2011. nov. 8.

Lezsák Levente: Emerson & Tsa. - avagy a titokzatos mordiai bűneset

Az Emerson & Tsa. című meseregény, Lezsák Levente első könyve, amely 2009 tavaszán jelent meg. Érdekességképpen említem csak, hogy az író többek között lovas kaszkadőr is, és több mint száz filmes és színházi produkcióban vett már részt. ….. Húha!!!

A könyvet, egy nagyon kedves barátnőm ajánlására kezdtem el olvasni, - amit ezúton is köszönök Neki, - irtó nagy hiba lett volna kihagyni!!

A történet tulajdonképpen egy hihetetlen jó mese. Van benne király és királylány, varázsló és tündér, repülőszőnyeg, varázskötél és nem utolsó sorban egy mesterdetektív géniusz(!) valamint annak ifjú tanonca.

A bonyodalmak ott kezdődtek, amikor Mordia királya a bal helyett, a jobb lábával kelt fel reggel, ami nem csak érdekes, hanem valósággal kétségbeejtő, mivelhogy ilyen még nem fordult elő a királyságban. Innentől kezdve a morcos király maga lett a megtestesült vidámság és jóindulat, viccelődött, nevetgélt és a megszokott fekete öltözéke helyett inkább a színes és virágos ruhákat részesítette előnyben. Mindez csak azért érdekes, mert Mordiára ez idáig a sötétség, a búskomorság és a szomorúság volt a jellemző.

Ugyan ezen a reggelen a szomszéd királyságban; Vidoriábna, pont az ellentétje történet mindennek. A vidoriai emberek jó kedélyűek és vidámak voltak, egyszóval a királyság maga volt a boldogság és a béke hona, egészen addig, amíg ezen a bizonyos napon Vidoria királya – Mordia királyával ellentétben - mogorván és búskomoran ébredt fel.

Csak a vak nem látja, hogy itt bizony valami turpisság történt, akarom mondani varázslat. Az ügy irányítását Mordia főudvarmesete, Bikacsöki Balambér veszi kézbe és rögtön fel is bérel egy mester detektívet, aki reményei szerint a rejtélyt majd megoldja. De mivel Bikacsöki Balambér füle mögött is vaj van, ezért egy olyan magánnyomozót bíz meg az ügy felgöngyölítésével aki, hogy finoman fogalmazzak nem áll a szakma magaslatán.

A történetben különböző stílusok keverednek, éreztem benne népmesei motívumokat, az egyik szereplő feltűnően hasonlított Sherlock Holmes detektív figurájára, aztán néhány mondat erejéig olvashattunk benne Hófehérkéről és az Ő gyilkosáról, na és persze az elengedhetetlen romantika is felüti a fejét a regényben. Nos, én úgy éreztem, hogy ezeket a mese elemeket az író megfogta és beletette egy nagy edénybe, aztán pedig jó összekutyulta az egészet. Az eredmény pedig ez a nagyon humoros és nagyon szórakoztató történet lett.
Minden tisztességes krimiben van egy úgynevezett Titokzatos Idegen, aki:
a) titokzatos
b) idegen.
Mivel a miénk csak amolyan félig-meddig tisztességes krimi, ezért esetünkben a Titokzatos Idegen csak titokzatos, és nem idegen. De ez persze majd csak nagy sokára derül ki, mint ahogy az is, hogy nem is annyira titokzatos, mint amennyire annak látszik.  
(De egyelőre még csak annyi derül ki, hogy a Titokzatos Idegen egy szobában ücsörög, és titokzatosságához illő titokzatos arccal teát kortyolgat. Fekete ruhában van, mint ahogy általában a Titokzatos Idegenek, és elmélyülten olvasgat egy könyvet, hogy múlassa a lassan ballagó időt.)
Az író stílusa nekem nagyon tetszett, végig mosolyogtam és nevettem az egész könyvet. Az arcom is csak azért nem állt görcsbe, mert a regény igen rövidke csupán 143 oldal, amit szinte egy nap alatt befaltam.

Nem lehet szó nélkül hagyni a könyv borítóját és a benne található képeket, amikből sokkal, de sokkal többet el tudtam volna viselni, hihetetlen jók! Cserkuti Dávid alkotta őket, aki az Unicumos reklámokhoz is készítette az illusztrációkat.

Sokat gondolkodtam azon, hogy ez most ifjúsági regény-e vagy sem, de arra jutottam, hogy mivel már én sem vagyok ifjú és ennek ellenére rettentően élveztem, így a könyvet korhatár nélkülinek mondanám.:)

Azt csiripelik a madarak, hogy állítólag majd film is készül belőle.

Értékelés: 5/5

Kiadó: Cor Leonis
Illusztrálat: Cserkúti Dávid
Oldalszám: 143
Ár: 2500.-

2 megjegyzés:

  1. Szerintem tetszene neked. De ha megpróbálod nem veszítesz vele semmi, mert tényleg rövid és nagyon gyorsan a végére lehet érni. Olyan a stílusa, mint amit bemásoltam idézetet, nekem ez a fajta humor nagyon bejön.:)

    VálaszTörlés