2014. ápr. 28.

Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen

"Készen állsz a reménytelen igazságra? Vagy szívesebben hiszel a hazugságoknak?
Colleen Hoover, a közkedvelt bestseller-író lebilincselő történettel tér vissza. Ez a szenvedélyes, magával ragadó románc két, szörnyű múltat cipelő fiatalról szól, akik az élet, a szerelem és a bizalom útvesztőjében bolyongva együtt ismerik meg az igazság gyógyító erejét."



Sky egy tizenhét éves igazi jó kislány, aki furcsamód egész életében magántanuló volt, és mostohaanyjának köszönhetően - aki sem a mobiltelefont, sem a számítógépet és sem a televíziót nem engedte, hogy jelen legyen az otthonukban -, meglehetősen védett életet élt. A középiskola utolsó évét azonban a barátnője unszolására a suliban akarta elvégezni, amibe az anyja, ha kicsit ódzkodva is, de beleegyezett. Sky nem volt túl népszerű az iskolában, ami a nem épp szűzi életet élő barátnőjének volt köszönhető, de őt mindez egy cseppet sem zavarta, leperegtek róla a rosszindulatú rágalmak, sőt voltak amiket kifejezetten szórakoztatónak is talált. Sky olyan lány volt, aki egyáltalán nem akart mások elvárásainak megfelelni, magasról tojt arra, hogy ki mit gondol róla, és egy percig sem sajnálkozott magában, hogy ő ez miatt szerencsétlen lenne... És én ezért rettentő szerettem és becsültem őt.
Amikor azonban egy bevásárlás alkalmával találkozik a rosszfiú hírében álló Dean Holderrel, onnantól kezdve minden sokkal bonyolultabbá, és egyre zavarosabbá válik az életében.

Igazából már az első perctől kezdve vonzódni kezd a fiúhoz, ami azért is nagy szó az ő esetében, mert eddig még soha senki iránt nem érdeklődött ilyen intenzíven. Azok a fiúk, akik ez idáig az életében voltak, mind csak unaloműzőként funkcionáltak a számára. De Holder más volt… Teljesen más. És bár Sky kezdetben megpróbálta távol tartani magát a fiútól, ez hosszútávon végül mégsem jött össze neki.

Holder a történet elején teljesen kiismerhetetlen volt a számomra, hangulatváltozásai nem csak Sky-t, de engem is totál megrémisztettek, képtelenség volt kiigazodni rajta. Holder tipikusan az a srác volt, akit minden lány magánnak kívánna. Kellőképpen szexi és karizmatikus - ja, hogy a birtoklási vágy kicsit túltengett benne? Na puff neki - egy ilyen srác esetében mindez ki a fenét zavarna - hiszen határozottan a szívdöglesztő kategóriába volt sorolható. Igaz az első benyomásom alapján, kissé veszélyesnek tartottam őt, de miután folyamatosan olyan dolgokat tett, amik mindezt megcáfolni látszottak, így ezt az opciót hamar sutba vágtam. Holder hangulatváltozásainak megvoltak a valódi okai, melyre természetesen majd csak a könyv végén derül fény.  

A regény nagyon egyedi és rendkívül jól megírt történet volt, tele olyan fordulatokkal és csavarokkal, amiktől totál ledöbbentem és hogy őszinte legyek teljesen ki is készültem. Azt nem mondom, hogy minden szörnyű esemény következményét hihetőnek éreztem, ugyanis erős kételyeim voltak azzal kapcsolatban, hogy a könyvben olvasható emberi aljasság képes olyan érzelmi reakciókat kiváltani, mint amilyeneket Sky esetében is láthattunk, de épp a napokban volt szerencsém beszélni egy pszichológussal, aki meggyőzött arról, hogy bizony létezik ilyen, amin én kellőképpen meg is döbbentem. De igazából szerintem a könyvnek nem is ezen a részén volt a hangsúly, hanem inkább a két szereplő között kialakult különleges érzelmi kapcsolaton. Csodálatos módon hangolta össze az író a két fiatal életét, akik az egymás közötti összhangot szinte az első pillanattól kezdve érezték.

"Mintha mindez régen már a miénk lett volna, és most csak visszakaptuk. Mintha azért kellene lassítanunk, hogy újra megismerkedjünk."

Egyébként nem is tudjátok, hogy milyen nehéz úgy írnom bármit is erről a történetről, hogy ne spoilerezzem szét az egészet, ezért inkább csak szavakat, érzéseket mondok, amik olvasás közben az eszembe jutottak. Olyanok mint például a fájdalom, a titokzatosság, az erőszak, a hazugság, és a veszteség, ugyanakkor mindezek ellenpontjaként ott volt a mindent elsöprő és bódító szerelem, a bizalom, a barátság, a bátorság, és a humor.

A könyv végén pedig, amikor már azt hittem, hogy ennél rosszabb nem történhet, akkor az író ismét csavart egyet a történeten, amivel újra odacsapott a lelkemnek, és amitől végleg darabokra hullott a szívem.

Két olyan idézetet szeretnék veletek megosztani a könyvből, ami engem teljesen levett a lábamról. Az egyik a legelejéről való, amikor Sky és Holder épp kezdenek összemelegedni, az első csók még nem csattant el közöttük, de már nagyon a küszöbön áll.

„Sky, nem csókollak meg ma. De hidd el, hogy még soha senkit nem akartam ennyire megcsókolni. Szóval kérlek, ne töprengj azon, hogy esetleg nem érdekelsz, vagy ilyesmi, mert elképzelésed sincs róla, mennyire nagyon tetszel nekem. Foghatod a kezem, összekócolhatod a hajam, ehetjük összekulcsolt lábakkal a spagettit, de ma nem smárolunk. És talán holnap sem. Időre van szükségem. Biztos akarok lenni benne, hogy abban a pillanatban a legapróbb részletekig ugyanazt érzed majd, amit én. Mert azt akarom, hogy a te első csókod legyen a legszenzációsabb az első csókok történetében.”

A másik pedig a történet végén olvasható, amikor már tisztán látjuk, hogy ez nem az a szokványos tündérmese, szerelemről és barátságról, amit már oly sokszor olvashattunk, hanem itt arról a sok mocsokról és borzalomról is szó esik, amit az élet néha magával hoz… És amelyből mindkettőjüknek jócskán kijutott, de ők mégsem roppantak össze ennek súlya alatt…

"– Hagyjuk a fenébe az elsőket, Sky! Hajtsunk inkább arra, ami örökké tart!"

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, rendkívül különleges történetnek éreztem, melyben mindkét szereplő bonyolult, és lelkileg is meglehetősen sérült karakter volt. Akikhez - mindennek ellenére vagy épp ezért - már az első pár oldal után kötődni kezdtem érzelmileg. Velük nevettem és sírtam, és a végén a szívemből is adtam nekik egy kis darabot.

Azért a könyv végén  elgondolkodtam kicsit azon, hogy vajon hány olyan család élhet szerte a világban, ahol hasonló szörnyűségek történnek meg.

Colleen Hoover


Az írónő Holder szemszögéből is megírta a történetet, melyet bízom benne, hogy a kiadó is hamarosan elhoz majd nekünk, csakúgy, mint a Sky barátnőjének és Holder barátjának a szerelmi történetét leíró novellát. Így lenne igazán kerek a sorozat.
  

 Hopeless
 Losing Hope
Finding Cinderella

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Hopeless
Fordította: Sándor Alexandra
Oldalszám: 408

Nyereményjáték

A Könyvmolyképző Kiadónak hála a játék ezúttal sem marad el! Minden blogbejegyzésben megosztunk egy-egy, reményhez kapcsolódó idézetet. A Ti dolgotok, hogy kitaláljátok, mely könyvekből származnak ezek a mondatok. (A postázás csak Magyarország területén érvényes!)

"Az élettel kapcsolatban kétféle hozzáállás létezik: remény és félelem. A remény erőssé tesz, a félelem megöl."

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából a Könyvfesztiválon megjelenik Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen című regénye, mely már világszerte meghódította az olvasóközönséget. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Sky és Holder reménytelennek tűnő, ugyanakkor szenvedélyekkel teli kapcsolatát!

Reménytelen_banner.png

04/14 Angelika blogja - Az írónőről + kedvcsináló idézetek
04/16 Kristina blogja - Miért is lett folytatás?
04/18 Media Addict - Fanmade trailerek
04/20 Dreamworld - Dreamcast
04/22 Kelly & Lupi olvas - A legjobb csók Holder szemszögéből
04/24 Deszy könyvajánlója
04/26 Nem harap a...
04/28 Szilvamag olvas
04/30 MFKata gondolatai - Filmes infók

2014. ápr. 24.

Natasha Solomons: A Tyneford-ház

Amikor megláttam ezt a könyvet, akkor rögtön lecsaptam rá, és nem azért mert Downton Abbey rajongó lennék, nem - még egyetlen részét sem láttam  a sorozatnak, ellenben sokat hallottam már róla -, hanem mert a regény borítója és a fülszövege olyan élménnyel kecsegtetett, aminek egyszerűen nem tudtam ellenállni, de hogy őszinte legyek nem is akartam. 
És a könyv csodálatos volt. Tele olyan gyönyörű leírásokkal és lenyűgöző karakterekkel, amik az első oldalaktól kezdve az utolsóig teljesen elvarázsoltak, egyszóval maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeimet.

A történet Elise Landauról szólt, aki az író édesapjával, operaénekes édesanyjával és a zenész nővérével kényelmes és boldog életet élt a gyönyörű Bécsben, egészen addig, amíg a háború közeledtével a zsidók elleni atrocitások száma növekedni nem kezdett. Mindez arra késztette a családot, hogy minél hamarabb elhagyják az országot, így Elise Angliába, egy nagybirtokra került szobalánynak, a nővére Amerikába menekült újdonsült férjével együtt, a szülők pedig Bécsben maradtak a vízumukra várva, ugyanis a terv az volt, hogy majd Amerikában egyesül újra a család. De a sors, rossz szokásához híven, keresztül húzta a számításukat.

Elise érdekes hősnő volt. Bevallom kezdetben nem nagyon szerettem, éretlennek és üres fejűnek tartottam. De az idő múlásával, ahogy ő is, úgy az én véleményem is fokozatosan megváltozott róla. Az események egymásutánjában, melyek hol szeretetet, hol pedig veszteséget hoztak a számára, ez a fiatal és bizonytalan lány megedződött, átalakult, felnőtt nővé érett.

Amikor Elise megérkezett Angliába, a Tyneford-ház teljesen idegen volt a számára, és nem csak maga a ház, hanem az ország, az emberek és a nyelv is. Elise lassan találta meg a helyét ebben az ismeretlen környezetben, ahol a megszokottól eltérően  nem ő adta az utasításokat, hanem ő kapta másoktól, dacára annak, hogy Bécsben gazdag és előkelő életet élt. A szerettei és a hazája elvesztése folyamatosan kísértette őt, alig várta, hogy hírt kapjon a nővérétől, aki ahogy tudott mindig írt is neki, bár a háború kitörésével ezek a levelek egyre csak ritkultak, illetve a szüleikről egyikük sem tudott semmi biztosat.

A könyv hangulata csodálatos volt, melyhez nagyban hozzájárultak a tengerről és az öbölről szóló részek gyönyörű leírásai. De a tenger egyébként is központi szerepet játszott a regényben, és nem csak azért, mert több fontos (hol vidám, hol pedig szomorú) esemény helyszínéül szolgált - például itt találkozott először Elise későbbi szerelmével Tyneford urának ifjú örökösével, Kittel, és ide menekült mindig, amikor magányra vágyott, vagy épp erőt vett rajta a reményvesztettség -, hanem azért is mert ez választotta el őt a hazájától, ugyanakkor a víz közelsége valamiféle vigaszt és megnyugvást is nyújtott a számára.



A történet a II. világháború időszakában játszódott, de a szereplők, Kit kivételével csak közvetett úton tapasztalták meg a háború borzalmait. Azon kevesek, akik otthon maradtak; Elise, az a néhány szolgáló, és Mr. Rivers, csak abból a kevés információból tudtak tájékozódni a háború alakulásáról, amik az újságok és a rádió segítségével jutottak el hozzájuk. Miután Kit elhagyta a házat és katonának állt, a könyv hangulatát a várakozás és a bizonytalanság érzése határozta meg. Lassan szemtanúi lehettünk egy vidám és gyönyörű korszak végleges letűnésének és ezzel együtt Tyneford pusztulásának. Pedig micsoda élet volt a házban. A szolgálók sürögtek-forogtak, az evőeszközök csakúgy csillogtak-villogtak, a kandallók tiszták, és az ablakok is mindig makulátlanok voltak, de a háború beköszöntével mindez már nem számított...   Elise-nek ebben a várakozással teli időszakban csak a zene és a tenger közelsége nyújtott vigaszt és töltötte ki azt az űrt, ami a családja és a szerelme hiánya okozott a számára. No és persze ott volt neki Mr. Rivers, a ház ura, aki egy jóképű és kellemes, ugyanakkor komoly és tartózkodó férfi volt, akivel bizony én már az első perctől kezdve szerelembe estem, míg a fiát, Kitet sehogy sem sikerült megkedvelnem. Nos ez a drága férfi mindvégig ott volt Elise mellett, törődött vele és vigyázott rá, egyszóval számomra ő volt a legszerethetőbb karakter a történetben, aki nemcsak kiváló apa, de szerető és gondoskodó férfi is volt egyszerre.

Bár a történetben volt szerelmi szál, mi több, rögtön kettő is, ettől függetlenül nem mondanám kifejezetten és csakis romantikus regények. A Tyneford-ház nemcsak egy zsidó lány életében és érzéseiben végbemenő változásokról szóló csodás történet volt, hanem egy letűnt korszakról szóló gyönyörű írás is. Egyszóval imádtam ezt a könyvet, és azt kaptam tőle, amit vártam, úgyhogy mindenkinek csak meleg szívvel ajánlani tudom.

Ha minden igaz, akkor már előkészületben van az írónő következő regénye, Eltűnt férjek képtára címmel, amit ezek után, még szép, hogy mindenképp olvasni szeretnék.


Natasha Solomons



Érdekesség: Tyneford faluját az írónő egy úgynevezett Tyneham szellemfaluról mintázta, amit 1943 decemberében a hadügyminisztérium kiüríttetett és katonai gyakorlótérként használt. A háború végén pedig ígéretüket megszegve nem adták vissza a falut a lakóinak, hanem végleg rekvirálták. A falu elnéptelenedett, de pár épület épségben maradt a turisták nagy örömére, úgyhogy bár Tyneham sorsa, akár csak Tynefordé igen szomorú és lehangoló, de maga a hely állítólag egyedülálló.

Kiadó: I.P.C
Eredeti cím: The House at Tyneford
Fordította: Gábor Emma

Oldalszám: 398

2014. ápr. 22.

Wendy Higgins: Angyali szövetség (The Sweet Trilogy #2)

Amikor megtudtam, hogy hamarosan megjelenik az Angyali gonosz trilógia második kötete rögtön lázba jöttem a hírtől. Igaz az elsővel voltak problémáim, ennek ellenére mégis nagy meglepetés volt a számomra és nem mellesleg meg is szerettem, így nem meglepő, hogy vegyes érzelmekkel, de annál nagyobb kíváncsisággal vártam a folytatást.

Ugye az előző részben megtudhattuk, hogy Anna egy őrangyal és egy démon leszármazottja, melyből kifolyólag lényét igen erős ellentmondásosság lengi körül. Alapvetően ő egy rendes és jóindulatú lány, aki a démon apjától az ital és a drog utáni vágyat örökölte, de angyali lényének köszönhetően mégis mindezt egészen jól kordában tudja tartani. Anna és Kai a második rész elején is még mindig külön utakon járnak, mindkettőjüknek melózniuk kell, ha nem akarják a suttogókat és a sötét angyalokat magukra haragítani. Amikor azonban Anna tudomást szerez egy réges-régi jövendölésről, mely az óriások felszabadításáról és a démonok elpusztításáról szól, és amelyben minden jel szerint ő játssza majd a főszerepet, kis túlzással ugyan, de azt mondhatom, hogy mozgásba lendültek az események. Anna a Harag hercegének a fiával, Kopanoval kezdi járni a világot, hogy szövetségeseket toborozzanak e nem minden napi vállalkozáshoz, miközben a biztonságukról mindvégig Anna édesapja gondoskodik.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a rész jobban tetszett az előzőnél, hogy őszinte legyek semmi érdekes nem történt benne, azon a kis extra szerelmi drámán kívül, ami Kopanonak köszönhetően Anna életében adódott. A történetnek nem volt íve, a csúcspontot ne is említsük, a fő hangsúly pedig végig Anna és Kai romantikus kapcsolatán volt, ami romantika rajongóként nem kéne, hogy különösebben zavarjon, na de azért ez a drága Higgins a szenvedélyek felkorbácsolása mellett egy kicsivel több cselekményt is szőhetett volna a történetbe, azon kívül, hogy az eddig ismert óriásokkal együtt (Kopano, Kai, Blake és az ikrek) még kettő személlyel bővült a lista.

Anna ebben a részben már nem olyan édes és ártatlan, mint az előzőben, határozottan jól megy neki mások bűnbe csábítása, de a lelkiismeretét nem tudja elnyomni, hiszen ő még mindig egy kedves és jó szándékú teremtés. És Kai? Hát ő ugyancsak azt a szívdöglesztően szexi és jóképű srácot játssza, mint az előző részben, csak most már a valós arcát is láthatjuk néha felvillanni, amitől csak még édesebb lesz (már ha ez egyáltalán még lehetséges). A kettőjük közötti kémia pedig továbbra is ezer fokon sistereg, vagyis röviden és tömören; a tét még mindig nagy, a szerelemük pedig még mindig nagyon-nagyon forró.

Ami igazán tetszett és többé kevésbé színessé tette a történetet, azok a szövetségesek felkutatása és a velük való találkozások voltak. Sajnos ezek a részek nagyon csekély hányadát képezték a történetnek, örültem volna ha sokkal mélyebben és részletesebben tudtam volna a világ különböző részeiről származó, különböző háttérrel és tulajdonságokkal rendelkező óriások életébe betekinteni. (És óriási plusz pont Higginsnek, hogy nem feledkezett, meg arról, hogy a világ nem csak Amerikából áll.)



Szóval kész felüdülés volt, hogy az ismert karakterek mellé új szereplőket is köszönthettünk a történetben. Név szerint Zaniat, a Gyűlölködés hercegének a lányát, aki határozottan egy őrült arab nőszemély volt, de azt hiszem, hogy épp ez tette őt érdekessé, és kíváncsian várom, hogy milyen változásokon megy majd át a következő részben, és Flynnt, a Kapzsiság hercegének a fiát, akit sajnos nem ismerhettem meg elég jól. Nem úgy, mint a régi motorosokat Kopanot, Kait, az ikreket (Gingert és Marnat) és persze Blake-et. Azt kell mondjam, hogy a legnagyobb meglepetést mégis mind közül Anna apja okozta a számomra, akiről nem is gondoltam volna, hogy ennyire gyengéd érzelmeket is képes a lánya iránt táplálni.

Egyszóval továbbra is vegyesek maradtak az érzéseim a könyvvel kapcsolatban, sőt ha lehetséges, akkor azok tovább erősödtek, ugyanis attól a sok visszafojtott szenvedélytől és romantikától, ami csak úgy sütött a könyv oldalairól mindenképp az „őrülten jó” kategóriába sorolnám a regényt, másrészt viszont az a rengeteg ivás, hányás és pózolás, amit a szereplők véghez vittek (és nem akarok vaskalaposnak tűnni, de szerintem semmi jóra nem ösztönöznek) egy idő után totál kivágta nálam a biztosítékot.

Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy sokan odáig lesznek ettől a résztől, (és valahol meg is értem őket, a következő kötetet én sem hagynám ki semmi pénzért) azonban úgy érzem, hogy ennél azért jóval többet is ki lehetett volna hozni belőle, így azonban, sajnos az előző rész kapcsán érzett szép emlékeim figyelembevételével sem tudok, 3 pontnál többet adni rá.


A trilógia részei:
1. Sweet Evil - Angyali gonosz
2. Sweet Peril - Angyali szövetség
3. Sweet Reckoning


Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Sweet Peril
Sorozat: The Sweet Trilogy
Fordította: Béresi Csilla
Oldalszám: 384

BELEOLVASÓ
ELŐRENDELÉSI AKCIÓ


Nyereményjáték

Hallottatok már az auráról?
Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Képes megállapítani pusztán a színek és azok árnyalatai alapján, milyen érzések kavarognak adott pillanatban az emberekben.
Ezt látva sötétzöldre váltott az aurátok? Netán ti magatok is szeretnétek kipróbálni, milyen lehet másokban olvasni? Nos, most megtehetitek.
Minden blogon találtok egy-egy mondókát, melynek segítségével kitalálhatjátok, melyik színhez milyen érzés tartozik.
A nyeremény pedig nem más, mint a Maxim Kiadó által felajánlott 3 (!) Angyali szövetség könyv egyike. (Csak Magyarország területén érvényes a postázás!)

  1. Vízszintesen haladva töltsétek ki a keresztrejtvényt.
  2. Minden nap elküldhetitek az aznapi megfejtést/érzést, így plusz esélyekkel gyarapodhattok.
  3. Néhány betűhöz nem tartozik kérdés. Azokat nektek kell kitalálnotok, de ha szétnéztek a Blogturné Klub hivatalos blogján, könnyen megtalálhatjátok őket.
  4. A vastaggal kiemelt rész egy olyan dolog megfejtését tartalmazza, melynek fontos szerepe lesz a történetben, s ennek a megfejtése éri a legtöbb pontot.
Halványkéken tündököl aurád,
míg hited el nem hagy,
s a … benned lángra kap.

spkeresztrejtvény3.png

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai


A Maxim Kiadó jóvoltából április 24-én megjelenik Wendy Higgins: Angyali szövetség című könyve, a nagysikerű Sweet sorozat második kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub tizenhárom bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Anna Whitt démoni kalandjának folytatását!

04/21 Dreamworld - Ismerd meg az új szereplőket
04/22 Szilvamag olvas
04/23 Nem harap a... - Pál apostol
04/24 MFKata gondolatai - bögrés süti
04/25 Deszy könyvajánlója - Törölt jelenet
04/26 Kristina blogja - Térkép Kope és Anna utazásáról
04/27 Always Love a Wild Book - Karakterinterjú: Kopano
04/28 Angelika blogja - Anna & Kaidan kedvenc dalai
04/29 Kelly & Lupi olvas - Kaidan szemszög
04/30 Könyvszeretet
05/01 Insane Life - Idézetek
05/02 CBooks
05/03 Függővég - 10 ok, miért szexi Kaidan

2014. ápr. 16.

Shannon Hale: Austenland – Vakáció Mr. Darcyval

Imádom Jane Austen regényeit, és a belőlük készült filmeket is, legyen az az eredeti vagy az átdolgozott változat, feketén vagy fehéren, felrázva vagy turmixolva, tulajdonképpen bármilyen formában képes vagyok elfogyasztani őket, úgyhogy nem volt kérdéses, hogy ez a könyv is előbb-utóbb terítékre fog kerülni nálam.

Jane egy olyan 32 éves sikeres grafikus, aki titkon Jane Austen rajongó, pontosabban a Büszkeség és balítélet BBC-s feldolgozásában szereplő Colin Firth-ért él hal, aki – de szerintem ezt mindenki tudja -, mint Mr. Darcy remekelt a filmben. Ezt a megszállottságát Jane titkolja, (gőzöm sincs, hogy miért) még a film DVD-it is eldugva tartja otthon, hogy még csak véletlenül se láthassa meg senki.  Aztán egy nap a nagynénje meghal, és a végrendeletében Jane-re egy különleges, all-inclusive, három hetes nyaralást hagy egy exkluzív helyre Angliában. Ez a hely egy speciális ügyfélkörrel rendelkező vállalkozás, ahova azok a nők utaznak és töltik drága pénzért az idejüket, akik megszállott rajongói a Regency kornak és Jane Austen világának. Ez a hely, melyet nevezzünk csak Austenlandnak egy álomvilág, ahol az lehetsz aki akarsz, az életkorod, a neved, a családi állapotod mind nem számít, csak jelmezbe kell öltöznöd és úgy tenned, mintha 1816-ban élnél. Tudom, kicsit bizarrnak hangzik a dolog, de ha arra gondolok, hogy én is már hányszor, de hányszor álmodoztam arról, hogy milyen jó lenne ebben a korban élni (persze csak akkor, ha egy gazdag angol család egyetlen lány gyermeke lennék), akkor azt kell mondjam, hogy nem is tűnik olyan borzasztónak ez az ötlet.

Mindenesetre Jane a megérkezése után örömmel veti bele magát ebbe a gondosan megkreált fantáziavilágba és meggyőződése, hogy amikor majd 3 hét múlva elhagyja Pembrook Parkot, akkor kigyógyul Mr. Darcy utáni rajongásából és véglegesen búcsút inthet majd a függőségének. Azonban úgy tűnik, hogy mindez mellékvágányra kerül, amikor találkozik egy kertésszel, aki egy nagyon... nagyon jóképű férfi és ami még ennél is fontosabb, valóságos!

Jane legfőbb problémája abban rejlett, hogy nem találta a számára igazi férfit és a szerelmi életét Colin Firt miatt meglehetősen takarékra állította. No, nem mintha hemzsegtek volna körülötte a férfiak, de voltak jó néhányan, akikkel a fejezetek közötti kis szösszenetekben volt szerencsém megismerkedni (bár ne lett volna). Mindegyik barátja szörnyű és közönséges volt, biztos vagyok benne, hogy egyik sem volt normális, de szerencsére Jane ex-pasijainak a bemutatása nem sok helyet foglalt a könyvből, bevallom engem kissé idegesítettek.

Austenland, mint már említettem, számomra elég bizarr helynek tűnt a színészeivel és a kéjsóvár hölgy vendégeivel együtt, akik olyan "lejárt szavatosságú" vendégek voltak, akik az anyagi helyzetükből adódóan megengedhették maguknak, hogy álmaik hercegével udvaroltassák körbe "szerény" személyüket. Egy cseppet sem zavarta őket, hogy olyan nemes uraknak öltözött színészek csapták nekik a szelet, akik másodkézből kapott betanult szövegeket fújtak. Számukra csak az volt a fontos, hogy eljátszhassák a szűz kisasszonyt, és néhány lopott csókkal hamis érzelmeket keltsenek magukban….  Na ez már tényleg elég bizarrnak tűnt még nekem is.

De térjünk vissza Jane-re. Jane nem volt túl határozott egyéniség, sőt! Egyszerre vonzotta és taszította őt ez a világ. Szerencsére végig tisztában volt azzal, hogy ez csak egy színjáték, és ha kezdetben nem is, de a vakáció végére feloldódott és egyre jobban kezdte élvezni, hogy több, és felettébb jóképű nemes úr gondoskodik arról, hogy valóban úgy érezhesse magát, mintha időutazásban lenne része. Jane megpróbálta maximálisan kiélvezni a hely romantikáját, ami néha bizony kissé unalmas volt a számára. Ugyanis tévé, rádió és telefon híján halálra unta magát, naphosszat csak sétálgatott, és az időjárásról beszélgetett vagy épp olvasgatott, meg persze jó párszor az ügyetlensége miatt, olyan nevetséges helyzetekbe került, amik miatt én éreztem rosszul magam helyette (mert annyira empatikus vagyok) és a fejemet is én vertem folyamatosan a falba... helyette.


Jane dilemmáját, melyben nem tudta eldönteni, hogy most akkor kivel is essen szerelembe - a kertésszel, aki munkaidőn kívül sört ivott és közben meccset nézett, vagyis totál valóságos volt, vagy Mr. Nobley-val, aki Mr. Darcy, vagyis álmai hercegének a karakterét keltette életre -, tökéletesen átéreztem. Valóban fogas kérdés volt ez a számára, és bizony nő legyen a talpán, aki ezt rögtön el is tudta volna dönteni. Úgyhogy nem csoda, ha Jane meglehetősen sokat, és csak a nyomatékosság kedvéért ismétlem újra, hogy nagyon sokat agyalt ezen. Addig-addig, amíg ez a döntésképtelensége már számomra is kezdett fárasztóvá válni, arról már nem is beszélve, hogy vele együtt már én is totál elveszítettem a két férfi (mikor melyik) mellett szóló érveléseinek a fonalát. De annyi baj legyen, mert így is maximálisan jól szórakoztam a könyvön és én vele ellentétben biztos voltam magamban, hogy melyik szereplő mellett tenném le a voksom.

"– Sosem értettem azokat a nőket, akik ide jönnek, és maga is közéjük tartozik. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni ezt az egészet.
– Nem hiszem, hogy meg tudnám ezt magyarázni egy férfinak. Ha nő volna, elég lenne annyit mondanom: „Colin Firth vizes ingben”, és rögtön azt mondaná: „Ááá”. Úgy értem: „Áhááá!”". 

A történet vége meglepett, és én ezt a meglepetést nagyon imádtam, mert hihetetlenül romantikus volt. Egyetlen bajom volt csak vele, hogy túl rövidre és összecsapottra sikeredett, mintha az írónő minél hamarabb túl akart volna esni az egészen, pedig én olyan szívesen olvastam volna még többet, sokkal többet a boldog befejezésről.

Egyszóval ez egy nagyon édes kis romantikus történet volt, szórakoztató és mulatságos, de cukormáztól mentes, úgyhogy teljesen odavoltam érte, épp ezért minden Jane Austen rajongónak csak szívből ajánlani tudom.

Shannon Hale

A könyvből film is készült, amely az IMDb-n csak 6,3-at kapott, ami nem túl biztató, de én már a trailerből látom, hogy ez egy nekem való tuti jó kis limonádé lesz, úgyhogy már alig várom, hogy láthassam.


Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Austenland
Fordította: Palásthy Ágnes
Oldalszám: 240


Nyereményjáték

Austen2.jpgJane Austen rengeteg regényt inspirált és még több újrafeldolgozást megért. A világhíres írónő klasszikus, szatirikus romantikus történeteinek mind van egy-két meghatározó mozzanata és most arra kérünk, hogy ezeket a könyveket egy olyan kiemelt mozzanat után azonosítsátok, amelyeket bélyegen is megörökítettek.

Ha megvan a cím már csak egy kicsit számolni kell, és megkeresni az adott Austen regényben a szükséges betűt. Ha az öt blogon megtaláljátok mind a hat szükséges betűt (az egyik címben kettő betűt kell felhasználni), akkor ezekből össze fogjátok tudni rakni az Austenland - Vakáció Mr. Darcy-val egyik főszereplőjének nevét.

Három szerencsés nyertes magáénak tudhat egy-egy példányt az Austenlandből. Postázni csak Magyarország területére tudunk.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Tartsatok velük a turnén április 15 és 19 között, ahol többet is megtudhattok a könyvről, valamint a filmes feldolgozásról és egyéb érdekességekkel is traktálunk Titeket. 

Austen-kalandra fel!


04.15. - Nem harap a...
04.16. - Szilvamag olvas
04.17. - Insane Life
04.18. - Dreamworld
04.19. - Deszy Könyveblogja



2014. ápr. 10.

Márciusi beszerzések

Először is, gyönyörű idő van. A kertemben az összes fám virágba borult és az illatuk.... hmmm. Öröm kint lenni, tenni-venni, ültetgetni és gyönyörködni a tavasz szépségében. Ez miatt az olvasás is kicsit lassabban megy, hiszen kinek van kedve a lakásban kuksolni, amikor odakint ezerrel süt a nap, minden vidámabb és színesebb, no és persze munka is van odakinn bőven. A hétvégén például előkerültek a virágládáim, amik csak arra várnak, hogy beültessem őket. De a tavalyi nyárból okulva most nem ám piros muskátlival díszítem az ablakaimat - mert azoknak a szirmait nem győztem csak söprögetni, miközben a járdámat is befogták -, hanem valami hasonlóan széppel. Hogy mivel, azt még nem tudom, de ha meglátom valamelyik kertészetben, akkor azonnal tudni fogom.

De visszatérek a bejezésem valódi céljához, ebben a hónapban nyolc darab könyvvel lettem gazdagabb. Ebből csak kettő volt vásárlás; Az aviátor felesége és A válás ünnepe, melyeket a kiadó 40 %-os akciójában sikerült beszereznem. Régóta vártam már rájuk, csakúgy, mint Az Éden leányaira és a Virágok házára, amiket egy nagyon kedves ismerősömtől kaptam ajándékba (rettentő boldog voltam miatta :)). Az utolsó négy könyv pedig csere volt.

Szóval, olvasnivalóm az van bőven, igazából abból soha nem is volt hiány, mindig is az idő volt az, ami gátló tényezőként keresztülhúzta a számításaimat.


Melanie Benjamin: Az aviátor felesége
Laura Dave: A válás ünnepe
Mia March: Meryl Streep filmklub
Charlotte Bingham: Az Éden leányai
Charlotte Bingham: Virágok háza
Charles Martin: Ahol a folyó véget ér
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya
Sabine Durrant: A hátam mögött

2014. ápr. 7.

J. R. Johansson: Álmatlanság (Éjjeljárók #1)

„Már több mint négy éve, hogy utoljára sikerült igazán elaludnom, és erős volt a gyanúm, hogy ki fog csinálni a dolog.”

Chipp Parker esténként alvás helyett annak az embernek az álmába lép be, akivel utoljára szemkontaktust teremt. Minden éjszakát azzal tölt, hogy mások félelmeit és fájdalmait vagy épp zavaró titkait éli át újra és újra. A lényeg, hogy Parkernek soha nincs saját álma, amely miatt súlyos kimerültségben szenved. Aztán egyszer csak egy új lány érkezik a suliba, akinek az álmai nyugodtak, békések és gyönyörűek. Mia álmainak könnyedsége lehetővé teszi Parker számára a hőn vágyott pihenést, így hát nem csoda, hogy már az első nyugodt éjszaka után megszállottként keresi minden nap a lány tekintetét. Mia olyanná vált számára, mint a drog. Először csak a közelében akart lenni, napjában legalább csak egyszer, aztán egy idő után ez a kényszer sűrűsödött és kezdett egyre zavaróbbá és egyre hátborzongatóvá válni. Parker megszállottsága másoknak is feltűnt, amely miatt az iskolában egyre többen úgy gondolták róla, hogy elment az esze, még a legjobb barátja is. És amikor Mia igazi, ráadásul meglehetősen durva és fanatikus fenyegető leveleket kap, a helyzet csak tovább romlik, mivel mindenki azt hiszi, hogy Parker küldte őket.
A legrosszabb az egészben, hogy maga Parker sem biztos abban, hogy nem ő az elkövető, mivelhogy létezik benne egy másik, egy sötétebb Parker, aki annyira önző és magának való, hogy még a durvaságtól sem riad vissza. És ez a sötétebbik éne valóban nagyon veszélyes lehet másokra nézve.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Maga az alapkoncepció szerintem zseniális, a megvalósítással viszont voltak problémáim. Parker ajándéka, vagy inkább átka, amelyre minden bizonnyal majd a sorozat további részei is épülni fognak, nagyszerű ötlet. Az álomképek, amiket látott annyira szürreálisak, ijesztőek és valótlanok voltak, hogy nem is nagyon találkoztam még ehhez hasonlóval, amit nem negatívumként említek, épp ellenkezőleg, ezek az álomjáró részek tetszettek a legjobban a történetben. Mia bizarrul csapongó rémálmai például tökéletesen ötvözték a félelmet, a rettegést, és a titokzatosságot, a békés nyugodt álmai pedig mesések és színesek voltak, kicsit bizarrok, de csodálatos hangulatúak.

A karakterekkel sem volt semmi problémám, Parker bonyolult és meglehetősen megbízhatatlan narrátor volt, mely utóbbi tulajdonképpen az egész történet feszültségét adta. Jellemzése és hanyatlása nagyon jól megírt és hihető részek voltak, mely miatt érzéseim igen szeszélyesek voltak vele kapcsolatban. Felváltva sajnáltam és gyűlöltem őt, kételkedtem benne és szimpatizáltam vele, a legtöbbször azonban mégis gyanakvással voltam felé, mivelhogy a kialvatlansága miatt az idegösszeroppanás szélén állva egyre több és egyre durvább hamis képzetei támadtak, amikről nem lehetett eldönteni, hogy igaziak-e vagy sem. És ebben nem csak az olvasó, hanem maga a főszereplő sem biztos, mely érzés a könyv végére sem múlik el nyomtalanul. Mindenesetre valamit nagyon eltalált az író azokkal a részekkel, amik Parker félelmeiről és a gonoszabbik éne elöl való meneküléséről szóltak, ugyanis tökéletesen sikerült megragadnia számomra azt az érzést, amit Parker az őrület és a valóság határán lavírozva érezhetett.

De, hogy ne csak a pozitívumairól beszéljek a regénynek; ami kicsit lerontotta számomra az összhatást az a hullámzó történetvezetés volt. A könyv legeleje marha izgalmasan indult, de utána egyre többször elkalandoztak a gondolataim olvasás közben, voltak felvillanások, amikre felkaptam a fejem, de az igazi izgalom a könyv végén hágott a tetőfokára, melynél nem tagadom, ezerrel dobogott a szívem és nagy valószínűséggel nem lett volna olyan erő, ami kiszakíthatta volna a kezemből a könyvet. A másik dolog, ami meglehetősen irritált az Parker halálfélelme és „haldoklása” volt, amit nem igazán értettem. Már négy éve nem alszik. Az eltelt négy évben mi történt? Nem voltak balesetei, vagy pszichológiai következményei és erős koordinációs zavarai a kialvatlanság miatt? Miért csak most kezdett el Parker haldokolni (amit nem mellesleg állandóan emlegetett), mit csinált az eltelt négy évben?

Mindenesetre, ha ezeken túl tudok lépni, márpedig túl tudok, akkor azt kell mondjam, hogy egy nagyon jó pszichothriller ez egy elsőkönyves írótól. És ha az információim nem csalnak, akkor trilógiáról lévén szó még két további részben lehetünk tanúi Parker álomjárásaink, amire én biztos vevő leszek, mert van még egy két megválaszolatlan kérdés, amire mindenképp választ szeretnék kapni. 
J. R. Johansson



A sorozat részei:
1. Insomnia
2. Paranoia 
3. Mánia

Megjelenés: 2014. április 24.
Kiadó: Főnix
Eredeti cím:  Insomnia
Sorozat: The Night Walkers 
Fordította: Dr. Sámi László
Oldalszám: 280


2014. ápr. 5.

David Benioff: Tolvajok tele

Ahhoz képest, hogy mennyi könyvet olvasok, meglepően kevés kedvencet avatok. Hogy miért? Ki tudja. Talán a könyvek számával együtt nőttek az elvárásaim is velük kapcsolatba. A Tolvajok telénél viszont már az elejétől fogva tudtam, hogy be fog állni a sorba.

A könyv elején Daviddel, vagyis nagy valószínűséggel magával az íróval találkozhatunk, aki egy Los Angeles-i székhelyű forgatókönyvíró, és aki ahelyett, hogy a saját önéletrajzát írta volna meg bemutatkozásként egy szaklap számára, inkább az orosz nagyapja második világháborús emlékeit vetette papírra, amit sokkal izgalmasabbnak gondolt, mint a saját unalmas életét.

„Egy héten át mindennap ott ültünk a betonozott teraszon, és magnóra vettem a történetét… mesélt a gyerekkoráról, mesélt a háborúról, arról, hogy hogyan jöttek át Amerikába. De a legtöbbet egyetlen hétről mesélt, 1942 első hetéről, amikor megismerkedett a nagyanyámmal, szert tett egy jó barátra, és megölt két németet.” Így kezdődik az a megható történet, amiben két fiatalember az ostromgyűrűvel körülvett Leningrádban azt az abszurd feladatot kapta életükért cserébe, hogy találjanak az éhező városban tizenkét darab tojást.  

1942 szilveszter éjszakáján egy megfagyott német ejtőernyős esett le az égből Leningrád utcájára. Az akkor 17 éves Lev Benyov barátaival együtt, abban a reményben kutatták át a kijárási tilalom ideje alatt a halott katonát, hogy hátha találnak nála valami enni vagy innivalót, vagy esetleg dugi csokit.  Mindez azonban balul sült el, mivel Levet  fosztogatás vádjával elfogták (a barátainak sikerült elmenekülniük), és Leningrád leghíresebb börtönébe zárták, ahol a kivégzését várva ismerkedett meg történetünk másik főszereplőjével, a jóképű és fiatal dezertőrrel, Koljával.

Lev meg volt győződve arról, hogy halál vár rájuk, azonban csodával határos módon, és egy elképesztő ajánlatnak köszönhetően - amit a Belbizottság nagy hatalmú ezredesétől kaptak - lehetőségük adódott a megmenekülésre. A feladat, teljesen abszurd volt. Egy tucat tojást kellett szerezniük öt napon belül az ezredes lányának az esküvőjére. Higgyétek el, hogy a sivatagban könnyebb lett volna vizet találni, mint ebben az időben Leningrádban tojást. A város lakói elképzelhetetlen mértékben nélkülöztek és éheztek. De a két fiúnak nem volt más választása, mint nyakukba venni a várost, sőt még az ellenséges vonalakon túlra is eljutni, csak hogy megszerezzék azt a francos egy tucat tojást.


Lev Benyov egy intelligens, állandóan kételkedő, vézna és alacsony zsidó tinédzser volt, egy lelkes hazafi, tele hősi álmokkal. Kolja pedig egy féktelen és bombasztikus figura, jóképű és vidám, kedves és bosszantóan optimista, egy dinamó, egy zseniális manipulátor… (több magasztaló hasonlat most nem jut az eszembe róla), egyszóval minden, ami Lev nem.


Lev kezdetben gyűlölte Kolját, aki állandóan ugratta őt a zsidósága vagy épp a szüzessége miatt. Mégis, az együtt átélt katasztrófák zűrzavarában; amikor német hullák potyogtak az égből és kannibálok darált emberhúsból készült kolbászokat árultak (amibe őket is majdnem beledarálták), amikor bérházak omlottak össze körülöttük, kutyákból bombák lettek, megfagyott katonákból pedig jelzőtáblák, amikor csak egy sakkjátszmától függött az életük, és halálosan éhesek és fáradtak voltak... nos akkor a szűzi zsidó, és az ő kozák ellentéte között egy mély és őszinte barátság alakult ki.

A szereplőkön kívül a könyv fanyar humoráért és a kiszámíthatatlanságáért is teljesen odavoltam. Mindig, amikor már azt hittem, hogy itt a vég, és a két barát ebből a slamasztikából már biztos, hogy nem fog ép bőrrel kijutni, akkor jött valami csoda, ami ugyan megmentette őket, de csak azért, hogy egy újabb és még veszélyesebb helyzetbe sodródjanak. A könyv hangulata magával ragadó volt, a cselekménye pedig lendületes, izgalmas, megdöbbentő és abszurd. Elképesztően izgalmas módon tudta szőni az író a szálakat. Kolja karaktere pedig pff...ő volt az, akinek az optimizmusa és a töretlen jókedve életet és színt vitt a történet borzalmaiba. Az ő beszólásai és akasztófahumora volt az, ami mindig porrá tudta zúzni bennem a feszültséget, amit a sok brutalitás és a horrorisztikus jelenetek miatt éreztem. Nem mondom, hogy rajongok a háborús könyvekért, de ez a regény teljesen levett a lábamról. És micsoda figyelmesség David Benioff részéről, hogy a romantikára éhes olvasóknak is kedvezett, amikor egy kis szerelmet is csöppentett a történetbe. (Persze csak annyit, hogy azt még egy vérbeli antiromantikus is meg bírja emészteni.)

Egyszóval szívből ajánlom mindenkinek a Tolvajok telét, ami nem csak a háború borzalmairól szólt, hanem egy fiú férfivá válásáról, a barátságról, a túlélésért való küzdelemről, a törékeny életről, no és persze az emberi aljasság határtalanságáról.

Végezetül még annyit, hogy a borító kezdetben nekem nem igazán tetszett. Jellegtelennek és unalmasnak találtam, azonban a könyv végére érve azt kell mondjam, hogy ennél jobbat, el sem tudnék képzelni hozzá.

David Benioff
Ui.: Lehet elcsépelten hangzani, de ez a történet valóban filmvászonra kívánkozik, és mivel David Benioff forgatókönyvírói tapasztalata nyilvánvaló, ezért szerintem nem is kell olyan sokat várnunk rá.


Kiadó: Fumax
Eredeti cím: City Of Thieves
Fordította: Gy. Horváth László
Oldalszám: 280

Nyereményjáték

A Fumax kiadó által felajánlott két Tolvajok tele példány közül tiéd lehet az egyik, hogyha velünk játszol. A szokásos lájkolásokon túl egy kis vadászatra hívunk titeket. A könyv kulcsfontosságú eleme a tojás és a Húsvét is közeleg, így egy tojáskereső játékot találtunk ki számotokra. Minden egyes állomáson “elrejtettünk” egy tojást (valamelyik szó a tojás linkjére mutat), benne egy szóval. Keresd meg mind a nyolc tojást a benne lévő szavakkal és tedd össze azokat a megfelelő sorrendben! A könyvből egy idézetet fogsz kapni a szavak összerakása után. Ezt az idézetet kérjük, hogy írd be a rafflecopter dobozba. Ügyelj az írásjelekre is!

A postázás csak Magyarország területére érvényes!


a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai


A Fumax Kiadó jóvoltából márciusban jelent meg David Benioff Tolvajok tele című könyve. A Blogturné Klub 8 blogger segítségével, március 31. és április 7. között mutatja be nektek Lev és Kolja izgalmas és lehetetlen küldetését a háborúban álló Oroszország havas tájain értékelések, vélemények és extrák segítségével. Kövesd az állomásokat napról-napra, ismerkedj meg ezzel a különleges történettel és legyen Tiéd a hamarosan megjelenő könyv egyike!

03.31. Bibliotheca Fummie
04.01. Nem harap a...
04.02. Deszy Könyvesblog
04.03. Zakkant Olvas
04.04. Kelly & Lupi Olvas
04.05. Szilvamag Olvas
04.06. Roni Olvas
04.07. Könyvszeretet

2014. ápr. 2.

Saskia Sarginson: Ikrek

A múlt héten két napos terepgyakorlaton voltam és bár úgy gondoltam, hogy úgysem lesz elég időm olvasni, mégis magammal vittem ezt a könyvet, melynek az lett az eredménye, hogy a több órás buszozás közben hihetetlen gyorsan a végére értem. Be kell valljam, hogy nagyon élveztem a regényt, és nem csak azért mert egy ikerpárról volt szó benne, ami már önmagában ad némi pikantériát a történetnek, hanem mert alapjában véve az egész könyvnek egy hihetetlen különös, számomra kissé nyomasztó és meglehetősen balsejtelmű hangulata volt.

Isolte és Viola ikrek. Felnőtt korukra azonban teljesen elszakadtak egymástól és nagyon különböző életet élnek. Viola a kóros soványsága miatt kórházban fekszik, senkije és semmije nincs, őt felemésztették a régmúlt emlékei. Isolte pedig egy divatmagazin sikeres írója lett, van egy jóképű barátja és egy szép lakása, de a gyermekkorát annyira mélyen magába zárta, hogy senkinek nem tud beszélni róla. Kezdetben nehéz volt elhinnem, hogy ők ketten egykor kimondhatatlanul szoros kapcsolatban álltak egymással és ma már szinte alig találkoznak. De miután megismertem a történetüket és azt a múltban történt tragédiát, ami mindkettőjük sorsát megváltoztatta, mindent megértettem.

Az ikrek anyja igen szabad szellemű nő volt, melynek köszönhetően a lányok nem is ismerték az apjukat.

„A megszokás és a tiszta zokni nem fontosak; az apák nem szükségesek. A szeretet a lényeg mondogatta. Ha valakit szeretnek azzal minden rendben lesz”

Amikor Viola és Isolte gyermekként az anyjukkal együtt egy vidéki kisvárosba Suffolkba költöztek, egy olyan eseménysorozat vette kezdetét, amire senki nem számított. Kezdetben minden jól ment. A két lány egy másik helybéli, igen rossz hírű családból származó, vörös hajú, igazi rosszcsont fiú ikerpárral kezdett el barátkozni. Majd amikor az idő múlásával elcsattant az első csók, egyszerre minden rosszra fordult. Az ikrek anyukája bejelentette, hogy férjhez akar menni, ráadásul egy olyan férfihoz, akinek már van egy hét és fél éves kislánya. A lányok természetesen nem akartak osztozni az anyjukon, csak maguknak akarták őt. Nem csak féltékenyek voltak a kislányra, de idegesítette is őket, hogy állandóan a nyakukon lógott. Aztán egy este történt valami. Valami szörnyű szerencsétlenség, amely örökre rányomta bélyegét mindenki életére. 

Ami legelőször az eszembe jut a könyvről az a különleges hangulata. A suffolki erdei jelenetek varázslatosan szépen voltak megírva, de ez nem meglepő, hiszen az írónő maga is ott nőtt fel, így gondolom a saját gyermekkori emlékeire támaszkodva írta ezeket a részeke. A másik pedig, hogy meglehetősen nyomasztó volt számomra a történet, mivel már az elejétől fogva lehetett sejteni, mi több, tudni, hogy itt valami szörnyű szerencsétlenség fog történt, ami végül a lányok elhidegülését okozza majd egymástól.

Az író két olyan "trükköt" is használt a regényben, ami még érdekesebbé és kiszámíthatatlanabbá tette azt. Az egyik a változó narratíva, amit én különösen szeretek, de sajnos itt olyan egyforma hangon szólaltatta meg az író a lányokat, hogy gyakran nem tudtam, vagy épp totál összekevertem őket (mint ahogyan azt a való életben is szokták az ikrekkel), pedig Viola és Isolte jellemben teljesen különbözőek voltak. A másik eszköz pedig az időben való ugrálás volt, amely a 80-as évekbeli felnőttkor és a 70-es évekbeli gyerekkor között zajlott, ami aztán igazán izgalmassá tette az egészet. 

Sarginson története egy nagyon hangulatos és lassú sodrású írás, amely egy ikerpár felnőtté válásáról, a kettőjük közötti rivalizálásról és lojalitásról, a bűntudatuk feldolgozásáról, a féltve őrzött titkaikról és arról az egyedülálló kötelékről szólt, amely csak két iker között jöhet létre. Egyszóval egy meglehetősen különleges és feszültségekkel teli érzelmi utazásban volt részem olvasás közben. A történet befejezése azonban számomra elég bizonytalan volt, és bár hiába volt reményteljes, egy kis részem mégis azt kívánta, bárcsak néhány oldallal hosszabbra írta volna az írónő a regényt, hogy teljesen megbizonyosodjak az ikrek sorsát illetően.  

Érdekesség: A szerző gyermekkora óta ír novellákat és verseket. Regénye megírásában egypetéjű ikerlányai sok segítséget nyújtottak, hiszen anyaként testközelből is tanulmányozhatta a közöttük lévő varázslatos kapcsolatot. Az Ikrek egyébként Sarginson első regénye és bízom benne, hogy a további regényeihez is szerencsém lesz majd.
Saskia Sarginson


Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: The Twins
Fordította: Frei-Kovács Judit
Oldalszám: 344