2014. okt. 12.

Julie James: Az a gyanúm, szerelem (FBI #2)

Ha romantikus regényre vágyom, akkor egyértelműen a történelmi románcok felé vezet az utam, a jelenkoriak valahogy soha nem tudtak megfogni maguknak, kivételt képeznek ez alól Julie James könyvei, melyeket egyszerűen letehetetlennek tartok. Regényei, melyeket amellett, hogy meglehetősen szellemesnek és intelligensek érzek (semmi agyzsibbadást vagy idegeskedést - ami a szereplők közötti kommunikáció hiányából fakad - nem észlelek olvasás közben) habkönnyűek, szórakoztatóak és tökéletes kikapcsolódást nyújtanak a számomra. Mindez úgy gondolom annak köszönhető, hogy a szerző tökéletesen tisztában van azzal, hogy hogyan kell olyan szereplőket alkotnia, akik képesek megérinteni az olvasó szívét, és olyan történeteket írnia, melyek reális volta miatt gond nélkül el lehet bennük merülni.

Az Az a gyanúm, szerelem című könyvben Chicago egyik leggazdagabb emberének a lányával, Jordan Rhodes-al ismerkedhetünk meg, aki segítségével betekintést nyerhetünk a borok csodás világába, mivelhogy ő a város egyik legjobb borkereskedője. Jordan jó anyagi körülmények között él, amit meglepő mód nem a családi hátterének köszönhet, hanem a munkájának és annak, hogy az édesapja engedte, hogy saját magának keresse meg azt a pénzt, amiből fent tudja tartani magát.
Néhány hónappal ezelőtt Jordan ikertestvére Kyle börtönbe kerül, ami miatt Jordan betegre aggódja magát, így amikor az FBI felajánlja, hogy szabadon engedik a fiút, cserébe az ő segítségéért – el kell kapniuk egy gengsztert és a társát, aki történetesen Jordan egyik barátja - elfogadja az ajánlatot. Jordannak mindössze annyi a teendője, hogy elmegy egy partira egy FBI ügynökkel együtt és eltereli a rosszfiú figyelmét addig, amíg az ügynök elrejt néhány poloskát a helyszínen. De minden rosszra fordul, amikor a partnere megbetegszik és a helyébe egy igazán ellenszenves ugyanakkor rendkívül szexi férfi Nick McCall kerül, akivel meg kell játszaniuk, hogy randiznak egymással és halálosan szerelmesek egymásba.

Nagy örömömre a szerző az előző könyveihez hasonlóan most sem okozott csalódást, Julie James ismét hozta a  jól megszokott stílusát, mely miatt én irtó hálás vagyok neki. A karakterei - mint azok már korábban is - számomra most is teljességgel hihetőek voltak, a romantika és a szereplők közötti érzéki vonzalom is ugyancsak szívemnek tetszőre sikeredett. Díjaztam a szereplők talpraesettségét és a munkájuk iránti elhivatottságukat, Jordan szarkazmusát és határozottságát, valamint Nick morcosságát – aki egyébként egy tipikus alfa hím volt - a „velem ne cseszekedj” stílusával együtt. A mellékszereplők közül egyértelműen Kyle (Jordan ikertestvére, aki állítólag a Lostban szereplő Sawyer kiköpött mása és egyben egy "twitter-terrorista") dobogtatta meg a szívemet, így nem meglepő hát, hogy már alig várom a sorozat következő részét, melyben majd ő játssza a főszerepet. 

A történet eleje kissé döcögősen indult, de a könyv felépítése, könnyed történetvezetése, a szereplők ábrázolása és a közöttük lévő románc természetes alakulása - a rendkívül pergő és életszerű párbeszédekről már nem is beszélve - mindenért kárpótolt. Annak ellenére, hogy inkább egy romantikus komédiáról, mintsem egy krimiről volt szó, voltak részek, ahol némi feszültség támadt bennem a rosszfiúk megjelenését illetően, de ez olyan minimális volt, hogy soha nem fajult odáig a dolog, hogy tövig rágtam volna miattuk izgalmamban a körmöm. A könyv cselekményében egyébként nem volt semmi meglepő, kiszámítatlan vagy hátborzongató és a hősnő életéért sem kellett soha aggódnom, ennek ellenére mégis letehetetlen volt a számomra a könyv, szinte odaszegezett a fotelhez, amiből a legszívesebben addig fel sem keltem volna, míg a végére nem érek. De mivel egy háziasszony életében vannak olyan banális és fárasztó külső tényezők, mint a mosás, főzés és a takarítás, melyek képesek pofátlanul betolakodni a romantikus álmodozásaiba, így kénytelen voltam én is szünetet tartani, amely higgyétek el kínkeserves kényszer volt számomra. 

Az Az a gyanúm szerelem immár a harmadik könyvem az írónőtől, melynek elolvasása után határozottan állítom, hogy Julie James a romantikus krimik műfajában dobogós helyen áll a kedvenc íróim listáján. Sajnos nagy bánatomra írás tekintetében az írónő nem túl termékeny, évente csak egy könyvvel rukkol elő, amivel kénytelenek vagyunk beérni, de én nagyon bízom benne, hogy a kiadó e sorozat további könyveit is minél hamarabb elhozza majd nekünk. 
Julie James


Kiadó: Pioneer Books
Eredeti cím: A Lot like Love
Sorozat: FBI / US Attorney 
Fordította: Kereki Noémi
Oldalszám: 336


A sorozat kötetei:
1. Something About You – A hamis partner
2. A Lot like Love - Az a gyanúm, szerelem
3. About That Night
4. Love Irresistibly
5. It Happened One Wedding
6. Suddenly One Summer (2015.04.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése