2012. nov. 15.

Joss Stirling: Lélektársak – Sky


Sky csak arra emlékszik a gyerekkorából, hogy nagyon meg akartak tőle szabadulni. Kitették egy kocsiból az útszélére és ráparancsoltak, hogy maradjon csendben különben visszajönnek érte. Sky ekkor 6 éves volt. Nem emlékezett a szüleire, a nevére, sem azokra, akik ezt tették vele. Tízéves korában került a mostani szüleihez, akik ugyan egy kissé hóbortosak, olyan igazi művész lelkek, de mit számít ez ha Sky otthonra lelt mellettük.  Amikor egy kedvező állásajánlat miatt a család Londonból  Coloradóba költözik, Sky-nak ismét előröl kell kezdenie mindent, ismét egy új helyre, új emberek közé és új környezetbe került. Legnagyobb problémája – tizenéves révén - az iskolába való beilleszkedés és helytállás, az új barátok keresése volt. Mivel a múltjából csak fájdalmat és szomorúságot hozott magával, így kissé zárkózott és visszahúzódó lány volt, a jó kapcsolatteremtés nem igazán volt az erőssége. Amikor az iskola legvadabb és legjóképűbb fiújának a figyelme rá terelődik, akinek a gondolatait még néha hallja is a fejében, és a fiú is az övéit, akkor Sky kétségbe esik, nem érti, hogy mi történik vele. Ekkor még halvány fogalma sem volt arról, hogy milyen megpróbáltatások várnak még rá, nem beszélve a rejtett természetfeletti képességeiről.

Szerettem olvasni ezt a könyvet, izgalmas volt és érdekes, a stílusa gördülékeny, világos és szórakoztató. Nagyra értékeltem, hogy nem ismételt agyon  mindent a szerző, ami a mostanában általam olvasott YA regényekre oly jellemző volt. Felüdülés volt érezni, hogy az író nem nézi debilnek az olvasóját és elhiszi, hogyha a tényeket és az összefüggéseket csak egyszer írja le, az is elég lesz ahhoz, hogy azt bárki megértse. A könyvben nincsenek vámpírok, vérfarkasok, démonok, bukott angyalok, szellemek meg ki tudja még milyen paranormális lények, hanem van nekünk két kamasz szerelmesünk, meg rajtuk kívül, néhány pár emberünk, akiket exra  érzékeléssel áldott meg a sors. Vannak, akik ezt a jó cél érdekében használják fel és vannak, akiket nem épp a jó szándék vezérel rejtett képességeik alkalmazásánál.

És ha már a szereplőknél tartunk, akkor őszintén elmondhatom, hogy mindegyiket  szerettem, még a gonoszakat is, azért mert gonoszak voltak. Sky és Zed kifinomult humorérzéke pedig teljesen levett a lábamról, olyan őszintének és természetesnek éreztem. (A humor az én vesszőparipám) Az instant szerelmet bojkottálóknak pedig jó hír, hogy itt bizony a szerelmesek kapcsolata fokozatosan alakult ki, azaz először – úgy ahogy kell - izgatták egymást,és csak aztán habarodtak egymásba.

Sky az a tipikus "aranyos" karakter volt; apró termetű, szőke, hosszú hajú, az a fajta cuki kislány, akit nem mindig vesznek olyan komolyan, mint ahogyan azt ő szeretné. No persze a gátlásai és a szorongásai miatt nem is volt könnyű eset. Zed pedig ááááá…… szintén tipikus, abból a "jóképű rosszfiú" fajtából, aki fekete bőrdzsekiben és motorral kergeti a lányokat az ájulatba. Tudom, hogy mindez elcsépelten hangzik, de ebben a történetben higgyétek el, hogy még mindig működik. Meg aztán a szereplőknek sem volt könnyű dolga egymással, ami szintén arra utal, hogy nem egy "azonnali szerelemről" van itt szó. Nem könnyen lehetett meggyőzni Sky-t, hogy ő egy savant (különleges képességekkel rendelkező ember, akinek valahol van egy igazi lélektársa), bizony nem kis erőfeszítésébe került Zednek, mire ezt megértette Sky-al és elnyerte a lány bizalmát.

A karakterek jól kidolgozottak és hiába Sky és Zed áll a történet középpontjában mégsem csak az ő intenzív melodramatikus szerelmük viszi el a hátán a történetet, hanem Zed és az ő népes és felettébb érdekes és rejtélyes családjának ( 7 fiú egy családban.... mindegyiket imádtam!) a rossz oldalon álló kellően negatív és félelmetes szereplőkkel folytatott közös harca és az ebből adódó bonyodalmak is jelentős szeletet hasítottak ki a cselekményből.  

A szerző egy olyan különleges világot hozott be a mi világunkba, amiben nem a különleges lényeké volt a főszerep, hanem a különböző képességekkel: jövőbe látás, gyógyítás, az emberek emlékeiben való olvasás, gondolatolvasás, telekinézis…. erőkkel bíró embereké. 

Különleges és egyedülálló történet volt, ami kellemes meglepetés volt a számomra. Kíváncsian várom a következő Benedict testvér történetét, hogy vajon hogyan és hogy egyáltalán megtalálja-e a lélektársát.(De szerintem a válasz egyértelmű.)

Joss Stirling
 
Kiadó: Manó Könyvek
Eredeti Cím: Finding Sky
Fordította: Totth Gitta
Oldalszám: 346

6 megjegyzés:

  1. á, most akarom! most, most! milyen lassú ez a posta...

    VálaszTörlés
  2. Eddig nem nagyon érdekelt ez a könyv, de Te aztán értesz ahhoz, hogy felpiszkáld a kíváncsiságomat, szóval azt hiszem, hogy el kell majd olvasnom :))

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy érdekel, szerintem nem bánnád meg, ha elolvasnád:) Jó kis könyv ez, nem abból a bugyuta fajtából.

    VálaszTörlés
  4. Nekem is tetszett, csak a többi részben nem vagyok ennyire biztos ...szeretem a kisvárosi hangulatot, a következő rész meg rögtön egy nagyvárosba röpít, hááát...csak nézegetem, nézegetem, de nem bírom rászánni magam, h,. kézbe is vegyem...

    VálaszTörlés
  5. Már én is beszereztem, de valahogy én is csak tologatom.... Pedig hamarosan jön a 3. rész is.

    VálaszTörlés