Shannon Messenger: Vihar szeli ketté - Égszakadás I.

A legutóbb olvasott nagyívű és sok figurát megmozgató, kissé vaskos olvasmányom után valami könnyedre vágytam, és mivel már kezdtek komoly elvonási tüneteim lenni az ifjúsági regények iránt, amik – miért is szépíteném a dolgot – köztudott, hogy többnyire igen sablonosak és ebből kifolyólag nagy meglepetést nem okozhatnak az olvasók számára, én mégis örömmel vetettem bele magam a nemrég megjelent levegőelementálokról szóló könyv olvasásába. És, hogy tetszett-e? Azt kell mondjam, hogy tökéletes választás volt, mert ebben a nagy nyári melegben, épp egy ilyen típusú könyvre volt most szükségem.

Röviden a történetről: Vane ugyan olyan ember, mint te vagy én…. vagy legalábbis ő úgy gondolja magáról. Amióta a szüleit elveszítette egy pusztító tornádóban, álmaiban mindig egy gyönyörű, hosszú sötét hajú lány jelenik meg, akit személyesen ugyan még nem ismer, de ez hamarosan meg fog változni.

Audra szilf, egy szélvándor, aki képes parancsolni a szeleknek, és nem mellékesen az orkánosztag egy fiatal tagja, akiknek, mint őrzőknek nem csak az a feladatuk, hogy a szilfek társadalmában fenntartsák a rendet, hanem a szélvándorok és az emberek között lévő békés együttélését is felügyelniük kell. Audra elsődleges és legfőbb feladata az volt, hogy Vane-re vigyázzon. Ennek szentelte az életét.

Nos, mikor ez a két fiatal ténylegesen is találkozik egymással, akkor az a csodás "valami" fog kettejük között kialakulni, amit mi földiek egyszerűen csak szerelemnek hívunk. Ez a szerelem azonban tiltott, még egy egyszerű csóknak is súlyos következményei lehetnek, nemhogy egy olyan röpke kis szélnek, amit Audra kénytelen segítségül hívni, hogy Vane-t megmentse egy szerencsétlen ballépéstől. Ez a kis szél lett az okozója annak, hogy az ellenség, aki megölte mindkettőjük családját most rájuk talált. És annak is, hogy a veszély közeledtével Audra kénytelen volt láthatóvá válni Vane előtt, hogy a fiú rejtett képességeit felélesztve felkészüljenek a támadásra. 

Be kell vallanom, hogy rajongásom a könyv iránt nem feltétel nélküli. Nem volt rossz, de volt benne egy-két olyan dolog, ami nem teljesen nyerte el a tetszésem. A cselekmény vezetése meglehetősen lineáris volt, így soha nem volt kétségem afelől, hogy mi fog történni, amivel igazából semmi problémám nem volt. Azonban ahogyan egyre előrébb haladtunk a történetben és megismertem a két főszereplő múltját és Audra motivációját, sokkal több akciót vártam, sőt kifejezetten rosszul esett, hogy mindezt nem kaphattam meg. Már csak azért is, mivel Audra mindig annyit beszélt az őket fenyegető veszélyről, amelyik bármelyik pillanatban lecsaphat rájuk, hogy én végig teljesen abban a hiszemben voltam, hogy bizony a könyv végén kapott végső és igen vérszegény összecsapás helyett sokkal, de sokkal nagyobb és epikusabb, no meg jóval hosszabb harci jelenetben lesz majd részünk. Egyébként Vane harci kiképzését sem ilyennek képzeltem, mint ahogyan azt az író elénk tárta. Ez nem egy kiképzés volt, hanem inkább csak amolyan felkészítés féle, melyben Vane-t a négy égtáj szeleinek magába fogadására, megismerésére és a velük való kisebb trükkök elsajátítására tanította meg a lány.

Ami viszont kifejezetten tetszett a könyvben az az író által megálmodott világ volt. A szilfek őrült és különös szerkezeti felépítése nagyon ötletes volt csakúgy, mint a módszer, ahogyan Audra próbálta tanítgatni Vane-t a szelek nyelvére. A könyv eleje teljesen levett a lábamról, azt olvasva úgy gondoltam, hogy végre egy olyan YA könyv, ahol nem egy szerencsétlen lányt kell megmenteni, felkarolni, vezetgetni, pátyolgatni, stb… hanem egy fiút, és hát ez a nem épp szokványos felállás számomra nagyon üdítően hatott.

A másik dolog, ami szintén pozitívum volt számomra a könyvben a kettős perspektíva, amit én kifejezetten szeretek, mivel ennek segítségével mindkét szereplő fejébe betekintést nyerhetünk.

A szereplők közül Vane nőtt jobban a szívemhez, és nem csak rajta érződött erősen, hogy érzelmileg még éretlen volt a feladatához, hanem Audran is. De ugye mit várhat az ember két 17 éves kamasztól. Merthogy kamaszok voltak az biztos, és ezt mi sem bizonyította jobban, mint Vane személyisége, no meg a gondolatai, amiktől a könyv vége fele már a falra másztam. Ajjj már, hogy tényleg mindig csak a szexen járt ennek a srácnak az esze!

Egyszóval minden nyavalygásom ellenére szerettem olvasni ezt a könyvet, üdítő, szórakoztató és humoros kikapcsolódásban volt részem általa. Azt nem mondom, hogy maradandó élményt nyújtott, de azoknak, akik valami újat keresnek a paranormális ifjúsági regények terén, azoknak bátran ajánlom. Szerintem tökéletes választás és igazán élvezetes olvasmány lesz a számukra.

Rengeteg vicces idézetet jelöltem be a könyvben olvasás közben, de talán ez tetszik mind közül a legjobban.

"A légkondi hidege megcsap minket, amint belépünk a zsúfolt étterembe, és Hannah meg én egyszerre sóhajtunk fel. 
Elpárolog köztünk a feszültség. Bárki találta is fel a légkondit, Nobel-díjat érdemelne. Fogadok, a Közel-Keleten is eluralkodna a béke, ha mindenhol beszerelnék a légkondicionálást, és időről időre szépen lehűtenék magukat. Meg kéne írnom a javaslatomat az ENSZ-nek."

Shannon Messenger

Muszáj pár szót szólnom a könyv külleméről, ami egyszerűen gyönyörű. Jó kézbe venni és olvasni, a betűméret elég nagy és a sorközök is szellősek, a borító pedig csodás. Egyszóval nagyon igényes kiadás csakúgy, mint a kiadó korábbi könyve az Eskü. A Vihar szeli ketté egyébként egy trilógia első része, aminek a folytatására még nagyon sokat kell várnunk.

Kiadó. Merít könyvek

Eredeti cím: Let the Sky Fall

Fordította: Komáromy Zsófia

Oldalszám: 430