2013. aug. 30.

Augusztusban vásároltam, cseréltem

Ebben a hónapban rengeteg olyan kihagyhatatlan lehetőségem volt, amikor olcsóbban tudtam könyvekhez jutni, ezért is sikerült ezt a kis könyvkupacot felhalmoznom. Persze, mint mindig most is mindegyiknek nagyon örülök, de a legjobban mégiscsak a vámpírosnak, mert bár tudom, hogy már rég lefutottak ezek a könyvek, nekem mégis nagyon hiányoznak.... és nem tagadom, bevállalom, ahogy Nikolett tette, hogy ki vagyok éhezve egy igazi jó kis véres és szexi vagy szexisen véres? vámpíros történetre.... de azt hiszem, hogy ezt inkább nem ragozom tovább, legyen elég annyi, hogy ez olvasható a könyv előlapján: "Az idei év legérzékibb olvasmánya… " és én ezzel már horogra is akadtam.


A legdrágább könyv ebből a kupacból a Highgate temető ikrei volt 1750 forintért, amit a Lírában vettem féláron a Jégbe zárt szívekkel és a Dobozvárossal együtt. A Keyes könyvet 1000 forintért vettem át egy kedves ismerősömtől, a Vacsora a vámpírral 1500-ért került hozzám, a maradék kettőhöz pedig csere útján jutottam. 
Igazából, mindig olyan boldog vagyok, amikor új könyvekhet jutok, a baj csak az, hogy gőzöm sincs, hogy mikor lesz annyi időm, hogy mindezt el is olvassam.


2013. aug. 22.

Tahereh Mafi: Ne érints

Még a megjelenése előtt figyeltem fel erre a könyvre és nem csak a borítója, hanem a tartalma miatt is, és bár YA könyvről van szó, én mégis úgy gondoltam, hogy miért is ne olvasnám, hiszen már nem egy olyan történettel volt dolgom ebben a műfajban, ami annak ellenére, hogy nem az én korosztályomnak szólt, mégis elnyerte a tetszésemet.

A könyv főszereplője egy 17 éves lány Juliette, akinek az érintése halálos. A lány e különleges képessége több ember figyelmét is felkeltette, többek között az épp hatalmon lévő elnyomó rendszer vezetőjéét, aki a lány képességét fegyverként, mintegy kínzóeszközként akarja használni a kormány ellen lázadó embereken. Juliette csapdába esik, és miközben küzd a rá váró erőszak ellen, rengeteg minden kavarog a fejében. Valóban szörnyeteg lenne? Valóban nincs kiút? Vajon van valami mód arra, hogy ezzel a szörnyű szörnyű szörnyű képességgel együtt éljen?

A történet a közeljövőben játszódik, és úgy indul, hogy Juliette egy magánzárkában van már 264 napja, mert néhány hónappal ezelőtt az érintésével véletlenül meggyilkolt valakit. A zárkából Juliette hamarosan kikerül és szembesülnie kell azzal, hogy a világ megváltozott. A természet egyensúlya felborult, az időjárás kiszámíthatatlanná vált, a levegő szennyezett lett, az élelmiszer egyre kevesebb és mérgezett, ami miatt az emberek elkezdtek éhezni és riasztó ütemben fogyatkozni. És félni. Amikor a Regeneráció átvette a hatalmat azt ígérte, hogy helyre tudja hozni a dolgokat…. de ez nem így történt. És most Juliette-et akarják fegyverként használni az elégedetlenkedők ellen.

Nos, én úgy gondolom, hogy az, hogy egy olvasó mit tart egy regényben prózainak vagy gyönyörű leírásnak, hasonlatnak vagy épp metaforának az nagyon szubjektív dolog. Míg egyikünk egy írást ebből szempontból vizsgálva nagyszerűnek talál, addig a másikunk erőltetettnek, túlzónak már-már melodramatikusnak vagy épp feleslegesnek gondol. Én ennél a könyvnél az utóbbiakat éreztem.

"Becsukom a szememet, egészen szorosan, mintha be lenne varrva. Ágya recsegését hallom, a rugók nyöszörgését, ahogy leült. Felbontom a szemhéjam varrását, a padlót bámulom."

Vagy ez:

"Mindig csodáltam az esőcseppeket.
Csodálom, hogy mindig lefelé esnek, megbotlanak saját lábukban, elfelejtenek ejtőernyőt venni, és csak úgy leugranak az égből a bizonytalan cél felé."

Igazából nem is lenne semmi bajom, ezekkel a túlzó képi leírásokkal, ha mindezeket nem csőstül nyomta volna az író az olvasó arcába. Na jó, ezt a leírást az esőről így önmagában is nagyon izzadságszagúnak érzem. Az állandó szóismétlésekről és lehúzgálásokról már nem is beszélve, melyek tudom én, hogy Juliette zavaros lelki állapotát voltak hívatottak még szemléletesebbé és még nyomatékosabbá tenni, de nekem az érzelmek ilyetén hangsúlyozásának módja - amit nem mellékesen,azért elismerem, hogy rendkívül egyedi - egy idő után irtó fárasztóvá és idegesítővé vált. Bár az író mentségére legyen mondva, hogy míg ezeket a „kiemelő eszközöket” kezdetben nagyon sűrűn használta, addig a könyv végére - Juliette lelkében zajló vihar csendesedésével együtt- nagyon következetesen szinte teljesen eltüntette.

A könyv központi karaktere Juliette, aki a gyilkos érintése miatt inkább távol marad az emberektől, nem érintkezik senkivel, ami miatt magányosságot érez. Szinte majd végig csak az ő szenvedéseiről, önostorozásáról, kételyeiről és az önfeláldozásáról olvashatunk. Egy szörnyetegnek képzeli magát, és közben észre sem veszi, hogy mennyire szép és okos és nagylelkű. A könyv elején egy idegesítően bizonytalan lányt ismerhettünk meg benne, tele fájdalommal és ambivalens érzelmekkel, de a könyv végére szerencsére mutatott némi érzelmi fejlődést és végre végre elfogadta önmagát.... el sem tudom mondani, hogy ezzel együtt én is mennyire megkönnyebbültem.

A könyv központi témája a romantika, amiből aztán tényleg van benne bőven, egy panasz szavam nem lehetett rá. Juliette-et két szexi pasi is körbe veszi és magának akarja. Igaz, hogy az egyikük gonosz, ő lenne Warner, aki erkölcsileg romlott és hataloméhes, de rendkívül vonzó és nagyon szenvedélyes - egyébként ő az érdekesebb karakter számomra - míg a másikuk Adam, aki tiszta szívű, kedves, gyöngéd és figyelmes…. egyszóval tökéletes. Az én ízlésemhez képest már túlzottan is. Tudom magamról, hogy érzelmileg hajlamosabb vagyok mindig a gonosz, de szigorúan csakis szexi főhőssel szimpatizálni, és itt is felmerült bennem ennek az érzésnek egy kezdetleges szikrája. Véleményem szerint szexi és gonosz nem lehet valaki egyszerre. Ha ez pedig mégis így van, akkor azzal a szereplővel az írónak valamilyen hátsó szándéka vannak. És mivel itt az elnyomó rendszer vezetőjéről Warnerről elhangzott, hogy nyomasztó és tragikus családi gyermekkora volt, így arra a következtetésre jutottam, hogy talán nincs is olyan nagy baj vele, hiszen nem így született csak a körülmények tették azzá, amivé vált… szóval van még remény. Akár még egy szerelmi háromszögre is a folytatásban. A regény végére ez a szám azonban már négyre növekedett, hát ja.. higgyétek el, hogy nincs itt hiány ideális férfiban.

Bevallom, hogy a könyv utolsó 80 oldala tetszett a legjobban, mert annak ellenére, hogy a befejezése kissé közhelyesre sikerült és igen erősen érződik rajta az X-Men hatás, ennek ellenére nekem mégis nagyon tetszett.

Úgyhogy, végül is nem volt ez egy rossz könyv, egy elsőkönyves írótól pedig semmiképp, és hiába csak a negatívumairól tudtam beszélni, azért voltak a könyvben jó dolgok is, ettől függetlenül a folytatáson még gondolkodni fogok.  

Tahereh Mafi




A sorozat egyébként 4 részes és szerintem a magyar borító nagyon jól sikerült, tökéletesen illik a történethez. Az angol is szép, gyönyörű széria, de nem látok sok összefüggést köztük és a könyv tartalma között. Az elsőnél legalábbis.
Katt a képre ha nagyban is látni szeretnéd




Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Shatter Me
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 292

2013. aug. 18.

Mary Robinette Kowal: Tünékeny illúziók - Bűbájoló történet #1

Nos, ez a könyv olyan volt nekem, mintha a Büszkeség és balítélet és az Értelem és érzelem könyvek néhány elemét és szereplőjét összekeverték volna egy kis mágiával, és némi túlzással szerintem azt is nyugodtam mondhatom, hogy egy csipet akcióval, hiszen a történet vége már-már képernyőre kívánkozó izgalmakat szolgáltatott a számomra.

Történetünk a 19. század első felében, Angliában játszódott, melynek főszereplői az Ellsworth lányok, Jane és Melody, akik azon kívül, hogy édestestvérek voltak nem sok közös tulajdonság volt bennük. Jane 28 éves, egyszerű kinézetű, már-már csúnyácska vénkisasszonynak számító teremtés volt, akinek különleges tehetsége a bűbájolásban rejlett. Azt tudni kell, hogy ebben a világban a hölgyeknek a zene és a festészet mellett a bűbájoláshoz is rendkívül érteniük kellett, ezekkel tudtak hamis illúziókat, hangokat és illatokat kelteni és természetesen imponálni a leendő kérőiknek. Nos, Jane húga Melody, ezekhez mit sem értett, viszont nagyon csinos és bájos teremtés volt, olyannyira, hogy a figyelem oroszlánrészét mindig ő aratta le. Mindkét lány féltékeny volt egymásra, de míg Jane ezt nagyon diszkréten és visszafogottan tette, ügyelve arra, hogy ne tegyen vagy mondjon semmi olyat, amivel megsérthetné húga érzéseit, addig Melodynak olyan féltékenységi megnyilvánulásai voltak, amik felettébb bosszantóak és roppant idegesítőek voltak a számomra, nem is értem, hogy Jane-nek, hogy volt hozzá türelme.

Jane a szomszéd földbirtokos Mr. Dunkirt után epekedett, akit viszont minden jel szerint Melody bájai bűvöltek el. Ám Melody figyelmét nemcsak Mr. Dunkirt, hanem egy másik vonzó férfi, úgynevezett Livingstone kapitány is meglehetősen felkeltette. Miközben Jane küzd az érzelmei ellen és minden erejével próbálja leplezni Mr. Dunkirt iránti szerelmét, addig Melody mit sem törődve nővére érzéseivel, szinte lubickol e két férfi figyelmében. Sajnos 28 évesen és udvarló híján Jane lassan kezd beletörődni abba, hogy vénkisasszonyként kell majd leélnie az életét, amikor egyszer csak egy harmadik férfi, egy bizonyos Mr. Vincent tűnik fel a színen, egy nagyon tehetséges és titokzatos bűbájmester, aki igen hallgatag és magának való, de mindez kit érdekel, ha növeli a potenciális jelöltek számát. 

A történetben szereplő kisasszonyok fő motivációja – a regency korban játszódó regényekhez hasonlóan – a férjfogás, mely cél elérése érdekében egyetlen pompás vacsorát vagy baráti összejövetelt és csodás kertekben való sétálást ki nem hagytak volna. Emellett természetesen a történet bonyodalmaktól és félreértésektől sem mentes, az ájulásokról és a túlcsordult érzelmektől való elalélásokról már nem is beszélve. Egyébként az írónő le sem tagadhatná Jane Austen iránti rajongását. Rengeteg hasonlóságot véltem felfedezni Austen egyes regényeinek nemcsak különböző részei, de az abban szereplő személyek között is. Gondolok itt rögtön Jane-re és Melodyra (róluk Elizabeth Bennett és Lydia Bennett jutott az eszembe) vagy a lányok szórakozott apjára és a kissé hipochonder anyjára (mintha csak a Bennett házaspárt láttam volna), vagy a húgát féltve őrző úriemberre Mr. Dunkirtra (róla nekem Mr. Darcy jutott az eszembe) és végül a hozományvadász délceg katonára, Livingstone-ra (akiről meg Wickham kapitányt ugrott be rögtön). A szereplőkön túl Bath neve mellett sem tudok szó nélkül elmenni, ami egy angliai fürdőváros és amivel szinte minden történelmi romantikus regényben találkoztam már - de jó is lenne néhány napot, hetet vagy akár hónapot ott tölteni. Szóval rengeteg ismerős karakter és momentum található a regényben, amikről kezdetben nem nagyon tudtam eldönteni, hogy ez a nagyfokú hasonlóság engem most zavar-e vagy sem, de a könyv végére azt kell mondjam, hogy megszoktam és igazából már semmi kifogásom nem volt ellene.

Bath egy látványosan gyönyörű város, igazi turistaparadicsom, melyet 1987-ben az UNESCO Világörökség részévé választottak. Kép forrása (Látjátok, hogy ki van az ablakban :))

Nagyon szimpatikus volt Jane karaktere; a törekvése a szeretetre, a szerénysége, a kiváló modora, és hogy a kinézete ellenére egy olyan világban, ahol a gazdagság és a szépség nyomott többet a latban ő mégis a tehetségével próbált helyet találni magának. Kicsit zavart, hogy a könyv végéig kételyek közt kellett őrlődnöm, hogy vajon melyik férfi nyeri, majd el a kezét - Mr. Dunkirt vagy Mr. Vincent -, mivel mindkét férfinál az érzelmeik kinyilatkoztatása igencsak vérszegényre sikerült, de végül is nem lehet okom panaszra, hiszen ezek a visszafogott és a végletekig eltitkolt érzelmek szintén Austen stílusát idézték... csak nála valahogy mindez mégis jobban működött.

A regény különlegességét egyértelműen a fantasy elemek adták, a sok csillogás és illúzió, melyeket az író olyan ügyesen szőtt bele a történetbe, mintha az teljesen természetes része lenne ennek a világnak. 

Szóval én nagyon jól szórakoztam ezen a könyvön, a karakterek vonzóak voltak, a beállítások pedig nagyon ismerősek, de valahogy mégis egyediek. És bár maga a történet mély nyomot nem hagyott bennem, mégis nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. 

Mary Robinette Kowal

Ui.: Ismét egy sorozatba sikerült belebotlanom, melynek a külföldi borítója szép-szép, de nekem a mienk jobban tetszik. Jöhet is a folytatás.

A sorozat eddig megjelent részei: 


Kiadó: I.P.C.
Eredeti cím: Shades of Milk and Honey
Fordította: Szántai Zsolt
Oldalszám: 432

2013. aug. 13.

Jennifer Probst: Érdekházasság - Milliárdosfeleségek #1

Ó, hogy nekem ez a könyv mennyire jól esett! Nem is tudom, hogy mikor olvastam utoljára ennyire üdítő kis romantikus történetet, ami annak ellenére, hogy az elejétől a végéig tökéletesen kiszámítható volt, mégis magával ragadt és kiszakított a hétköznapok nyomorúságából. Ezt a könyvet olvasva kicsit olyan érzésem volt, mintha visszarepültem volna az időben és ismét az iskolapadban ülve az asztal alatt Romanat vagy Júliat  olvasnék, azzal a különbséggel, hogy azokban még nem voltak erotikus jelenetek, de a történet cselekménye az itt olvasottakhoz hasonlóan ugyancsak nem okozott nagy meglepetést, mondhatni már-már elcsépelt is volt. De mindebből végül is csak azt akartam kihozni, hogy ezek a végletekig kiszámítható és kissé szirupos írások, ha nem is épp a magas irodalmat képviselik, mégis nagyon szórakoztatóak és néhány órás biztos kikapcsolódást tudnak nyújtani az olyan menthetetlenül romantikus lelkületű női olvasók számára, mint amilyen én is vagyok. 

Történetünk Alexaról és Nickről szól, akik már gyermekkoruk óta ismerték egymást. Alexa mindig is odavolt Nickért a legjobb barátnője bátyjáért, akivel egy tizenhárom évvel ezelőtti kis incidens miatt minden kapcsolatot kerülni próbált. Most azonban barátnőjének köszönhetően újra találkoznak, egy tisztán csak üzleti kaland erejéig, mivelhogy mindkettőjüknek szüksége van valamire. Alexának egy férfira, lehetőleg olyanra, akinek úgy 150 000 felesleges dollárja van. No, nem azért, mert szingli mivoltából adódóan férfi és pénz nélkül már nem bírna tovább élni egyedül, nem, ennél őt sokkal nemesebb célok vezérlik. Szeretné megmenteni a családi otthonát, ami anyagilag a csőd szélén áll.

És itt van nekünk Nicholas, akinek pedig egy feleségre lenne szüksége sürgősen, és nem azért, mert annyira hisz a házasság szent kötelékében, hogy azonnal családot szeretne alapítani és egy takaros fehér kerítéses kis házikóban megöregedni, hanem azért, mert a gazdag bácsikája csak ezzel a feltétellel hagyja rá a sokat érő építőipari vállalatát.

Nos, ez a két ember egy évre alkut köt egymással, melyben különböző szabályokat fektetnek le, miszerint a házasságuk kizárólag csak érdekházasság, vagyis minden érzelmet és szexet kizáró üzleti kapcsolat.... blablabla-blablabla…. egyszerűnek tűnik nem igaz? De természetesen, ahogy ez már lenni szokott ebben a műfajban, nem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt a szereplők eltervezték.
Imádom az ilyen történeteket, még akkor is, ha tudom, hogy mi lesz a végük.

Szerettem, ahogy incselkedtek egymással a szereplők és próbáltak ellenállni az egymás iránt érzet ellenállhatatlan vágyuknak.

Szerettem, hogy már gyermekkoruk óta ismerték egymást – ami egyébként nagyban megerősítette a közöttük lévő romantika hitelességét - és, hogy az évekkel ezelőtt váltott első gyermeteg csókjuk mélyen bevésődve az emlékezetükbe még mindig kísértette őket. Szerettem, hogy Nicholas kezdetben egy zárkózott, és az érzelmeit magába fojtó férfi volt, aki persze majd a történet végére megváltozik, igaz számomra kissé túl gyorsan, de kit érdekel, ha egyszer csak így végződhet happy enddel a történet.

Szerettem Alexat, mert nagylelkű volt, vonzó, és független. Minden cselekedetét önzetlenül tette. És nem szabad elfelejtenünk azt a tényt sem, hogy nem csak az állatok elkötelezett barátja volt, de egy könyvesbolt boldog tulajdonosa is, ami hihetetlen nagyot lendített a róla kialakult pozitív véleményemen. Nicholas már más tészta. Őt is szerettem, mert ugye hogy a fenébe ne szeretne az ember lánya egy ilyen jóképű és vonzó férfit, mint amilyen ő is volt. Pláne akkor, ha már a könyv elején tudható róla, hogy hiába gyötrődik és küzd az érzelmei ellen, végül úgyis rá fog jönni arra, hogy nem is olyan rossz dolog szerelemben és bizalomban együtt élni életünk párjával. 

Egyszóval ez a könyv, a szereplők és a cselekmény tényleg telitalálat volt nálam. Panaszom csupán annyi lenne rá, hogy a vége túl sziruposra sikeredett, és bár nem vagyok epilógus kedvelő, itt mégis nagyon jó húzásnak tartottam az írótól, hogy itt vezette fel a következő rész főszereplőit.

Jennifer Probst

A Házasságban egy milliárdossal című sorozat egyébként 4 részes, aminek a következő része Trükkös házasság címen fog megjelenni, remélhetőleg majd novemberben, a harmadik pedig Elhibázott házasság címen, sajnos majd csak 2014-ben. 


Még egy apróság.... a magyar borító szerintem gyönyörű lett, sokkal szebb, mint az eredeti. Remélhetőleg a további részek is hasonló stílusban fognak majd megjelenni.


Kiadó: Libri
Eredeti cím: The Marriage Bargain
Fordította: Németh Anikó Annamária
Oldalszám: 324

2013. aug. 9.

Júliusban vásároltam, cseréltem

Sajnos a lakásfelújítás és festés miatt az előző hónap beszerzési listája elmaradt, de ez a hónap már tuti nem fog, ha már ilyen szépen megörökítettem őket nektek.
Szóval ebben a hónapban három könyvet vásároltam (Az utolsó szerelmes levél, Spontán szerelem, Finomhangolás), amolyan "a hülyének is megéri" áron, a másik kettőhöz pedig csere útján jutottam. Ugye milyen szépek?


2013. aug. 4.

Shannon Messenger: Vihar szeli ketté - Égszakadás I.

A legutóbb olvasott nagyívű és sok figurát megmozgató, kissé vaskos olvasmányom után valami könnyedre vágytam, és mivel már kezdtek komoly elvonási tüneteim lenni az ifjúsági regények iránt, amik – miért is szépíteném a dolgot – köztudott, hogy többnyire igen sablonosak és ebből kifolyólag nagy meglepetést nem okozhatnak az olvasók számára, én mégis örömmel vetettem bele magam a nemrég megjelent levegőelementálokról szóló könyv olvasásába. És, hogy tetszett-e? Azt kell mondjam, hogy tökéletes választás volt, mert ebben a nagy nyári melegben, épp egy ilyen típusú könyvre volt most szükségem.

Röviden a történetről: Vane ugyan olyan ember, mint te vagy én…. vagy legalábbis ő úgy gondolja magáról. Amióta a szüleit elveszítette egy pusztító tornádóban, álmaiban mindig egy gyönyörű, hosszú sötét hajú lány jelenik meg, akit személyesen ugyan még nem ismer, de ez hamarosan meg fog változni.

Audra szilf, egy szélvándor, aki képes parancsolni a szeleknek, és nem mellékesen az orkánosztag egy fiatal tagja, akiknek, mint őrzőknek nem csak az a feladatuk, hogy a szilfek társadalmában fenntartsák a rendet, hanem a szélvándorok és az emberek között lévő békés együttélését is felügyelniük kell. Audra elsődleges és legfőbb feladata az volt, hogy Vane-re vigyázzon. Ennek szentelte az életét.

Nos, mikor ez a két fiatal ténylegesen is találkozik egymással, akkor az a csodás "valami" fog kettejük között kialakulni, amit mi földiek egyszerűen csak szerelemnek hívunk. Ez a szerelem azonban tiltott, még egy egyszerű csóknak is súlyos következményei lehetnek, nemhogy egy olyan röpke kis szélnek, amit Audra kénytelen segítségül hívni, hogy Vane-t megmentse egy szerencsétlen ballépéstől. Ez a kis szél lett az okozója annak, hogy az ellenség, aki megölte mindkettőjük családját most rájuk talált. És annak is, hogy a veszély közeledtével Audra kénytelen volt láthatóvá válni Vane előtt, hogy a fiú rejtett képességeit felélesztve felkészüljenek a támadásra. 

Be kell vallanom, hogy rajongásom a könyv iránt nem feltétel nélküli. Nem volt rossz, de volt benne egy-két olyan dolog, ami nem teljesen nyerte el a tetszésem. A cselekmény vezetése meglehetősen lineáris volt, így soha nem volt kétségem afelől, hogy mi fog történni, amivel igazából semmi problémám nem volt. Azonban ahogyan egyre előrébb haladtunk a történetben és megismertem a két főszereplő múltját és Audra motivációját, sokkal több akciót vártam, sőt kifejezetten rosszul esett, hogy mindezt nem kaphattam meg. Már csak azért is, mivel Audra mindig annyit beszélt az őket fenyegető veszélyről, amelyik bármelyik pillanatban lecsaphat rájuk, hogy én végig teljesen abban a hiszemben voltam, hogy bizony a könyv végén kapott végső és igen vérszegény összecsapás helyett sokkal, de sokkal nagyobb és epikusabb, no meg jóval hosszabb harci jelenetben lesz majd részünk. Egyébként Vane harci kiképzését sem ilyennek képzeltem, mint ahogyan azt az író elénk tárta. Ez nem egy kiképzés volt, hanem inkább csak amolyan felkészítés féle, melyben Vane-t a négy égtáj szeleinek magába fogadására, megismerésére és a velük való kisebb trükkök elsajátítására tanította meg a lány.

Ami viszont kifejezetten tetszett a könyvben az az író által megálmodott világ volt. A szilfek őrült és különös szerkezeti felépítése nagyon ötletes volt csakúgy, mint a módszer, ahogyan Audra próbálta tanítgatni Vane-t a szelek nyelvére. A könyv eleje teljesen levett a lábamról, azt olvasva úgy gondoltam, hogy végre egy olyan YA könyv, ahol nem egy szerencsétlen lányt kell megmenteni, felkarolni, vezetgetni, pátyolgatni, stb… hanem egy fiút, és hát ez a nem épp szokványos felállás számomra nagyon üdítően hatott.

A másik dolog, ami szintén pozitívum volt számomra a könyvben a kettős perspektíva, amit én kifejezetten szeretek, mivel ennek segítségével mindkét szereplő fejébe betekintést nyerhetünk.
A szereplők közül Vane nőtt jobban a szívemhez, és nem csak rajta érződött erősen, hogy érzelmileg még éretlen volt a feladatához, hanem Audran is. De ugye mit várhat az ember két 17 éves kamasztól. Merthogy kamaszok voltak az biztos, és ezt mi sem bizonyította jobban, mint Vane személyisége, no meg a gondolatai, amiktől a könyv vége fele már a falra másztam. Ajjj már, hogy tényleg mindig csak a szexen járt ennek a srácnak az esze!

Egyszóval minden nyavalygásom ellenére szerettem olvasni ezt a könyvet, üdítő, szórakoztató és humoros kikapcsolódásban volt részem általa. Azt nem mondom, hogy maradandó élményt nyújtott, de azoknak, akik valami újat keresnek a paranormális ifjúsági regények terén, azoknak bátran ajánlom. Szerintem tökéletes választás és igazán élvezetes olvasmány lesz a számukra.

Rengeteg vicces idézetet jelöltem be a könyvben olvasás közben, de talán ez tetszik mind közül a legjobban.

"A légkondi hidege megcsap minket, amint belépünk a zsúfolt étterembe, és Hannah meg én egyszerre sóhajtunk fel. 
Elpárolog köztünk a feszültség. Bárki találta is fel a légkondit, Nobel-díjat érdemelne. Fogadok, a Közel-Keleten is eluralkodna a béke, ha mindenhol beszerelnék a légkondicionálást, és időről időre szépen lehűtenék magukat. Meg kéne írnom a javaslatomat az ENSZ-nek."

Shannon Messenger


Muszáj pár szót szólnom a könyv külleméről, ami egyszerűen gyönyörű. Jó kézbe venni és olvasni, a betűméret elég nagy és a sorközök is szellősek, a borító pedig csodás. Egyszóval nagyon igényes kiadás csakúgy, mint a kiadó korábbi könyve az Eskü. A Vihar szeli ketté egyébként egy trilógia első része, aminek a folytatására még nagyon sokat kell várnunk.

Kiadó. Merít könyvek
Eredeti cím: Let the Sky Fall
Fordította: Komáromy Zsófia
Oldalszám: 430