2012. nov. 30.

Tipi-Tapi dinó a soha viszont nem látásra!


Pár napja fedeztem fel magamnak Kovácsovics Fruzsina hangját és zenéjét, igaz ezt előttem már hivatalosan is megtették mások (egy televíziós tehetségkutató kapcsán még 2007-ben)….. de ugye erre szokták mondani, hogy ami késik, az nem múlik. Szóval pár napja a férjem hozott egy lemezt, történt mindez egy teljesen nyugodt, mondhatni "idilli" családi vasárnap, amikor is a gyerekek - szokásukhoz híven - épp egymást bosszantották, ami aztán engem kezdett felettébb bosszantani, persze közben folyt itthon a mindennapi élet, a pörkölt épp készült odakozmálni, a mosatlan halmokban állni a vasalni való pedig hegyekben…. szóval nem is ezt akartam mondani, hanem hogy a férjem elindította ezt a cédét és mire a végére értünk olyan össznépi táncot járt a család apraja nagyja, hogy ihaj!

Vannak olyan zenék, amit ha az ember többször hall, azt előbb utóbb megtanulja és jó esetben, mondom jó esetben "megszereti", de inkább megszokja…. sokat szokott lendíteni a dolgon hogyha még a csapból is az folyik, de Fruzsina dalaival nem ez a helyzet. Az ő zenéje annyira fülbemászó és a dalok szövege annyira vidám, vicces és lendületes, hogy azok első hallásra belopják magukat az ember szívébe. 

Azt olvastam Fruzsináról, hogy óvodapedagógus lesz vagy már az is… kitudja? Igazából nem is ez a lényeg hanem, hogy a gyerekek nyelvén énekel és nem utolsó sorban gyönyörűen, amely jelenséggel valljuk be, mostanában nem igen lehet találkozni. Ha meghallgatjátok a lemezét rögtön tudni fogjátok, hogy miről is beszélek. Árad az zenéjéből és a dalok szövegéből a szeretet és hogy ezek a dalok tényleg a gyerekeknek íródtak. A szövegírókat pedig őszintén irigylem azon képességük miatt, hogy még mindig gyermeki szemmel tudják nézni a világot, amit én már rég elveszítettem útközben, de Fruzsina dalait hallgatva néhány darabját újra megtaláltam.

A lemez az Elfeledett mézescsók és ezt a dalt  tessék róla meghallgatni!

Álomtáncom

Tegnap éjjel az ágyikómban,
Lefekvésnél én azt kívántam,
Mikor anya leoltja a nagy lámpát,
Küldjön értem egy angyalkát..

Anya kiment, álmos lettem,
Túl sötét volt, kicsit féltem,
Majd hirtelen, nagy fénnyel,
Leszállt az angyal, eljött értem..

Megfogta a kezemet, én becsuktam a szememet,
Úgy másztunk ki az ablakon
A pizsamámban, ahogy voltam,
Kinn a tetőn ácsorogtam,
Vártam, mi lesz a folytatás..

A szárnyára ültem, felrepültünk,
Repülés közben énekeltünk,
Megérkeztünk egy másik világba,
Bárányfelhők országába

Láttunk sok-sok színes békát,
béka-táncuk eltáncolták,
Bal lábat a jobb után,
A nagyi is ott volt, felhőből volt,
Felhő-csókot reám csókolt, rétest sütött, meggyeset...

Táncikáltunk körbe-körbe,
Barátom lett egy görbe törpe,
Furulyáztunk kánonban, autót vezettem a városban,
Fagyit nyaltam, búvárkodtam, felhő tóban vitorláztam, felhő folyóban úsztam én,
Fára másztam, bukfenceztem, párnák között hemperegtem,
Láttam katicát, pettyeset...

Majd hirtelen reggel lett, anya bejött és ébresztett
Én felkelek, ígérem, de most az álmom el kell mesélnem...
Felhő országban jártam,
És képzeld, anya, annyi csuda dolgot láttam:

Éjjelt, nappalt áttáncoltam,
Szalmabálán ugrándoztam,
Ruhámat a vízbe dobtam,
Meztelenül futkároztam,
Futrinkával fogócskáztam,
Csillagokkal dobálóztam,
Szivárványon kézen álltam,
Jó hangosan kiabáltam!
Forogtam és elszédültem,
Puha fűbe hátradőltem,
Lámát láttam, szedret szedtem,
Bodzát ettem, kecskét fejtem..

Jajj, Anya, holnap ugye eljössz velem te is!

Az összes többit pedig itt találjátok.



2012. nov. 25.

Alexandra Fischer-Hunold: Rozália királykisasszony és a titkos recept

Alapvetően ódzkodom a nagyon rózsaszín dolgoktól, még így is, hogy van egy kislányom aki a változatosság kedvéért, kifejezetten vonzódik hozzájuk. De gondolom, hogy ez egy lányos családnál nem újdonság. Hiába küzdök az ellen, hogy ne vegyük meg a legrózsaszínűbb ruhát és cipőt, vagy a legrózsaszínűbb babát és különböző kütyüket, a könyvekről már nem is beszélve (még a fagyiból is csak a rózsaszínű a legjobb) mégis mindig becsúszik valami, melyek többsége után nem győzőm szívni a fogamat, hogy lám-lám..... ismét bedőltünk, és ismét megvettük, de csak azért, mert olyan szép rózsaszín. Egy idő után aztán beláttam, hogy az ellenállásom hiábavaló és elgondolkodtam azon, hogy miért is? Mármint küzdök. A rózsaszín ellen? Hiszen, ha jobban belegondolok, akkor ez a „rózsaszín időszak” az egyik legszebb, ha nem a legjobb időszak a lányom életében (amit a kereskedelem teljes mértékben ki is használ) és egy idő után úgyis kinövi vagy legalábbis nagyon remélem... szóval, akkor mire is ez a nagy ellenségeskedés? Csak túl kell élnünk. Vagy nem?

De visszakanyarodva a könyvekre és az előítéleteimre, mindebből csak azt szerettem volna kihozni, hogyha egy gyerekkönyv borítója szégyentelenül rózsaszín és királylányos, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az hatásvadász vagy akár bugyuta lenne, úgyhogy kár is volt idegenkednem és félnem ettől a könyvtől, mert itt a külcsín mellett a belbecs is megvan.

A történet Rozáliáról szól, akiről két dolgot kell tudni. Először is, hogy olyan finom csokoládétortát tud sütni, hogy mind a 10 ujját megnyalja utána az ember. Másodszor pedig azt, hogy amióta az eszét tudja, mindig is királykisasszony szeretett volna lenni. Nos a cukrász hajlamát nagy valószínűséggel a cukrászcsaládjától örökölte, és biztos egy nagy adag tehetség is hozzájárult a sikereihez. Arra pedig, hogy királylány legyen sajnos semmi esélye, mivel az apja nem egy király, hanem egy cukrász. Ennek ellenére azonban életének ezen álma hamarosan valóra válik és egy ajándékba kapott zenélő óra segítségével Meseországban találja magát, ahol olyan jó ismert mesehősökkel találkozik, mint a Csizmás Kandúr, Holle anyó, Jancsi és Juliska és még sorolhatnám. Ezek a mesehősök Rozália segítségét kérik az őket elátkozó gonosz boszorkány ellen, aki olyan átkot szórt rájuk, amelytől elfelejtették a meseszövegüket. A feladat nehéznek bizonyul, de Rozália nem esik kétségbe, mert van ám egy-két trükk a tarsolyában, amiről senki nem tud. Többek között egy titkos recept...

És most vessetek meg, de azzal a banálisan hangzó mondattal szeretném kezdeni a könyvről alkotott véleményemet, hogy ez egy nagyon jó mesekönyv volt.

A történet kilenc fejezetből áll, melyeket úgy osztottunk fel, hogy minden napra jutott egy. Valamennyi oldalon színes képek találhatók, melyek aranyosak, bájosak - még én is szívesen elnézegettem őket - a legnagyobb előnyük pedig, hogy gyönyörűen alátámasztják a szöveget. A könyv betűmérete változó, a hosszabb szöveges részek felolvasását a szülőknek szánták a szerkesztők, míg a nagyobb és a színes részek elolvasását - amik Rozália gondolatait és mondatait tartalmazza - pedig az olvasni tanuló gyerekeknek.

Semmi kétség, jól ki van ez találva!

A könyvben nemcsak a közös olvasás örömének a lehetősége rejlik, hanem a gyermek első olvasási élményéhez is megfelelő választás. A vastagon szedett szövegrész nem túl sok, így nem veszi el a még nem túl magabiztos csemeték olvasási kedvét és biztos vagyok benne, hogy az érdekes és izgalmas történet pedig ösztönzőleg hat majd rájuk. Mindezek figyelembe vételével szívből ajánlom ezt a könyvet a kisiskolások számára, hiszen amellett, hogy fejleszti az olvasási készségüket, a könyv elolvasása sikerélményt is nyújthat a számukra. Még akkor is, ha mindez szülői közreműködéssel történik.

A könyv egy új sorozata az Olvass velem! első része. Érdemes lesz figyelni a többire is!



Eredeti cím: Prinzessin Rosalea und das Geheimrezept
Fordította: Mesés Péter
Oldalszám: 88

2012. nov. 21.

Amy Kathleen Ryan: Ragyogás


A távoli jövőben a Föld haldoklik. Hogy az emberiség megmeneküljön, két űrhajó indul útnak, egy év különbséggel; az Új Látóhatár és az Empyreum. Céljuk, hogy a hajókon tartózkodó fiatal, tehetséges és lelkes emberek egy távoli bolygón letelepedve benépesíthessék azt, és új életet kezdjenek rajta.  A két hajónak elvileg nem szabadna találkoznia egymással, ez azonban mégis megtörténik, ami az Empyreumon utazókat nyugtalansággal tölti el. Senki nem tudja, hogy miért várta be őket az Új Látóhatár, egészen addig, amíg meg nem támadják őket és az összes lánygyermeket el nem hurcolják a hajóról. A támadásban szinte az összes felnőtt meghal, és a hajó is jelentős károkat szenved. A túlélő fiúgyerekekre vár a feladat, hogy a hajót elvezessék, és a lányokat visszaszerezzék. Ezeknek a fiatal fiúknak azonban hiányoznak a szüleik, a lánytestvéreik és a barátnőik. Teljesen össze vannak zavarodva és kétségbe vannak esve. Vezetőre van szükségük, egy olyan emberre, aki lelket önt beléjük, aki célt tűz ki eléjük. A feladatra jobb híján két ember is alkalmasnak bizonyul, akik közül az egyiket (Kierant) túl szánalmasnak, míg a másikat (Sethet) pedig kissé pszichopatának éreztem.

Eközben az Új Látóhatáron hősnők, Waverly lesz a biztos pont, az elrabolt lányok többségének a szemében. Benne hisznek, és benne bíznak. Waverly nem hiszi el, amit az Új Látóhatár kapitánya be akar nekik mesélni, miszerint az „elrablásuk” csak egy mentőakció volt a megsérült Empyreumról, ahol sajnos a többiek mind odavesztek.

A támadás előtt az Empyreumon Waverly és Kieran egy párt alkottak, már a házasságukat tervezgették, de ez a tragédia mindent megváltoztatott. A két fiatal elszakadt egymástól és mindkettejük vállára mázsás súlyként nehezedett a felelősség. Kieranra az  Empyreumen lévő legénység vezetése és irányítása miatt, míg Waverlyre az elrablói hajóján lévő lányok összefogása és szabadulásuk tervének a megvalósítása miatt.

A könyv ajánlója kapcsán a következőt olvastam:

GLOW begins the most riveting series since The Hunger Games.

Nos. Hogy mi köze a kettőnek egymáshoz? Azon kívül, hogy hatásvadász, amire egyébként semmi szükség, mert nagyon jó könyv? Szerintem az égvilágon semmi, nem is értem, hogy miért említik egy lapon a kettőt. Hacsak nem azért, mert mindkettő hangulata sötét és ijesztő. Katniss történetét sokkal kidolgozottabbnak és (ez most hülyén fog hangozni a könyv cselekményét ismerve), de lágyabbnak éreztem. Ebben a könyvben nem csak Waverlyn volt a hangsúly, nem csak az övé volt az egyedüli főszerep. A két fiú, Kieran és Seth is jelentős befolyással bírtak a történetre. Kieran "megvilágosodása", Sethel vívott személyes harca, és a két fiú hatalomért folytatott küzdelme ugyan olyan fontos részét képezte a történetnek, mint a lányok elrablása és az ellenük elkövetett szörnyűségek. 

A regény középpontjában egyértelműen nem a romantika áll, hanem az emberi kegyetlenség és hazugság, az emberek manipulálása és megtévesztése. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy az emberi természet legsötétebb bugyraiba nyerhettünk betekintést e történet kapcsán. A cselekmény gyors tempójú, felváltva lehetünk tanúi, hol Waverly, hol pedig Kieran szemszögéből a hajókon történt eseményeknek. Kezdetben meg voltam győződve arról, hogy micsoda sorcsapás és kegyetlenség érte az Empyreumon utazó embereket, majd szép lassan, ahogy egyre több információt megtudtam az ellenség motivációját illetően, egyre jobban elborzadtam és ledöbbentem, hogy micsoda gaztettekre képes az ember a "jó cél" érdekében. Nem tudnám megmondani, hogy melyik hajó kapitánya volt a nagyobb gazember.

A könyv magával ragadó, tele van feszültséggel és drámával, melynek köszönhetően rengeteg kérdés merülhet fel az olvasóban a szereplők által helyes és helytelennek vélt tettek jogosultsága kapcsán. Nem beszélve arról, hogy jó pár vallási kérdést is felvet az írónő, miszerint mondhatja e bárki, hogy ő Isten kiválasztottja, és ha már így áll a dolog, akkor mikor válik egy ilyen vezető veszélyessé. Mindenesetre egy dolgot jó ha szem előtt tartunk olvasás közben: minden éremnek két oldala van, semmi sem tisztán fekete vagy fehér.

Ui.: Nem tudom, hogy egy tizenéves mennyire érzi át és érti meg a szereplők tetteinek a súlyát és következményét. Mindenképp "idősebb fiataloknak" ajánlanám a könyvet.

Amy Kathleen Ryan




Kiadó: Maxim Kiadó
Eredeti cím: Glow (Sky Chasers 1.)
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 352

2012. nov. 19.

2012. nov. 15.

Joss Stirling: Lélektársak – Sky


Sky csak arra emlékszik a gyerekkorából, hogy nagyon meg akartak tőle szabadulni. Kitették egy kocsiból az útszélére és ráparancsoltak, hogy maradjon csendben különben visszajönnek érte. Sky ekkor 6 éves volt. Nem emlékezett a szüleire, a nevére, sem azokra, akik ezt tették vele. Tízéves korában került a mostani szüleihez, akik ugyan egy kissé hóbortosak, olyan igazi művész lelkek, de mit számít ez ha Sky otthonra lelt mellettük.  Amikor egy kedvező állásajánlat miatt a család Londonból  Coloradóba költözik, Sky-nak ismét előröl kell kezdenie mindent, ismét egy új helyre, új emberek közé és új környezetbe került. Legnagyobb problémája – tizenéves révén - az iskolába való beilleszkedés és helytállás, az új barátok keresése volt. Mivel a múltjából csak fájdalmat és szomorúságot hozott magával, így kissé zárkózott és visszahúzódó lány volt, a jó kapcsolatteremtés nem igazán volt az erőssége. Amikor az iskola legvadabb és legjóképűbb fiújának a figyelme rá terelődik, akinek a gondolatait még néha hallja is a fejében, és a fiú is az övéit, akkor Sky kétségbe esik, nem érti, hogy mi történik vele. Ekkor még halvány fogalma sem volt arról, hogy milyen megpróbáltatások várnak még rá, nem beszélve a rejtett természetfeletti képességeiről.

Szerettem olvasni ezt a könyvet, izgalmas volt és érdekes, a stílusa gördülékeny, világos és szórakoztató. Nagyra értékeltem, hogy nem ismételt agyon  mindent a szerző, ami a mostanában általam olvasott YA regényekre oly jellemző volt. Felüdülés volt érezni, hogy az író nem nézi debilnek az olvasóját és elhiszi, hogyha a tényeket és az összefüggéseket csak egyszer írja le, az is elég lesz ahhoz, hogy azt bárki megértse. A könyvben nincsenek vámpírok, vérfarkasok, démonok, bukott angyalok, szellemek meg ki tudja még milyen paranormális lények, hanem van nekünk két kamasz szerelmesünk, meg rajtuk kívül, néhány pár emberünk, akiket exra  érzékeléssel áldott meg a sors. Vannak, akik ezt a jó cél érdekében használják fel és vannak, akiket nem épp a jó szándék vezérel rejtett képességeik alkalmazásánál.

És ha már a szereplőknél tartunk, akkor őszintén elmondhatom, hogy mindegyiket  szerettem, még a gonoszakat is, azért mert gonoszak voltak. Sky és Zed kifinomult humorérzéke pedig teljesen levett a lábamról, olyan őszintének és természetesnek éreztem. (A humor az én vesszőparipám) Az instant szerelmet bojkottálóknak pedig jó hír, hogy itt bizony a szerelmesek kapcsolata fokozatosan alakult ki, azaz először – úgy ahogy kell - izgatták egymást,és csak aztán habarodtak egymásba.

Sky az a tipikus "aranyos" karakter volt; apró termetű, szőke, hosszú hajú, az a fajta cuki kislány, akit nem mindig vesznek olyan komolyan, mint ahogyan azt ő szeretné. No persze a gátlásai és a szorongásai miatt nem is volt könnyű eset. Zed pedig ááááá…… szintén tipikus, abból a "jóképű rosszfiú" fajtából, aki fekete bőrdzsekiben és motorral kergeti a lányokat az ájulatba. Tudom, hogy mindez elcsépelten hangzik, de ebben a történetben higgyétek el, hogy még mindig működik. Meg aztán a szereplőknek sem volt könnyű dolga egymással, ami szintén arra utal, hogy nem egy "azonnali szerelemről" van itt szó. Nem könnyen lehetett meggyőzni Sky-t, hogy ő egy savant (különleges képességekkel rendelkező ember, akinek valahol van egy igazi lélektársa), bizony nem kis erőfeszítésébe került Zednek, mire ezt megértette Sky-al és elnyerte a lány bizalmát.

A karakterek jól kidolgozottak és hiába Sky és Zed áll a történet középpontjában mégsem csak az ő intenzív melodramatikus szerelmük viszi el a hátán a történetet, hanem Zed és az ő népes és felettébb érdekes és rejtélyes családjának ( 7 fiú egy családban.... mindegyiket imádtam!) a rossz oldalon álló kellően negatív és félelmetes szereplőkkel folytatott közös harca és az ebből adódó bonyodalmak is jelentős szeletet hasítottak ki a cselekményből.  

A szerző egy olyan különleges világot hozott be a mi világunkba, amiben nem a különleges lényeké volt a főszerep, hanem a különböző képességekkel: jövőbe látás, gyógyítás, az emberek emlékeiben való olvasás, gondolatolvasás, telekinézis…. erőkkel bíró embereké. 

Különleges és egyedülálló történet volt, ami kellemes meglepetés volt a számomra. Kíváncsian várom a következő Benedict testvér történetét, hogy vajon hogyan és hogy egyáltalán megtalálja-e a lélektársát.(De szerintem a válasz egyértelmű.)

Joss Stirling
 
Kiadó: Manó Könyvek
Eredeti Cím: Finding Sky
Fordította: Totth Gitta
Oldalszám: 346

2012. nov. 10.

Kimberly Derting: Eskü

A történet egy távoli jövőben, Ludania államban játszódik, ahol egy könyörtelen, mágikus erővel bíró uralkodó Sabara királyné ül a trónon. A több száz éves királyné csak úgy tudja magát életben tartani - mielőtt a megöregedett teste felmondaná a szolgálatot -, hogy mindig egy fiatal lány (de nem ám akármilyen!) testébe menti át az „eszenciáját”. Mint említettem, igen kegyetlen volt ez a királyné, így hát okkal félhetett a lázadásoktól, melyek elkerülése érdekében egy szigorú kasztrendszert vezetett be. Minden kasztnak saját nyelve volt, így a különböző kasztból származó emberek nem érthették egymás szavát, az alacsonyabb kasztból származók pedig még csak fel sem nézhettek, miközben egy magasabb osztálybeli beszélt hozzájuk. Ellenkező esetben halál várt rájuk. Lehet, hogy ez a kasztos dolog most kicsit úgy hangzik, mintha a jobb kezemmel vakarnám a bal fülemet, de higgyétek el, sokkal egyszerűbb, mint gondolnátok.

Aztán van ám nekünk egy hősnőnk is Charlaina, aki azzal a különleges képességgel született, hogy valamennyi kaszt nyelvét érti. Amikor egy szórakozóhelyen Charlie találkozik Max-al, A titokzatosésjóképűidegennel, aki egyébként egy ismeretlen nyelvet beszélt, rögtön a hatása alá került. Persze ez Max-nál sem történt másként, sőt(!) onnantól kezdve vigyázó tekintet Charlie minden lépését követte.

Sajnos azt kell mondjam, hogy nem igazán taglózott le ez a történet. (Lehet, hogy túl sok jó kritikát olvastam róla és így igen magasra tettem a mércét.)

Igazából az alapötlettel semmi problémám nem volt, a megvalósításával viszont annál több. Ami a legjobban zavart, hogy nagyon kevés információt adott a szerző a környezetről. Nem tudtam kellő intenzitással magam elé képzelni a várost, a házakat, az utcákat, az embereket és azok ruházatát, az iskolát és ahova a fiatalok szórakozni jártak, amely részek szerintem annyira nem is illettek ebbe a világképbe. Szóval nagyon kevés támpontot kaptam ahhoz, hogy egy igazi színekkel, szagokkal és élettel teli világot képzelhessek el magam előtt, ami úgy igazán egyben van…. de az sem kizárt, hogy csak az én fantáziám ilyen szegényes. Talán ez volt az elsődleges oka annak, hogy nem tudtam a könyvben elveszni. Pedig akartam, tényleg nagyon szerettem volna.

Aztán ott volt a hullámzó történetvezetés, ami ugyancsak hullámzó érzéseket váltott ki belőlem. Voltak részek, amik nagyon tetszettek és ahol kíváncsian vártam a folytatást, és voltak részek, ahol úgy éreztem, hogy hirtelen leült a történet, ami miatt az érdeklődésem is alább hagyott...... de ez főként a regény első felénél volt jellemző. 

Nem titok, hogy szeretem a romantikát és az instant szerelemmel sincs semmi problémám, ha az halad valami felé vagy ha az legalább valami változást mutat, de  ebben az esetben ez a szerelem beragadt és toporgott mint az a bizonyos tojós tyúk. Charlie kezdet már az idegeimre menni Max állandó elutasításával és az iránta érzett érzelmei ellen való állandó küzdelmével (bevallom már sajnáltam Max-ot ez miatt), míg Max, ezzel mit sem törődve (ha kidobnak az ajtón bemászok az ablakon elv alapján), mint egy hűséges kiskutya követte a lányt. 

De hogy valami jót is mondjak a könyvről; a második rész már határozottan jobb és dinamikusabb volt, mint az első, bár a záró felvonásból számomra hiányzott a spiritusz és az epilógus sem igazán keltette fel az érdeklődésemet a következő rész után. Nem azt mondom, hogy egy borzasztó cliffhangerrel kellett volna végződnie, de ennél azért jobban is felcsigázhatta volna a szerző az olvasó érdeklődését.  

Összességében annak ellenére, hogy visszaolvasva az értékelésemet szinte csak a negatív élményeimről írtam, mégis egy szórakoztató, közepesen jó könyvhöz volt szerencsém, ami a rengeteg hibája ellenére is megér egy próbát, de senki ne várjon tőle részletekig kidolgozott világképet és hozzá való szép szerelmet csak egy könnyen fogyasztható, "egyszer olvasós" történetet.

Kimberly Derting



Kiadó ÉTK Kiadó
Eredeti cím: The Pledge
Fordította: Kocsis Anikó
Oldalszám: 320

2012. nov. 7.

2012. nov. 4.

Október havi beszerzéseim

Kicsit késve jelentkezem most ezzel a poszttal, de szerintem ez a kutyát nem érdekli, a lényeg, hogy itt van, és hogy ez a hónap sem telt el úgy, hogy ne kaptam vagy vettem volna könyveket. Na de először is egy nagyon kellemes élményemet szeretném megosztani veletek, amit egy könyves rendezvény kapcsán volt szerencsém átélni. 

A Park Kiadó, a Bookline és a XXI. Század Kiadó közösen egy bloggertalálkozóra invitált pár héttel ezelőtt, amit mondanom sem kell, hogy örömmel fogadtam el. Bevallom, nem kis szerepet játszott ebben az is, hogy végre lehetőségem adódott találkozni azokkal a bloggerinákkal, akikkel ezidáig csak az éteren keresztül volt szerencsém kommunikálni. Nem akarom túlspilázni a történetet, csak nagyvonalakban mesélném el, hogy kik voltak ott és hogy miről is szólt a találkozó.
A rendezvényen a kiadó szerzői mutatták be a már megjelent könyveiket és természetesen pár szót ejtettek a jövőbeni terveikről is. 
Ezen a képen láthatjátok, hogy kik voltak a vendégek...... balról kezdem a sort.

képre katt és nagyobb lesz
A beszélgetés irányítója Rényi Ádám a XXI. Század Kiadó társtulajdonosa volt. Mellette Papp Diána nevet felhőtlenül (arra már nem emlékszem, hogy min....), aki a Szerdán habcsók és a Bodza Bisztró könyvéről mesélt nekünk. Majd Török Andrást láthatjátok a Budapest könyv szerzőjét, aki többek között arról is beszélt, hogy mivel is lett több ez a könyv az előzőeknél, hogy miért írta és hogy kinek ajánlja, illetve megemlítette azt is, hogy ebben a kiadványban szerinte sok olyan műemlékkel és városrésszel fognak majd találkozni az olvasók, amiket ezidáig talán észre sem vettek - gondolt itt a pestiekre -, hiába mentek el nap, mint nap mellette vagy alatta. Majd Nagy Szilvia következik, akit muszáj együtt említenem a sorban üllő utolsó, szemtelenül fiatal hölggyel Szabó Anna Eszterrel, akik ketten az Egyetemista lány támogatót keres c. könyv szerzőpárosa, és akik nagyon kedvesek és közvetlenek voltak. Minden arcpirító kérdésünkre gondolkodás nélkül válaszoltak, és olyan, számomra is megdöbbentő dolgokat meséltek egy-két riportalanyukról, hogy azon magam is meglepődtem, pedig láttam én már karón varjút... nem is egyet. Aztán a képen nem látható, de mi a technika csodájának  köszönhetően (nevezzük csak skype-nak) láthattuk és hallhattuk is Kordos Szabolcsot, a Luxushotel, Hungary és a Taxisvilág, Hungary könyvek íróját, aki nem titkolta következő könyvének a témáját, amire erős a gyanúm, hogy szintén vevő leszek. Végül, de nem utolsó sorban Bárdos András zárta a beszélgetés hivatalos oldalát, aki Kern András - Ezt nem lehet leírni! című új könyvéről és magáról Kern Andrásról is mesélt néhány rövid és érdekes történetet, ami szerintem kivétel nélkül felkeltette mindenkinek az érdeklődését, aki ott volt a találkozón.
Szóval nagy élmény volt ez nekem, arról már nem is beszélve, hogy micsoda könyveső volt a rendezvény végén. Ezeket hoztam magammal.


A hónap elején még rukkoláztam is, de most már csak mint külső szemlélő figyelek rá. Utolsó happolásaim ezek...


A gyöngyháborút, pedig előrendelésben vettem és rettentő kíváncsi vagyok rá.


2012. nov. 1.

Ulrike Hartmann: Anyának lenni és nem görcsölni

A könyv elolvasása után rögtön felmerült bennem a költői kérdés: vajon ki a jó anya? Aki állandóan a szakirodalmat bújja és mások véleménye szerint neveli a gyermekét vagy az, aki az ösztöneiben bízik és nem hódol be a csordaszellemnek.

Ulrike Hartmann a gyerekvárással és neveléssel kapcsolatos félelmeit  és aggályait - amiből nem mondom, akadt bőven neki - gyűjtötte össze ebben a kötetben, kezdve a terhességtől egészen a beiskolázásig. A saját történetén keresztül egy olyan aggódó és állandó bűntudattól gyötört anyukát ismerhetünk meg, aki nemcsak a félelmei, hanem a saját butaságai miatt sem tudta felhőtlenül élvezni a terhessége boldog időszakát, majd később a megszületett gyermekével töltött közös idő szépségét. Állandóan görcsölt valamin, amiért a társadalmi elvárások és a mindenhol és mindenkinek való megfelelés volt az oka.

Bevallom, néhol úgy éreztem, hogy bennem is megfordultak ezek a gondolatok még anno, és nem is olyan rég volt, amikor én is bedőltem a legjobb babakocsi, cumi, légzésfigyelő és még sorolhatnám, hogy milyen hiper-szuper és megbízható termékeket reklámozó hirdetéseknek, de azt kell mondjam, hogy közel sem paráztam annyit, mint azt az írónő tette, és nem ostoroztam léptem nyomon önmagam azzal, hogy rossz anya vagyok, mert épp nem a mások által istenített bilit vagy készségfejlesztő játékot vettem meg a gyermekemnek.

Szerintem minden anya a legjobbat szeretné a csemetéjének és a mai világban a teljesítménykényszer miatt ez igen nehéz és felelősségteljes feladat. Ulrike egy nagy adag iróniával meséli el nekünk, hogy amikor a terhessége első napján szakemberhez fordult, az az helyett, hogy megnyugtatta volna őt, - hogy nincs semmi baj, a terhesség nem egy betegség, hanem csak egy állapot, és csak a legszükségesebb vizsgálatokat végezte volna el rajta -, épp az ellenkezőjét tette, gátlástalanul kihasználta a félelmeit és végeláthatatlan vizsgálatok sorát indította el rajta. Ha őszinte akarok lenni, akkor igazat kell adnom a szerzőnek abban, hogy túlnyomó részt, ezekből a vizsgálatokból nem is a kismamák profitálnak, hanem egy egész szakember- és tanácsadóipar, akik maximálisan kihasználják az anyukák aggodalmát.

Mert ugye ki ne szeretne 4D ultrahangos képet a pocaklakójáról, vagy szülés könnyítő tornákra és szülés felkészítő tanfolyamokra járni, nem beszélve arról, hogy amikor már megszületett a pici, mi mindenre  lesz majd még szüksége (készségfejlesztő foglalkozások tömkelegére) ahhoz, hogy egy egészséges, sikeres és az élettel elégedett felnőtt váljék belőle. De ez valóban így van? Valóban szükség van mindezekre? Rengeteg mindenre kell odafigyelni egy anyukának és csakis rajta múlik, hogy mennyire veszi mindezt komolyan.

Azt olvastam valahol, hogy ez a könyv humoros, de én egyik oldalán sem tudtam nevetni. Sőt néhol ijesztőnek és félelmetesnek találtam, főleg annál a résznél, ahol arról volt szó, hogy már az óvodában részletes feljegyzéseket készítenek a gyerekekről (már akkor beskatulyázzák őket), aminek majd a továbbtanulásuknál lesz nagy jelentősége, (tudomásom szerint nálunk ilyen nincs, de a politikát hallgatva majd lesz más.)

A könyvben ironikus hangnemben és találóan fogalmaz a szerző, bár a sok aggódásától és görcsölésétől nekem már megfájdult a fejem, el sem tudom képzelni, hogy mindezt, hogy élhette túl ép ésszel.
  
Mindenesetre én úgy gondolom, hogy ha mi boldogok és kiegyensúlyozottak vagyunk, akkor a gyerekünk is az lesz, és bízni kell magunkban, mert „Az anyai szimat olyan ösztön, mely száz kilométerről megérzi a bajt.”


4/5

Kiadó: Athenaeum
Eredeti cím: Mutterschuldgefühl
Fordította: Kiss Noémi
Oldalszám: 224