-mind a kosaramban fognak landolni.


A kislányomnál biztosra mentem, hiszen Ursula Jones és Sarah Gibb nevét már korábbról ismertük - a Szépség és a Szörnyeteg című könyvük kapcsán, amit azóta is sűrűn lapozgatunk és szerintem ezekkel  sem lesz ez másképp. Egyébként meg kell hagyni, hogy ezek a könyvek aztán tényleg szégyentelenül lányosak, de nem baj, mert mi szeretjük őket és szerintem rajtunk kívül még sokan így vannak ezzel.


Aztán van itt még néhány olyan könyv, ami friss megjelenés és van olyan is, ami még csak várható, a lényeg, hogy mindegyiken igen erősen el kellett gondolkodom, hogy beszerezzem-e őket vagy sem, mert irtó kíváncsi vagyok rájuk, de azt hiszem, hogy meghagyom őket a szülinapokra, mert azok is nagyon hamar itt vannak ám. 

Anna Woltz: Száz óra sötétség 
12 éves kortól 
Emilia éppen úton van, New Yorkba tart, zsebében egy repülőjeggyel, apja hitelkártyájával és egy hamisított szülői hozzájárulással, hogy egyedül utazhat az Egyesült Államokba. A szabadság földjére. Miután ügyesen átverekszi magát a repülőtéri ellenőrző pontokon, és beengedik az országba, a szálláson kellemetlen meglepetés éri: a lefoglalt szoba címén nem a mosolygós indiai bérbeadó, hanem egy zárkózott tizenhét éves fiú, Seth és felvágott nyelvű húga, Abby várja. És ha ez a helyzet még nem lenne elég bonyolult: közeleg New York felé az évszázad hurrikánja, a Sandy. Seth és Abby befogadja Emiliát, és a hozzá csapódó kilencujjú, filmsztár külsejű Jimet, hogy aztán a három kamasz és a kislány együtt vészelje át szülők nélkül a sötétet, a víz hiányát és a hideget. A legjobb alkalom, hogy közel kerüljenek önmagukhoz, és más szemmel lássák eddigi életüket. Letehetetlen, sodró lendületű regény egy fiatal holland írónőtől, aki maga is átvészelte New Yorkban a sötét napokat a Sandy hurrikán tombolása alatt.
Kiadó: Tilos az Á Könyvek   Oldalszám:240  

Sonja Kaiblinger: Csapatban a szellem
10 éves kortól 
Emberek, én azt mondom, hogy kaszásnak lenni siralmas egy dolog! Egyedül kell melózni, a futószalag csak pörög, közben meg folyton csörög a telefon. Nincs megállás, be kell gyűjteni a lelkeket, hogy átsegítsük őket a túlvilágra. Halál uncsi az egész, nekem elhihetitek! Kevés a szabadnap, a fizetés meg temetni való! Kész szerencse, hogy megismerkedtem Ottóval és Emilyvel. Ők ugyan emberek, de nagyon jó arcok! Együtt harcolunk a gonosz ellen. vagy valami ilyesmi. Most mindenesetre ki kell derítenünk, ki volt az a megátalkodott, aki elrabolta Otto háziszellemeit!
Üdv, Harold
(kaszásember 520 éve)
Kiadó: Manó Könyvek  Oldalszám:240

Michael Ende: A sátánármányos parázsvarázs-pokolikőr-puncspancs-lódítóbódítóka
9 éves kortól 
Michael Ende neve fogalom a Momo és A Végtelen Történet óta. Ez az éppen huszonöt évvel ezelőtt született meseregénye groteszk humorával emelkedik ki az életműből.
A szilveszter éjszakáján játszódó, lidércesen pörgő történet percről percre követi végig egy szörnyű varázslópáros, dr. Lidérczy Belzebub és nénikéje, Tyrannja Vampiria fondorlatait. Éjfélig (hét óra alatt) ezer csapást akarnak az emberiségre zúdítani. Persze ehhez az Állatok Nagytanácsának is lesz egy-két szava...
A Kolibri Klasszikusok sorozatban Otfried Preuβler után újabb remek német szerző, Michael Ende művei látnak napvilágot.
Kiadó: Kolibri   Oldalszám:184  Várható megjelenés: ?  

Robert Paul Weston: Szörnyen Titkos Részleg
10 éves kortól 
Üdv ebben a csábosan csápos, szörnyesen szárnyaló világban!

Elliot és barátja, Leslie meg van győződve arról, hogy álmos városukban soha nem történik semmi. Csakis a DENKi-3000 üvegpalotájában zajlik az élet. Igen ám, de a világ ötödik legnagyobb elektronikai gyárának Kutatási és Fejlesztési Részlegébe senki emberfia nem léphet be. Kivéve Archie professzort...

A csillogó üvegtornyok között áll egy titokzatos, ódon ház. Úgy hírlik, innen ered a vállalat összes döbbenetes találmánya, többek közt a periszkalap, a rakétazokni és a transzcukorka. És azt is csak Archie bácsi tudja, mit rejt a ház folyosójának végén az utolsó előtti ajtó.
Egy nap azonban Elliot és Leslie meghívást kap a szörnyen titkos részlegbe! Ahol megismerkednek görnyedt, trollszerű lényekkel, apró szárnyas micsodákkal, amelyek szikráznak repülés közben. És találkoznak hatalmas, szőrös és szarvas nem-emberekkel meg hobkányokkal… Ugyanis ez a részleg telis-tele van bizarr és zseniális lényekkel!
Amikor bezárás fenyegeti a DENKi-3000-et, egyetlen lehetőségük marad: elő kell rukkolni egy új termékkel. De tetézi a bajt, hogy a cég egyetlen találmánya sem működik mostanában. Ráadásul Archie bácsi is eltűnik, így Elliotnak, Leslie-nek és a szokatlan, hm, „alkalmazottaknak” kell előrukkolniuk egy lélegzetelállító találmánnyal, ami megmenti a Szörnyen Titkos Részleget.
 (Ez a könyv világít a sötétben!)
Mi rejtőzik a folyosó végén az utolsó előtti ajtó mögött?
Igaz a pletyka, miszerint létezik Babrálda, Bíbelőlógia és a zseniális találmányokkal teli laboratórium?
Olvass bele a könyvbe, és megtudod! De siess, mert a DENKi-3000 féltve őrzött titka veszélybe került, és nincs vesztegetni való idő…
Vajon a gyárban dolgozó lények meg tudják menteni a szörnyen titkos részleget?
Kiadó: Kolibri, Oldalszám:336 Várható megjelenés: 2014.12.05.


Végezetül pedig néhány gyöngyszem a régiek közül, amiket többször is olvastunk már és a mai napig is nagyon szeretjük őket, úgyhogy ezeket nyugodt szível ajánlom kicsiknek és nagyoknak, egyszóval mindenkinek!



Varga Katalin: Kisbence vasárnapja (A legelső mesekönyvünk, illetve verses mesekönyvünk volt. Imádtuk!)
Vázsonyi Endre:Rémusz bácsi meséi (Megunhatatlan)
Sven Nordqvist: Pettson karácsonya (Megunhatatlan, csakúgy, mint az összes Pettsonos könyv)
Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt (Dettó)
Alexandra Fischer-Hunold: Rozália királykisasszony és a titkos recept (Olvasni tanuló gyerekeknek kitűnő ajándék)
Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék (Nemrég ismerkedtünk meg vele, mindkét gyermekem odavolt érte.)
Otfried Preuβler: Torzonborz, a rabló (A lányom és az én nagy kedvencem!:))

Ez a válogatás természetesen szubjektív és csak egy meghatározott korcsoportnak szól, de bízom benne, hogy lesz olyan olvasóm, akinek így is tudtam segíteni. Egyébként én úgy gondolom, hogy szinte mindegy, hogy mit olvasnak a gyerekek csak olvassanak, mert ahogy Péczely Dóra is mondta egy interjúban, ha olvasnak, akkor változik az ízlésük, és ennek következtében általában megnőnek az igényeik. Ha megnőnek az igényeik, akkor egyre több könyvet vesznek a kezükbe és így vonzza be egyik könyv a másikat.

2014. nov. 26.

John O'Farrell: A férj, aki elfelejtette a feleségét

Azt hiszem, hogy a könyv címe volt az, ami legelőször megfogott; A férj, aki elfelejtette a feleségét. Milyen izgalmasan hangzik, nem igaz? Aztán a fülszöveget is elolvasva csak még tovább nőtt bennem a kíváncsiság a történet iránt, úgyhogy miután John O'Farrell regénye már premier plánban is a radaromon villogott, nem az volt a kérdés, hogy megveszem-e a könyvet, hanem az, hogy mikor tudok majd sort keríteni az elolvasására.

A történet nagyon érdekesen kezdődött. Voughan egy londoni metrón utazva eszmél rá arra, hogy nem tudja, hogy kicsoda, hogy miért van ott, hogy hova megy, és hogy honnan jön. Nem tudja, hogy vajon van-e felesége, gyermeke, barátja és állása. Semmi olyan irat nincs nála, amivel azonosítani tudná magát, így a neve a kora és a címe is mind-mind ismeretlenek számára. Sajnos a legrosszabb az egészben, hogy a kórházba kerülése után - ahol egy ritka amnéziás betegséggel diagnosztizálták -, még egy hét elteltével sem jelentette senki az eltűnését, melyből - megjegyzem jogosan - arra a következtetésre jutott, hogy a kutyának sem hiányzik. Aztán egy nap mégiscsak eszébe jut valami, a legjobb barátja telefonszáma. Gray egy meglehetősen faragatlan pasi, de Voughan megbízik benne, mert legbelül érzi, hogy rá mindig számíthat. A történetben Voughan újra felfedezi az élete elemeit, beleértve a gyönyörű feleségét és két csodás gyermekét, akiket az előző énje elutasított magától. Megtudja, hogy egy középiskolában történelem tanárként dolgozik, aki nem mellékesen a diákok szúrós beszólásainak állandó céltáblája, és hogy tulajdonképpen az egész élete félrecsúszott, mondhatni romokba hever. Voughanban elindul egy folyamat, melyben csatlakozik a régi életéhez, de azt nem úgy folytatja tovább, ahogy azt korábban tette, hanem megpróbál,sőt meg is tanul jobb apa, férj, tanár és ember lenni. Időközben ugyan eszébe jut néhány emlékkép, amik meglehetősen karcosak, de ezeket csak mint külső szemlélő és nem mint szereplő éli át újra. Röviden tehát Voughan egy teljesen új életbe kezd, azokkal az emberekkel, akik mindig is az élete részei voltak.

Igazság szerint van már vagy két hete, hogy befejeztem a könyvet, de sem akkor, sem most nem tudok többet írni róla annál, mint hogy annyira jó ugyan nem volt, mint vártam, de egynek mindenképp elment. Elszórakoztatott sőt mi több, többször meg is mosolyogtatott az író szuper humora és a mindig jó helyen és időben elsütött poénjai, de semmi több. Számomra hiányzott a regényből valami, valami plusz, amitől azt mondom, hogy ez a könyv nemcsak humoros volt, de tartalmas is. Sajnos a karaktereknek nem volt mélysége, a történetnek pedig mondanivalója, úgyhogy őszintén szólva én elég üresnek éreztem az egészet. O'Farrel írása tulajdonképpen egy vidám történet lenne, amely amellett, hogy könnyed volt és gyorsan is olvastatta magát, néhol megrendítő és szomorú is tudott lenni, de hiába, mert mindezek ellenére is számomra a vége unalmassá vált, mondhatni teljes érdektelenségbe fulladt.



John O’Farrell neve egyébként ismerős lehet a magyar olvasók számára, mivel már jelent meg korábban regénye Férfiasan tökéletes címmel az Athenaeum kiadó jóvoltából, de én ennek ellenére mégis csak ezzel a könyvével ismertem meg a nevét. És ha még nem említettem volna jó ha tudjátok, hogy O’Farrell igen komoly stand-upos múlttal rendelkezik, melyre kezdetben erényként, majd miután a stílusa és humora kellően lezsibbasztott már csak hátrányként tudtam tekinteni.

A külföldi borítók közül a legelső tetszik a legjobban, az nagyon ott van. A második is jó, de az összhatás valahogy mégsem nyerő. A többi meg szóra sem érdemes.

John O'Farrell


Kiadó:Cartaphilus
Eredeti cím: The Man Who Forgot His Wife
Fordította: Bárány Ferenc
Sorozat:-
Oldalszám: 336

2014. nov. 18.

Dani Atkins: Összetörve

Ó, hát erről a könyvről nagyon nehéz lesz írnom, mert egy cseppet sem szeretném elvenni tőletek azt az élményt és meglepetést, amiben nekem is részem volt, miután az utolsó pár oldalt is elolvastam. Lehet, ha egy kicsit jobban utánajárok a regénynek, akkor jobban fel tudtam volna készülni a végére, de igazából úgy kezdtem neki az olvasásnak, hogy semmit nem tudtam a sztoriról azon kívül, amit a fülszövegben olvastam, és ez a fülszöveg aztán tényleg nem volt spoileres.

A történet egy lányról, Rachelről szól, akinek az élete akkor tört ketté, amikor egy száguldó autó beleszaladt annak az étteremnek az ablakába, ahol a legjobb barátaival az egyetemi éveik előtti utolsó közös vacsorájukat töltötték el. A baleset szörnyű volt. Rachel barátja Matt, időben el tudott ugrani az asztaltól, de Rachel beszorult a székek közé, és ha nincs ott Jimmy, a gyerekkori jóbarát, aki titokban mindig is szerelmes volt belé, akkor azon a borzalmas éjszakán ő halt volna meg és nem a fiú.

Öt évvel később Rachel még mindig magát hibáztatja a történtek miatt, melyre az a hosszú heg az arcán is csak minden nap emlékeztette. A tragédiával az álmai - melyben egyetemre szeretett volna menni, hogy újságírónak tanuljon - elszálltak és a középiskolai szerelme Matt is már csak a múlté. Rachel a baleset óta nem tért vissza a szülővárosába, de a barátnője esküvője miatt kénytelen újra visszalátogatni. Megérkezvén azonban sehogy sem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy mi lett volna ha. Ha Jimmy nem halt volna meg, és ha minden másképp alakult volna azon a bizonyos éjszakán. Aztán a sors furcsa fintorának köszönhetően Rachel egy esés következtében kórházba kerül és amikor felébred, minden megváltozik körülötte. A kórházi ágya mellett nem a beteg édesapját látja viszont, hanem egy makkegészséges embert és mellette azt a férfit, akiről eddig azt hitte, hogy öt évvel ezelőtt örökre elveszített. A középiskolai szerelmével újra együtt van, sőt mit több már a menyasszonya is, titkárnő helyett újságíró lett belőle és semmiféle sérülés nem éktelenkedik az arcán, szóval minden totál ellentéte lett a mostani életének. És ez az élet sokkal szebb és vonzóbb, mint a régi, de ki tudja, hogy melyik lehet az igazi.

Ez egy nagyon egyedi és csodálatos történet volt, olyan, ami folyamatosan húzott magával és nem engedett addig, amíg a végére nem értem. Az események tökéletesen folytak át az egyik fejezetből a másikba és a cselekmény alakulásával is minden szempontból meg voltam elégedve. Annyira romantikus és olyan szívmelengető már-már sziruposba hajló volt Rachel és Jimmy egymásra találása, hogy az teljesen levett a lábamról. Nem tudom, hogy mit vártam az írótól, hogy hogyan magyarázza majd meg nekem azt, hogy mi is történt Rachelle azon a sorsfordító estén, amikor a valóság félbetört és két szálon folytatódott tovább az élete (talán hogy egy kis misztikummal vagy varázslattal manipuláljon... tényleg fogalmam sem volt róla), de arról meg voltam győződve, hogy ennek a romantikus történetnek csakis jó vége lehet, merthogy ez a könyv a szerelemről és a második esélyről szól.

Túlzás lenne azt állítanom, hogy a regény hibátlan volt, mert nem volt az. Rachel karakterét például néhol már kissé bosszantónak és kifejezetten butácskának éreztem. Olyan jó lett volna, ha a baleset után nem hagyja el annyira magát, és ha a rossz dolgok nem hatalmasodtak volna el rajta oly nagy mértékben, mint ahogyan az megtörtént. Bárcsak egy kicsivel erősebb személyiség lett volna és bárcsak minden másképp alakult volna. És higgyétek el, ahogy végig utaztam vele ebben a zavaros időben semmit nem szerettem volna jobban, mint hogy megtalálja a saját boldogságát. De hiába is sopánkodom Rachel hibái miatt, mert mindezek ellenére is nagyon szimpatikus szereplőnek éreztem őt, és a könyv végén, amikor megvilágosodtam mindent megbocsátottam neki. 

A könyv cselekménye, a hangulata, a szerelmesek egymáshoz való viszonya és a történet elbeszélése őszintén megérintett, felkavart és nagyon nagyon tetszett. Dani Atkins regénye egy elgondolkodtató és könnyfakasztó történet, úgyhogy aki valami hasonló élményre vágyik annak szívből ajánlom ezt a könyvet. Egy meleg takaróval bekuckózva, forró teát szürcsölgetve tökéletes kikapcsolódást nyújthat az előttünk álló esős és hideg téli napokon.

Dani Atkins

A külföldi borítók közül a legelső tetszik a legjobban, ami mind hangulatában (a történet egyébként karácsony környékén játszódik), mind tartalmában tökéletesen illik a történethez és szimbolizálja Rachel kettős életét. A magyar borító is szép, de ez alapján valami egészen más történetre számítottam.


Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Fractured
Sorozat: -
Fordította: Szabó Luca
Oldalszám: 292


Amália és az esők

forrás
Egy ideje Amáliának csak akkor van jókedve, ha esik az eső. Az esőt tudni, hallani lehet előre, megérezni az erdő szagából, tudni a szelek irányából, felismerni az állatok nyugtalanságából, és meghallani a madarak hangjából.
Amália sokféle esőt ismer. A keleti szél mindig csöndes esőt hoz, a déli meleget, a nyugati nagy cseppeset, az északi metszőt. Tavasszal a jégesők gyakoriak, októberben haragos eső esik, novemberben pedig ónos eső. Nyári hajnalokon rövid, zizzenős esők esnek, de mire fölkel a Nap, nyomát sem látni a víznek. Télen ritkán esik az eső, és ha esik is, lucskossá változtatja a havat. Szereti Amália ezeket az esőket, mindet, de legeslegjobban mégis a nyári viharokat szereti...
...Eső után az erdő is boldog. Zöldebbek a zöldek, kékebbek a kékek, sárgábbak a sárgák és pirosabb a piros. Tisztábbak a növények, nyugodtabbak az állatok, mélyebbeket lélegzik, s gyönyörű feketébe öltözik a föld. Egy kicsit, mintha a sziklák és a hegyek is nőttek volna, de lehet, hogy csak jobban kihúzzák magukat.

Részlet Boldizsár Ildikó Boszorkányos meséiből


2014. nov. 10.

Röpke poszt (1) - Claudia Gabel & Cheryl Klam: Káprázat - David Levithan: Nap nap után

Az elmúlt hetekben két könyvet is elolvastam, amikről idő és kedv hiányában nem tudok normál hosszúságú bejegyzést produkálni, úgyhogy csak néhány rövid gondolatot szeretnék veletek megosztani velük kapcsolatban, csak úgy jelzésként, hogy ezeket is olvastam.

Claudia Gabel & Cheryl Klam: Káprázat
A két könyv közül a Káprázat került hamarabb a kezembe, úgyhogy az emlékeim vele kapcsolatban már kissé megfakultak, de hogy szerettem olvasni és ennek következtében túl hamar a végére is értem, arra határozottan emlékszem.  

A történet a jövő kábítószeréről a Káprázatról szól, amely egy olyan technológia, amely segítségével a felhasználó egy olyan virtuális világba juthat el, ahol meghatározott ideig fájdalommentesen a teljes boldogság tökéletes illúzióját élheti át, mindezt úgy, hogy annak semmiféle következményei nem lesznek a valódi életére nézve. Ez azért is számít olyan különleges dolognak, mert a távoli jövőben a valóság rendkívül nyomasztó; a természet teljesen tönkre ment, nincsenek fák és tiszta vizű folyók, a levegő pedig annyira szennyezett, hogy oxigénmaszk nélkül nem lehet kimenni a szabadba. Úgyhogy azok az egzotikus kalandok, amiket a Káprázat nyújtani tud, mindenki számára csábítóak. A Káprázatot azonban egyre több támadás éri, azt mondják, hogy függőséget okoz és hogy életveszélyes lehet a felhasználókra nézve, de Regan a védelmére kel, annál is inkább mivel a programot az édesapja tervezte és úgy érezi, hogy tartozik az apja emlékének azzal, hogy utánajár a dolgoknak.

A történet egyértelműen cselekményközpontú és bár azt azért túlzás lenne állítanom, hogy fordulatokban gazdag, mert viszonylag hamar ki lehetett találni a dolgokat, de abszolút izgalmasnak és érdekesnek találtam, olyannak, ami mindvégig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Sajnos csak a végével voltak problémáim, az utolsó pár oldalon az akció számomra már túlzóba hajlott és azt a sok számítógépes hablatyot és humbugot is, amivel az írók folyamatosan kábítottak bennünket egy idő után már kissé irritálónak találtam.
A romantika nem sok helyet foglalt el a regényben, ami kifejezetten üdítően hatott rám. A szerelmi háromszöget pedig – másokkal ellentétben - én kifejezetten kedvemre valónak éreztem, mivel nem volt túldrámázva és elnyújtva, egyáltalán nem volt hangsúlyos, nem rágtam tövig a körmöm és nem idegeskedtem halálra magam az miatt, hogy vajon Regan melyik fiút fogja majd választani, mert ha teszem azt egyiket sem választotta volna (amely lehetőség többször is megfordult a fejemben), az sem lett volna olyan nagy probléma. Sőt, az talán még jobban is tetszett volna annál, mint amit végül is kaptam. De annyi baj legyen, így is meglepően jól szórakoztam a könyvön, teljesen elvarázsolt a Káprázat filmes világa és a nyomozás is tetszett benne, úgyhogy kíváncsian várom a folytatást, ami a jóég tudja, hogy mikorra fog megjelenni. És tessék, újra egy olyan sorozatba sikerült beletenyerelnem, aminek a folytatása bizonytalan. 

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Elusion
Sorozat: Elusion
Fordította: Béresi Csilla
Oldalszám: 352

David Levithan: Nap nap után
A Káprázat után ismét egy YA könyvvel folytattam a sort, ami általában nem szokott túl szerencsés lenni, mivel ezek a könyvek legtöbbször csak úgy átfolynak rajtam minden maradandó élmény nélkül, melynek következtében van, hogy egy hét múlva már arra sem emlékszem, hogy mi is tetszett vagy épp nem tetszett bennük igazán, de azt hiszem, hogy ennél a könyvnél emlékezni fogok a lényegre.
  
 „A" soha nem tudja előre, hogy másnap hol és milyen kinézetű és családi hátterű 16 éves bőrében fog felébredni. Lehet, hogy egy címlapfotóra illő gyönyörű szép lány, vagy egy kórosan elhízott fiú, esetleg egy mély depresszióba lévő vagy egy drogfüggő bőrében ébred majd, ki tudja. A lényeg, hogy a gondolatai, a tettei, az érzelmei és a lelke az mindig a sajátja marad. "A" már régóta elfogadta, hogy soha nem lesz rá lehetősége, hogy megtapasztalja a valódi állandóságot, az olyan csodálatos dolgokat, mint a család, a barátság és a szerelem. Csakúgy, mint azt is elfogadta már, hogy jövőkép  híján soha nem tud másnapra tervezni, és nem tehet olyan ígéreteket mint például, hogy majd holnap megbeszéljük vagy találkozunk vagy együtt elmegyünk... Amikor azonban egy szép napon találkozik egy gyönyörű és érzékeny lánnyal Rhiannonnal, minden megváltozik. „A” eddig mindig arra törekedett, hogy ne zavarjon bele túlságosan az emberek életébe arra az egy napra, amíg a testükben tartózkodik, de amióta megismerte ezt a lányt, saját szabályait felrúgva mindent megtesz annak érdekében, hogy még egy napot a vele tölthessen.

Ez a könyv inkább érdekes és kissé nyomasztó, mintsem romantikus és szívbemarkoló volt a számomra. Az "A" és Rhiannon közötti romantika, amely tulajdonképpen az egész történet mozgatórugója volt nem igazán fogott meg, viszont az az elképzelhetetlen elképzelés, mely szerint mi lenne, ha minden nap más ember testében ébrednék, teljesen levett a lábamról. Én úgy gondolom, ha esetleg, netalántán velem is megtörténne mindez, akkor kezdetben biztos nagyon érdekes lenne a dolog és nyilván élvezném is a helyzetet, mert ugye az emberi kíváncsiság határtalan és ebből kifolyólag, ha csak egy napra is, de óriási élmény lenne mások életébe, intim szférájába és kapcsolatába bekukucskálni. Persze biztos lelkiismeret-furdalásom lenne az miatt, hogy kukkoló lett belőlem, de ezen még mindig könnyebben túl tudnám magam tenni, mint azon, hogy bár létezem, de fizikailag mégsem vagyok kézzel fogható. Egy idő után úgy gondolom, hogy "A”-hoz hasonlóan nekem is piszok mód kezdene hiányozni az állandóság érzése, hogy tartozzak valahova, hogy saját testet ölthessek, hogy legyenek terveim és hogy az mellett az ember mellett ébredhessek fel reggel, aki mellett elaludtam.
Ha visszagondolok a könyvre, akkor nekem nem egy romantikus történet ugrik be azonnal róla, hanem egy elgondolkodtató és kissé szomorú történet, amely olvasása közben rengeteg kérdés ütött szöget a fejembe. Olyanok, mint például, hogy mi határozza meg, hogy ki vagy, hogy milyen a szexualitásod és a nemi identitásod? Milyen lehet elszigetelten élni és létezni és a legfontosabb; szeretni. A legjobb az egészben egyébként, hogy az író nem is próbálja megválaszolni nekünk ezeket a kérdéseket, hanem arra ösztönöz, hogy saját magunk gondolkodjunk el ezeken. És ez bizony működik.

"Tapasztalataim szerint nincs különbség a vágy és a szerelem fajtái között. Nem a neme, hanem az egyénisége alapján szeretek bele valakibe."

A könyv egyébként rendkívül jó stílusban íródott, érdekes volt, különleges és elgondolkodtató, ennek ellenére mégsem tudott maradéktalanul elvarázsolni. Ettől függetlenül rettentő kíváncsi vagyok az író további műveire is, melyekben állítólag előszeretettel nyúl olyan kényes témákhoz, mint a depresszió, az öngyilkossági hajlam, a homoszexualitás és hasonlók.

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Every Day
Sorozat: -
Fordította: Vince Judit
Oldalszám: 322